Vádat emeltek Jo Cox gyilkosa ellen

Frissítve: a vádlott halált kiáltott a bíróságon az "árulókra".

Frissítés

A tettes ellen szombaton emeltek vádat gyilkosság, súlyos testi sértés és tűzfegyver engedély nélküli birtoklása címén, és bíróság elé is állították.

Amikor az eljáró bíró a nevét kérdezte, azt kiáltotta, hogy "halál az árulókra, szabadságot Nagy-Britanniának".

A vádlott később sem volt hajlandó megnevezni magát, és nem válaszolt a lakhelyére és a születési dátumára vonatkozó kérdésekre sem (ami nyilvánvalóan a beszámíthatóság és a racionális gondolkodás legfőbb jele - a szerk.).

A magisztrátusi bíróság elrendelte Mair őrizetben tartását, és az ügyet a londoni központi büntetőbíróság - közkeletű nevén az Old Bailey - elé utalta, ahol hétfőre kitűzték az első tárgyalási napot.

A rendőrség még Mair szombati bírósági megjelenése előtt közölte: az egyik elsődleges nyomozati szál annak felderítése, hogy Thomas Mairnek voltak-e szélsőjobboldali politikai kapcsolatai (mi más is lehetne most fontosabb, amikor már a Times is nyíltan a maradás mellett kampányol? - a szerk.).

A BBC értesülései szerint a nyomozók Mair lakásában náci jelképeket találtak. A legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a The Sun szombaton azt írta, hogy a férfi legalább 17 éve "a náci ideológia megszállottja". A lap forrásai szerint 1999 óta állt kapcsolatban egy amerikai újnáci csoporttal, amely robbanószerkezetek és fegyverek készítéséhez, kezeléséhez szükséges útmutató kézikönyveket küldött neki.

A rendőrség ugyanakkor továbbra sem erősítette meg szemtanúk azon beszámolóit, hogy Mair a "Britain first" - Nagy-Britannia mindenekelőtt - szavakat kiabálta volna, amikor rátámadt Jo Coxra.

Korábban írtuk

A férfi minden valószínűség szerint magányos elkövető, nincs tettestársa - közölték.

Mair saját választókerületében ölte meg a 41 éves, kétgyermekes Coxot.

Amikor a képviselőnő kiszállt autójából, támadója vadászkéssel többször megszúrta, egy régi vagy házi készítésű pisztollyal többször rálőtt, majd megrugdosta földön fekvő áldozatát.

Egyes források szerint a támadás során a férfi azt kiáltotta, hogy Britain first, vagyis Nagy-Britannia a legelső, az ilyen nevű brit szélsőjobboldali csoport azonban elhatárolódott tőle.

Ezeket a kezdeti információkat azóta egy szemtanú sem erősítette meg, és több médium is kételkedett hitelességükben.

Ám az esetet politikai célokra fölhasználó Brexit-ellenes tábor most görcsösen ebbe kapaszkodik, hogy minél többet lefaragjon a kilépés mellett kampányolók új keletű előnyéből.

A rendőrség tudatta: gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, tiltott fegyverbirtoklással vádolták meg a merénylőt, akit még szombaton bíróság elé is állítanak.

"Jelenlegi információink szerint elszigetelt, de célzott támadás érte Jót. Nincs arra utaló jel, hogy más is érintett lett volna a támadásban. Mindazonáltal azt is ki kell deríteni, hogy miként jutott a gyanúsított törvényellenesen lőfegyver birtokába"

- közölte Nick Wallen rendőr-főfelügyelő. A hatóság azt is elmondta: vizsgálják, hogy a gyanúsítottnak van-e kapcsolata szélsőjobboldali szervezetekkel, valamint azt, hogy korábban kezelték-e mentális problémával.

A férfit szomszédai visszahúzódó kertészként írták le. Testvére szerint voltak mentális problémái, de korábban nem volt erőszakos.

"Amikor megláttam a tévében a fényképét, hogy ő a gyanúsított, azt mondtuk a feleségemmel, hogy ez felfoghatatlan. Itt a helyiek közül, akiket ismerek, ő lett volna az utolsó, akiről ezt el tudom képzelni"

- mondta David Hallas, Mair egyik szomszédja.

Jo Cox meggyilkolása megdöbbentette az Egyesült Királyságot, ahol jövő csütörtökön tartanak népszavazást az ország európai uniós tagságáról. A munkáspárti politikus a bennmaradás elkötelezett híve volt. Cox meggyilkolása miatt mind a bennmaradást, mind a kilépést támogató tábor felfüggesztette kampányát.

David Cameron, az ország konzervatív miniszterelnöke pedig bejelentette:

a brit parlament alsóháza hétfőn rendkívüli ülésen emlékezik meg az ellenzéki, munkáspárti Jo Coxról, aki korábban segélyszervezeteknek dolgozott.