„Nagyon különböző magyar kezek vannak” – mondta előadásában Ángyán József a „magyar földet magyar kézbe” álláspont kapcsán. A Magyar Népfőiskolai Társaság rendezvényén a volt államtitkár arról beszélt, hogy valóban léteznek „ádáz multinacionális érdekek”, csakhogy a multik nem tudnák elvenni a földünket, ha „saját uraink” nem készítenék ezt elő. Itt nem arról van szó szerinte, hogy MSZP vagy Fidesz, hiszen ezek „egygyökerűek”, együtt juttatták ide az országot.
David C. Korten „kétpártiságára” utalva kifejtette, az egyik oldalon a tőkeérdekek és helyi rezidenseik állnak, akik együtt rabolják ki az országot, míg a másikon a helyi közösségek. Szerinte az igazi baj abból származik, ha az állam – amelyet a közösség azért hozott létre, hogy védje meg őt – „átáll a túloldalra”. „Ez a dezertálás a haditudományok nyelvén” – jelentette ki.
Ángyán József szerint az egyre erősödő földspekulációnak több oka is van. Aki élelmiszert tud szállítani, az monopolhelyzetben van, és annyit kér érte, amennyit csak akar. A másik ok, hogy óriási különbségek vannak a földárakban. Míg Magyarországon keletről nyugat felé haladva 200 ezer és 2 millió forint közötti a hektáronkénti földár, addig nyugati szomszédunknál 10 millió forint – ez az 5-szörös, illetve 50-szeres árkülönbözet pedig igencsak vonzó. Az egyetemi tanár hozzátette, Burgenlandban a helyiek „ki nem engedik a kezükből” a földjüket, ha valaki mégis eladná azt, akkor helyi vevő akad rá. Részben ez is oka a magas földáraknak, mert lényegében nincs kínálat.
Nemesi birtokokat meghaladó földek
A harmadik, és talán legfontosabb ok Ángyán szerint az, hogy az uniós támogatások gerjesztik a spekulációt. Bár a kormányzati kommunikáció arról szól – mutatott rá –, hogy a családi, a kis- és közepes gazdálkodók kapják haszonbérbe az állami földeket, 2014-re a hét legnagyobb érdekeltség ugyanaz maradt, mint amelyek 2011-ben voltak. Mi több, ezek három év alatt jelentősen növelték is területeiket – s az értük kapott uniós támogatásokat.
Ángyán ismertetése szerint – noha már nem „barát” –
a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Mezort-csoport a földjei után 2011-ben 3,7 milliárd forintnyi támogatást kapott, 2014-ben 5,9 milliárdot; Csányi Sándor Bonafarmja 3,9-ről 5,9 milliárdra tudta növelni a támogatási pénzeket; míg az amúgy szocialista kötődésű Leisztinger Tamás Forrás-csoportja 2,7-ről 3,8 milliárddal kap többet.
A területek növekedéséről szólva úgy fogalmazott, az egykori legnagyobb nemesi birtokokat is meghaladó földterületek után kap támogatást Csányi Sándor: 2011-ben 16.600 hektár, tavaly már 28.300 hektár (!) után. A Nyerges–Simicska-érdekeltség 14.500-ról 24.900 hektárra növelte földjei nagyságát három év alatt, míg Leisztingeré 11.800 hektárról 23.100 hektárra bővült.
Miközben – mutatott rá – a „helyben lakók alig tudnak földet szerezni ebben az országban”.
Az utolsó esély
Tanka Endre egyetemi tanár, az agrárjog kutatója szerint a nagybirtok lebontásáról szóló kormányzati kommunikáció teljesen üres, a törvényalkotás máig várat magára. Az általa előkészített, a mezőgazdasági üzemek jogállásáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága tárgysorozatba sem vette, ami szerinte nem véletlen: a maximális üzemméretet ugyanis 500 hektárban állapította volna meg. (A javaslatot tavaly szeptemberben jobbikos képviselők nyújtották be az Országgyűlésnek – a szerk.)
Tanka Endre rámutatott, a mai földtörvényben trükköznek a földműves fogalmával. Amellett, hogy „földműves” természetes személy, uniós magánszemély és az európai gazdasági térség alá eső bármilyen személy lehet, „földművesként” léphet fel bármilyen nálunk bejegyzett uniós székhelyű cég is.
Az egyetemi tanár szerint bizonyítható, hogy azok az európai uniós csatlakozási szerződések, amelyek 10 tagállamot (köztük hazánkat) arra köteleztek, hogy a tőke szabad áramlásába helyezzék a földet, közösségi jogsértést valósítanak meg. Tanka Endre ugyanakkor azt mondta, az unió alapszerződése még a bizonyított közösségi jogsértések orvoslására sem ad demokratikus jogrendet. Mivel a csatlakozási szerződés a közösségi jog része, az általa a föld tőkeminőségével előidézett jogsértések nem orvosolhatók tagállamonként, hanem csak egyidejűleg és egységesen. Ebben az esetben az Európa Tanács elé kerülne az ügy – közölte.
