VIKI: Egy újabb állami Zrt.-t hoztak létre a honvédségre szánt milliárdok kezelésére

VIKI: Egy újabb állami Zrt.-t hoztak létre a honvédségre szánt milliárdok kezelésére

Újabb lépéssel kerültünk közelebb a Magyar Honvédség önjáróvá válásához, a Benkő Tibor vezette honvédelmi tárcától való leválásához, legalábbis Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a tegnap este megjelent legfrissebb Magyar Közlönyben rendeletben közölte: kijelölte a frissen létrejött Védelmi Innovációs Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (VIKI) tulajdonosi joggyakorlóját. Ez pedig nem más, mint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A honvédség az új stadion!

Már egy ideje pedzegeti Palkovics László, az ITM tárcavezetője, hogy Európa egyik meghatározó hadiipari központja épül fel Magyarországon. A nagy tervek részeként fejlesztenék a magyar beszállítókat, amihez szintén pénzre lenne szükség. A portfolio.hu-nak Palkovics a nyáron erről így beszélt:

Ezért létrehozzuk a Védelmi Innovációs Kutató Intézetet, amely ezt a szakmai segítséget fogja nyújtani, illetve létrejön egy Védelmi Ipari Alap, ami pedig 50 milliárd forintos kezdőösszeggel az anyagi feltételek teljesülését biztosítja.

Egy szeptemberi előadáson pedig arról beszélt a innovációs miniszter, hogy a védelmi ipari k+f+i tevékenységek állami támogatásában a VIKI központi, összekötő szerepet játszik. Budapesti intézményében alkalmazott kutatásokat, kiemelt kutatási programokat, a szegediben lézer- és alapkutatásokat végeznek majd, és Zalaegerszegen lesz a különböző eszközök, eljárások tesztelése.

Majd a folyamatban lévő beruházások közül a miniszter kiemelte a VIKI budapesti programirányítási központjának 37 milliárd forintos fejlesztését, valamint 5 milliárd forintos szegedi, és ugyancsak 5 milliárd forintos zalaegerszegi fejlesztését. A folyamatban lévő védelmi ipari beruházások közül pedig akkor kitért a ZalaZONE-ra, amely off-road páncélozott szállító járművek számára gyártó, tesztelő és fejlesztő bázis, a fejlesztés teljes értéke a technológiával együtt mintegy 60 milliárd forint, és kiemelte az Airbus beruházást Gyulán, a 30 százalékos magyar és 70 százalékos francia tulajdonú, helikopter-alkatrészeket gyártó üzem teljes beruházási értéke 90 millió euró. 

Mager Andrea rendeletéből ugyan nem derülnek ki részletek, így egyelőre azt sem tudni, hogy a VIKI mennyi pénzből és milyen meghatározott célból fog működni, de az mindenképpen sokatmondó, hogy most már Palkovics László felügyelheti a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, valamint a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot.