Van metal! - Nagyfi László (Omen, Ex-Pokolgép) interjú

 

- 1962. április 13-án, Budapesten.

 

 

- Anyukám tinédzser koráig hegedült. Egyébként nem volt komolynak nevezhető ez a jazz-rock vonal, csak egy olyan társaságba kerültem, olyan baráti köröm volt, akikkel rengeteget jártam vasárnap esténként a Marczibányi téri jazz előadásokra. Akkoriban Deseő Csaba hegedült, őt figyelgettem, ez egy kis próbálkozás volt a részemről, de igazából mindig a rockzene állt hozzám közel.

 

 

- Így nem mondanám… és amikor nem vettek fel a konzervatóriumba, mert egy protekciós kiscsajt kellett felvenni, „dacból” gitárra váltottam. (nevet)

 

 

- A hetvenes évek közepe-vége táján az AC/CD volt rám nagy hatással, illetve magának Angus Young-nak a rock n’ roll, blues alapú gitározása.

 

 

- A Postás zeneiskolába jártam, majd Lengyel Gáborhoz. Isten nyugosztalja, mert épp a napokban hallottam, hogy elhunyt. Ő is egy hegedűs, gitáros volt és egymásra találtunk, elég könnyen szót értettünk.

 

 

- Mindenképpen meg kell még említenem Ritchie Blackmore-t a Deep Purple korszakból. Aztán persze később, ahogy nyiladozott az ember füle, jöttek a további gitárhősök. Jimmy Page-et feltétlenül ide kell sorolnom, a későbbiekben pedig – akit a mai napig is szeretek – Zakk Wylde lett az, aki nálam a Guitar God. (nevet) Az eltelt évek során nyilván rengeteg friss zenét hallgattam, számtalan új zenekar tetszik is nekem, de ahogy mondtam, az újabb generációból – bár ma már őt is idézőjelben öregnek becézik – Zakk az, aki még bejött nekem a képbe.

 

 

- Sajnos nekem sincs meg, bár meglenne… ma már muzeális érték. A Ninive volt az első, idézőjelben komolyabban vehető amatőr zenekarom. Először trióként indult, Csohány Gabi volt a basszusgitáros, énekes, Bodó Karcsi a dobos, és én gitároztam. Ez is egyébként egy progresszívebb szerű rockzene lett volna. Gábor egy csodálatos tehetségű zenész volt, a Rush-ból Geddy Lee volt az istene, és tanulta is szorgalmasan a tőle hallott páratlan, és különböző variáltabb ritmusképleteket, amiket fel is használt a számainkban.

 

 

- Igen, ez az egy volt. Nyertünk egy tehetségkutatón, és annak az volt a díjazása, hogy felvehetünk egy számot, és az felkerül egy válogatás lemezre. Később, egy kis ideig Vértes Attila is volt az énekesünk, de aztán megállt a dolog.

 

 

- Annyira egyenes nem volt, mert teljesen váratlanul jött ez a lehetőség. (nevet) A Ninive-nek vége volt, nem csináltam semmit. Az egyik nyári, másnapos vasárnap délelőtt beállított egy haverom, hogy gyere már, a Pokolgépnek egy hét múlva lesz egy Ifjúsági Parkos koncertje, és sürgősen gitáros meg dobos kell nekik. Lejátszod a koncertet, és utána majd meglátjuk… Így mentem oda. Ez még a Darth Vader sisakos korszak volt, tehát 1984-ben történt.

 

 

 

- Olyan értelemben mélyvíz volt, hogy közelről nem ismertem a dalokat. Jártam már ezt megelőzően is Pokolgép koncerten, de fogalmam nem volt a nótákról. Viharos tempóban kellett megtanulni, nem is tudom, talán 18 számot. Aztán ottragadtam…

 

 

- Így belülről nehéz erre válaszolni… Nem tudom. Talán lejött az energia, az akarás, meg a tenni vágyás, a muzsikánk pedig színtiszta heavy metal volt a maga kis kezdetlegességeivel együtt. Ezek összessége egy összeforrt társaságot mutathatott, mert az is voltunk. Abszolút egyben voltunk, rengeteget koncerteztünk, és tényleg, mint a mesében, felépült valami a nullától egészen a csúcsig. Ahogy azt a könyvekben olvastuk, hogy játszottunk egy faluban adott év őszén, aztán visszamentünk oda a következő év nyarán, és kétszer annyian voltak, amikor meg harmadszor voltunk, akkor pedig már háromszor annyian jöttek a bulira.

Hogy miért mi jutottunk elsőként lemezhez? Talán azért, mert megkerülhetetlenné vált a zenekar. Akkor már tömegek jártak a Pokolgépre, és abban az időszakban már lazult egy kicsit a rendszer. Persze nekünk is megvolt, hogy – ahol botrányok voltak a koncerteken – innen-onnan is kitiltottak, betiltottak. (nevet) De azért haladtunk előre, lépcsőfokról lépcsőfokra.

 

 

- Nekem nagyon jók. Büszke vagyok a Pokolgépes első hat évemre, és az első öt Pokolgép lemezre, amiken szerzőként is közreműködtem. Nagyon sokat köszönhetek annak a formációnak. És eleve kimondani, hogy harminc év... Számomra egy kicsit meglepő, hogy még mindig ennyire szeretik ezt a felállást és az akkori dalokat, és, hogy ennyien eljönnek egy ilyen jellegű bulira. De talán pont azért, amit te is mondtál, hogy mi voltunk az első heavy metal formáció, aki nagylemezhez jutott

 

 

- Huszonöt… ez már az Omen!

 

 

 

- Nagyon jól fogalmaztad meg, tulajdonképpen egyetérteni tudok. (nevet) Valóban, voltak óriási sikereink és hullámvölgyeink is, de azt gondolom, hogy a huszonöt év van akkora időintervallum, hogy ez elkerülhetetlen. Most úgy érzem, hogy miután már hat éve itt van velünk Kori (Koroknai Árpád, énekes – szerk.), megint felfelé megyünk. A mostani jubileumi kiadványunk már a második albumunk vele, és abszolút jó volt az előző, a Nomen est Omen dupla CD fogadtatása is, és most is kizárólag pozitív visszajelzéseket kapunk. Sőt, már olyanokat írnak erről a lemezünkről, hogy az év magyar heavy metal albuma!

 

 

 

- Volt egy kétségbeesett időszak, mert évekig egyszerűen nem találtunk olyan, általunk is alkalmasnak tartott embert, akivel jó szívvel összeálltunk volna. Aztán volt még egy próbálkozás Gubás Tibivel, aki egy nagyon tehetséges pali. Bon Scott után a világon a másodikként énekli a legjobban a régi AC/DC számokat. (nevet) Csak hát ő meg nem egy heavy metal figura. Az a baj, hogy nem ismertem korábban Korit!

 

 

- Ez így van, ahogy mondod, és büszke is vagyok rá, hogy csak két érdemleges zenekarom volt, vagy van. A Pokolgép volt az első, és huszonöt éve már az Omenben vagyok. Vendégként szoktak ide-oda hívni pár nótára. Ha van kedvem, időm, türelmem, akkor el szoktam fogadni az ilyen felkéréseket, de hosszútávra nem mennék, ezt mindenki tudja. Nekem itt van a helyem, ez az én zenekarom, ez az én szívügyem. Hűséges vagyok. (nevet)

 

 

- Ez az, hogy a hobbim a munkám. Természetesen elsősorban a zenélés – koncertezés, lemezkészítés – a fő része az életemnek, de mivel a metal zenéből megélni elég nehéz, ezért úgy döntöttem, hogy nyitok egy hangszerboltot. Már eleve volt egy elég nagy gitárgyűjteményem, és időnként megkértek a zenészbarátok, kollégák, hogy szerezzek már valamiféle hangszert nekik, én pedig megtettem. A különféle gitárok aztán úgy összegyűltek, hogy ez lett a bolt nyitókészlete, és mi más is lehetett volna az üzlet neve, mint hogy Gitárcentrum. Úgyhogy nem sok a szabadidőm, mert a zenélés és a hangszerbolt maximálisan kitölti a mindennapjaimat.