Ez – mint Tanka rámutatott – széleskörű összefogást igényelne nemcsak idehaza, hanem más uniós tagállamokkal is. A jogi lehetőség ugyanakkor fennáll, országos népszavazás ezt kikényszerítheti. Tanka Endre hangsúlyozta,
más törvényes lehetőség az Európai Unión belül nincs, a föld feletti önrendelkezésünket amúgy csak a tagsági viszony felmondásával, a kilépéssel szerezhetjük vissza.
Rendkívül fontosnak nevezte, hogy kivívjuk: a földről olyan önrendelkezésünk legyen, mint ami a 15-öket megilleti.
Szerinte
ez az utolsó esély, amit ha nem ragadunk meg, akkor valóban eljön az új világkorszak: a nemzetállamok végső felszámolása Európai Egyesült Államokkal és az USA–EU szabadkereskedelmi egyezménnyel.
Egyre romló földminőség
Márai Géza, ökológiai gazdálkodással foglalkozó agrármérnök előadásában arra mutatott rá, hogy a fogyasztók és a döntéshozók általában csak a termény mennyiségét érzékelik, a statisztikákban ez jelenik meg, pedig az agrárminőség ennél sokkal fontosabb. Hangsúlyozta, a nagybirtokos gazdálkodás elképesztő mértékben rontott a föld termőképességén, összetételén.
„A nagytőke bekebelezte az élelmiszer-termelés alapjait” – hangoztatta, hozzátéve, ahhoz, hogy nagy mennyiségű élelmiszert állítsanak elő, a műtrágyázás és a „szintetikus mezőgazdaság” összes eszközét magas technológiai szintre kellett emelni. Mint mondta, az élelmiszer-feldolgozás iparága mellett kialakult az adalékipar is, amelynek ugyanazok a tőkeérdekeltségek a „gazdái”.
„Se színe, se bűze, se íze, valahogy mégis el kell hitetni a vásárlókkal, hogy ez élelmiszer”
– fogalmazott, kiemelve, hogy a szóhasználat is árulkodó, az például, hogy ma az „élelmiszer” szót használjuk az „élelem” helyett.
Az agrármérnök ezután döbbenetes adatokat sorolt. Az 1860-as évekig visszanyúló adatsorok alapján elmondható, hogy a talaj humusztartalma a negyedére csökkent, de a vas- és mésztartalma is 70-80 százalékot veszített százötven év alatt. A földek erősen elsavanyosodtak a foszfor- és nitrogén-alapú műtrágyázás, valamint a kénes és savas esők miatt. A megtermelt élelemből mindezek nyomán értékes elemek tűntek el: míg például hetven éve a burgonya kilója 110 milligram vasat tartalmazott, ma csak 5-öt – utalt Márai Géza a mára krónikussá váló vashiány egyik magyarázatára.
Mint mondta, ezekben az adatokban a Nyugat-Európa és Észak-Amerika nálunk is sokkal lesújtóbb képet mutatnak, hiszen ott korábban elkezdődött a vegyszerezés.
Végtelen repceföldek
Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató történelmi léptékbe helyezte a földkérdést. Az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere arról beszélt, egy népcsoport sorsa attól függ, milyen kapcsolata van egymással, és milyen a természeti környezettel. Mint mondta, a legnagyobb katasztrófák mindig akkor történtek, amikor az emberek egymás közti kapcsolata megromlott, és ez lehetővé tette, hogy a természeti környezet egy törpe kisebbség kezébe kerüljön. Megromlott a magyar társadalmon belüli viszony, ezért jött a tatárjárással a veszteségünk. Akkor szerinte azért buktunk el, mert akiknek hivatása lett volna megvédeni az országot, várták a tatárokat, nem segítettek a királynak, s elidegenítették a jobbágyságot is. Ma csak „végtelen repceföldeket” látunk, pedig, mint mondta, csak a helyi szükségleteket kielégítő módon, a természettel együttműködve lehet fennmaradni.
Tudják, merik, teszik
Molnár Géza vízügyi kutató arról beszélt, hogy folyamatosan romló adottságokat teremtünk a mezőgazdaság számára, a „jelenlegi technológiákkal totális háborút folytatunk a föld ellen”. Mint rámutatott, a föld sokszorosan gyorsabban pusztul, mint ahogy megújulhatna. A természeti folyamatok hihetetlenül felgyorsultak az utóbbi évtizedekben, években, a természeti katasztrófák gyakorisága és pusztítása pedig csak 1990 óta is kimutathatóan nőtt.
Molnár Géza azt mondta, fiatalon még abban bízott, hogy ezeket a döbbenetes adatokat a „nagyok” nem ismerik, azért nem foglalkoznak velük, de mára rájött, hogy – utalva az egykori SZDSZ jelmondatára – „tudják, merik, teszik”.