Meglehetősen visszásnak tűnik, hogy míg a fiskális fegyelem vonatkozásában a német álláspont rendkívül merev, egyáltalán nem megengedő, addig a schengeni, illetve a dublini szabályok kikényszerítésének ügyében nemcsak „rugalmas”, de – az EU alapvető értékeire és humanitárius elvekre hivatkozva – inkább a jogszerűtlenséget pártoló, a biztonságpolitikai kihívásokat és a fogadó társadalmak kulturális identitásának kérdését negligáló.
A német „rendezési terv” nem tartalmaz valós garanciákat, s olyan szereplőkre (Törökország, Görögország) bízná a migrációs hullám feltartóztatását, mederbe terelését, melyek az EU zsarolásában érdekeltek (tehát nem gyors, effektív intézkedések megtételében). Görögország ráadásul a legutóbbi schengeni értékelési jelentés szerint is képtelen volt ellátni szerződéses kötelezettségét.
A V4-ek „B-terve” egy második védvonalat húzna Macedónia és Bulgária közreműködésével (egyelőre a bolgár fél álláspontja kevésbé egyértelmű a kérdésben), így az EU-török megállapodás sikeressége nem veszélyeztetné Európa biztonságát, befogadóképességének kimerülő kapacitásait.
A Schengen-tagságra pályázó Bulgária bebizonyíthatná az EU-nak, hogy – a görögökkel ellentétben – képes megvédeni az EU külső határait, ekképp valóban felkészült szereplő, akinek „helye van a nap alatt”. Az EU is felismerhetné a kelet-közép-európai tagállamok törekvésében rejlő lehetőséget, ugyanis a V4-álláspont alapvetően gyengítené főként Görögország (másodsorban Törökország) zsarolási potenciálját, így erősítve az EU tárgyalási pozícióit. Többek közt a balkáni stabilitás záloga is a nyugat-balkáni migrációs útvonal erőteljes kontrollja, a jogszerűség helyreállítása.
A Berlin kontra V4-ek vita egy bukott stratégia és egy potenciálisan sikeres alternatíva párharca lehet (előbbi „megoldást” Brüsszel, utóbbit ma már – nem túlzás állítani – az európai polgárok többsége támogatja). Egy EU-csúcs előtti rendkívüli V4-találkozó (a térség érdekeit megjelenítő szereplők közötti koordináció szükségessége okán is) egyáltalán nem renitens magatartást tükröző, valamiféle „szeparatista logika” mentén regionális integrációs struktúrában gondolkodó összeesküvés (miként azt egyes elemzők, bürokraták és politikusok állítják), sokkal inkább az érdekközösség és a közösségi szolidaritás megnyilvánulása. Berlin rosszalló hozzáállásában sincs semmi különleges. Merkel tervét a kötelező migrációs kvótáról múlt hét óta már a franciák is elutasítják, így annak nyilvánvaló bukása csak idő kérdése. Németország igénye egy előzetes egyeztetési folyamattal kapcsolatban teljességgel megalapozatlan, és a politikai nyomásgyakorlás egyértelmű megnyilvánulásának tekinthető.
A Visegrádi Országok csoportja újra „élettel teli, együttes fellépésük lehetősége pedig fontos tárgyalási partnerré teszi őket az EU-s vezetők szemében (miként azt többek közt David Cameron brit miniszterelnök is felismerte). A visegrádi négyek 2005-2006 óta folyamatosan igyekeznek újabb tartalommal feltölteni az együttműködést (a Keleti Partnerség, az energetikai együttműködés például látványos sikerterületek). A V4-ek nem az EU „feketebárányai”, hanem egy konstruktív erő, mely befolyásolni képes az intézményes Európa jövőjének, politikai agendájának alakulását.