Van mit megvédeni Egerben…

A tegnapi nap során Dúró Dóra kulcsfontosságú intézményeket keresett fel Dobó István városában.

Elsőként Dr. Ternyák Csaba érsek és Dr. Németh Zoltán, az Egri Főegyházmegye oktatási főosztályvezetője fogadták a bizottsági elnököt, s nyújtottak tájékoztatást az elmúlt évek munkájáról: ma már mintegy húszezer gyermek tanul a főegyházmegye területén lévő oktatási intézményekben, s kétezer fő segíti az oktató-nevelő munkát. Az egyház számára egyszerre szakmai kihívás és igazi öröm a pedagógiai munka tőle elvárható magas szintű biztosítása, s a keresztény értékeknek a nevelői munkában történő megjelenítése. Az érsekség törekszik gazdag történelmi múltjának bemutatására is: hatalmas felújítási munkálatok eredményeképpen a korábban romos állapotban visszakapott érsekségi épületek látogatóközponttal, az érsekség történetét bemutató igényes kiállítással gazdagodtak.
 
Szeleczki János igazgató Eger népszerű általános iskolájának mindennapjaiba engedett bepillantást nyerni: a Lenkeyben az egri vár tőszomszédságában, szép épületben, rendezett, barátságos osztálytermekben tanítják a gyermekeket.  Dúró Dóra az intézmény vezetőjével - aki egyben a Nemzeti Pedagógusikar alelnöke is - a közoktatás jelenlegi állapotáról, a miskolci tanárok által elindított tiltakozási hullámról is szót ejtett. Dúró tájékoztatta az oktatási vezetőt, hogy a helyzet megoldása érdekében bizottsági ülést hívott össze, amelyre Hanesz Józsefet, a Klik vezetőjét és Czunyiné Dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárt is meghívta.
 
1552 – a magyar történelem egyik méltán dicső állomása: Dobó István maroknyi magyar sereg (köztük a híres egri nők) élén fényes győzelmet aratott a várat ostromló hatalmas török túlerővel szemben. A Dobó István Vármúzeum azonban nem csak ezt az eseményt, hanem a vár egész történetét igyekszik bemutatni a nagyközönségnek. Berecz Mátyás igazgató, Bujdosné Dr. Pap Györgyi és Prepuk Szabolcsi igazgatóhelyettesek, valamint Jakab Vilmos őrségparancsnok az egri vár előtt álló hatalmas feladatokról beszélt az illetékes parlamenti bizottság elnökének. Az erődítmény régészeti feltárása folyamatos, a következő években pedig több épület korhű visszaépítése nyomán lehetősége nyílik a látogatóknak, hogy egyre teljesebb valójában táruljon eléjük a 16. századi várbelső. Ezt segítik a folyamatos színes programok is: a hagyományőrző játékok, a korhű jelmezbe öltözött várkatonák, sőt személyesen Dobó István gondoskodik arról, hogy megelevenedjen a várbeli élet. Dúró teljes szakmai és erkölcsi támogatásáról biztosította a Múzeum vezetőségét, kiemelve, hogy az egri várban szerzett élmények még sok magyar gyermek és fiatal életében tölthetnek be meghatározó szerepet.
 
A Gárdonyi Géza Színház nevéhez méltóan olyan előadásokat igyekszik színre vinni, amelyek a lehető legszélesebb körnek kínálnak igényes, szerethető, elgondolkodtató, szórakoztató színdarabokat. A vidéki teátrum szakmai koncepciója igazolni látszik a vezetőség elképzeléseit: kiemelkedően magas a nézőszám, a bérletesek aránya is kiugró. Az épületben Blaskó Balázs színművész, igazgató, és felesége, Saárossy Kinga színésznő kalauzolta körbe a képviselőnőt. Dúró Dóra vendéglátóinak kifejtette: a magyar kulturális élet, kiemelten a színházi élet és a filmipar sajnos nem jeleníti meg olyan erővel a nemzeti értékrendet, mint azt sokan a 2010-es kormányváltást követően joggal elvárhatták a kormányzattól.
 
Az Országgyűlés oktatási és kulturális bizottságának elnöke portálunk érdeklődésére elmondta: a Jobbik szakpolitikusaként kötelességének tartja, hogy személyesen keressen fel minél több intézményt, kiemelten is azokat, amelyek a vidék Magyarországának életében jelentős szerepet töltenek be. Dobó István városában töltött napjának végén megjegyezte: ma is van mit megvédeni Egerben, és örömmel tapasztalta, hogy sok elhivatott szakember fáradozik ezen. Hozzátette: az egri út számos szakmai tapasztalata nagy hasznára lesz Országgyűlésben végzett munkájának.
 
[[nid:180324]]