 

 

- Nagyon érdekesen alakult a dolog… Ez egy összetett kérdés, mert amikor megnyitottam a boltot 2006-ban, akkor mindjárt – ha szabad ezt mondanom – a legjobbak közé helyezkedett be a Gitárcentrum. A gazdasági világválság, ami ugye a pénzügyi részét tekintve 2007-2008 körül kezdett alakulni, azt gondolom, hogy 2010 tájára csapódott le nálunk. Mikor már a hétköznapi ember is érezte a pénztárcáján, és ezáltal az életkörülményeinek a változásán azt, hogy basszus, ez bejött, pedig hallhattuk a „kedves” aktuális emberektől, hogy maximum a válságnak csak a pereme éri el Európát, és benne Magyarországot. Szóval, 2010-től nálam is visszaesett a forgalom, de egyébként sem lesz ebből senki dúsgazdag, így én sem, hanem éppen arra elég, hogy megéljek és eltartsam a gyerekeimet.

 

 

- Is-is. Rengeteg zenész barátom, ismerősöm van, van hogy csak be-benéznek, nekik természetesen adok kedvezményeket, úgyhogy a haverokból nem lehetne megélni. (nevet) Az a szerencse, hogy természetesen civilek is járnak hozzám. Egyébként meg nagy öröm nekem, amikor jön az anyuka a 6-8 éves kisgyerekkel, hogy adjak már neki egy méretben és hangban is megfelelő gitárt. És akkor mosolygok magamban, hogy ez tök jó. Elsősorban, bármennyire is hihetetlen, de nem a kereskedelmi része jut az eszembe, hanem az, hogy milyen jó dolog már, hogy a srácok zenélni akarnak. Azt látom, hogy teljesen nem mosott még el mindent ez a tuc-tuc, bugy-bugy „zene”. Mert az igazi zene egy öröm. Ha bármilyen hangszeren megtanulsz valamit, az egy belső örömöt, elfoglaltságot ad, tehát jó dolog zenélni. 

 

 

- Az idősebbek általában komolyabb hangszereket vesznek, és ők elég céltudatosak, elmondják hogy mit szeretnének, tudok-e nekik ebben segíteni. Általában, hál’ Istennek, igen. A fiataloknál pedig ezt látom, hogy aki nem teljesen kockafejű – tudod, ez a monitor előtt üldögélő, egész nap borzalmas játékokat játszó – gyerek, hanem egy kicsit is van affinitása a zenéhez, és a szülők is arrafelé terelgetik, akkor elkezd gitározni. És a többségük rockzenét, mert ugye a gitár alapvetően blues és rockzenére termett. 

 

 

- Nem, sajnos erre már nincs időm. De az Omen jelenlegi gitárosa Nagy Máté, és a korábbi gitárosunk Szijártó Zsolti, valamint Talabér Laci basszusgitáros barátom is itt tanít az üzletben. Van egy erre kijelölt külön kis helység. Olyan jó nézni, hogy jönnek a kis 13-14 éves palánták, hátukon a gitártokkal. Otthon gyakorolnak, készülnek, itt meg diákként számot adnak a tudásukról, újakat tanulnak, fejlődnek.

 

 

- Ez a név egy marha nagy poénra épül! Néhányan megtalálnak, hogy uh, ez a Bigson biztos a Gibson névből jött, hű de vicces… Pedig nem! Ez úgy alakult, hogy 1992-ben, amikor még Szekeres Tamás volt az Omen másik gitárosa, általa egy holland menedzser is képbe került. Szó volt lemezkészítésről, egy esetleges külföldi megjelenésről, de azt mondta, hogy a Nagyfi egy angol embernek – ugye ő sem beszélt magyarul – borzalmasan kiejthetetlen név, úgyhogy találjunk ki valamilyen művésznevet, az úgy is divat. Na jó, mondom, de hát mit? Ült Szekeres Tomi a maga kis joviális csendes módját, erre megszólal: b… meg, a Nagyfi angolul az Bigson. (nevet) És akkor ez lett a becenevem.

És itt válik érdekessé a történet, mert 2006-ban, amikor megnyitottam a boltot, beszereztem egy párat ezekből a kezdő, noname, különböző kínai gitárokból is, és egy kapcsolat révén elkezdtem én is ott gitárt gyártatni, hogy tudjak úgymond olcsón hangszert adni a kezdők számára. De hát mi legyen a neve? Ezen agyaltam, már mindenféle hülyeséget kitaláltam, de egyik sem tetszett, és egyszer beugrott, hogy én ’92-ben Bigson voltam. (nevet) Elkezdtem ízlelgetni a nevet, és ez maradt. Ebből a márkából kezdő szériát és Epiphon-szintűt is gyártatok, de van két handmade custom darabom is, egy Explorer és egy Les Paul fazonú gitár, de ezeket már egy magyar hangszerkészítő mester csinálta.

 

 

- Igen, kifejezetten mondhatom, hogy sikeres lett, jók a visszajelzések. Persze nem beszélhetünk nagyon nagy eladási számokról, mert ehhez tőke kellene, de ez megint egy más kérdés. Valamint ez a gitár csak az én boltomban kapható, tehát mondhatjuk, hogy egy underground termék.   

 

 

- Például Alapi Pistinek van egy hófehér Bigson Les Paul-ja, időnként szoktam is látni Edda koncertfotókon, hogy fellép vele. A komolyabbak pedig ott vannak velem a koncerteken, de stúdiózás során is használom őket.

 

 

- Alapvetően egy nagyon nehezen kimozduló ember vagyok, és mint mondtam, szinte nincs is szabadidőm, úgyhogy ha megtehetem, inkább otthon pihegek a teraszon egy sörrel. (nevet) De persze, van olyan, ami felcsigáz, és akkor nekiindulok. Ilyen volt például a Zakk Wylde buli a Petőfi Csarnokban.

 

 

- Abszolút! A nagyfiam 18 éves, és dobos, most végezte el a dzsesszkonzit. Mivel nagy rock és metal rajongó, általa is kapom az újdonságokat, de azt tudom mondani, hogy a mai világban szinte kikerülhetetlen a dolog, mert akinek van ilyen jellegű irányultsága, érdeklődése, akkor elég, ha felmegy a világhálóra, és azon mindent megtalál. Tehát mondhatjuk, hogy mindennel naprakész vagyok, és vannak a mai bandák közül is kedvenceim.

 

 

- Nem, van egy 22 éves lányom is, ő zongorista, most Ausztriában tanul. És egyébként van egy 32 éves lányom is, ő Kanadában él, és neki köszönhetően már három unokám is van.

 

 

- Változó, van amikor egyszer csak „beesik” valami jó téma, riff, vagy dallamfoszlány. Ha van a közelemben valamilyen eszköz, például egy telefon, máris felveszem és „raktározom”. (nevet) Aztán, ha közeledik a stúdió időszak, előveszem és kidolgozom, vagy megy a kukába… Valami zene mindig megy az agyamban, van, hogy rám is szoktak szólni: Hé, te most itt vagy? (nevet) …na, ilyenkor alkotok!

 

 

- Persze, muszáj gyakorolni! Lemezfelvétel előtt ez még sokkal intenzívebb, de a virtuóz szólólehetőségeket meghagyom a fiatalabbaknak, hadd játszanak a kiscsimaszok. (nevet) Engem a betonbiztos ritmus alapok sokkal jobban érdekelnek, ha kőkeményen dörren meg a banda…

 

 

 

- Ez egy nagy álmom. Nagyon szeretném egyszer méltó körülmények között, egy ötven fős nagyzenekarral előadni ezeket, viszont ennek kivitelezéséhez egy valag pénz kellene. De még nem tettem le róla… 

 

 

- Nomen est Omen! És legyen metal! (nevet) Utóbbi egyébként már lassan szállóigévé kezd válni, mert ha valamilyen program – koncert, klip- vagy lemezmegjelenés – van, akkor a rajongóink a kommentjeikben egyre gyakrabban írják azt, hogy lesz metal!

 

Omen lemezbemutató és jubileumi koncert: 2015. november 28. Budapest, Dürer Kert