– Csalódott ex-jobbikosoknál figyelhető meg, hogy a közösségi oldalukon vadhajtásoknak nevezik magukat. Mit jelent pontosan az, hogy „le fogja nyesni a vadhajtásokat”? Kiknek kellene félniük?
– A vadhajtásokkal kapcsolatban előbb az origó, majd a Reuters csúsztatása okozott félreértéseket. A „vadhajtás” kifejezést nem személyekre, hanem elsősorban olyan jelenségekre értettem, amelyeket eddig nem vettünk észre, vagy ha igen, akkor félrefordítottuk a fejünket, a szőnyeg alá söpörtünk, de amelyeknek ezentúl nem fogok teret engedni a Jobbikban. Itt az alpári, kegyeletsértő vagy kollektív ítéletet tartalmazó megnyilvánulásokra gondolok. Sokan hirtelen haragjukban, átgondolatlanul, a sajtó manipulációjának bedőlve vették magukra a „vadhajtás” jelzőt, de látom, hogy olyanok is vannak, akik ártó szándékkal, féltékenységből tették, igyekezve zavart kelteni. Mindenkinek azt tudom üzenni: nyugodjon meg és gondolkodjon egy kicsit. Igaz-e rá, hogy alpári, hogy kegyeletsértő, hogy kollektívan ítél?
– Ez a vadhajtásos kijelentés nem csak egy kommunikációs fogás, egy gumicsont, hogy a sajtó rágódjon rajta, miközben azért a háttérben összekacsint Kulcsár Gergővel és Kötél Jánossal?
– Nem. Aki ismer, tudja, hogy csak arról tudok beszélni, amiben hiszek. Szerintem ez látszik is az emberen. Én pedig komolyan gondolom, és teljesen eltökélt vagyok abban, hogy a vadhajtásokat lenyesem.
Tovább együtt, vállt vállnak vetve
– Akkor ki lesz lenyesve, kinek kell mennie, ki maradjon?
– Még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy ez alatt jelenségeket, megnyilvánulásokat értettem, és nem embereket. Aki a vadhajtás kifejezést magára vette, azoknak egy jelentős része már régen nincs a Jobbikban. Sértetten duzzog odahaza, kéthavonta kitalál valamilyen nemzetmentő, új tervet a Jobbikon való bosszúállásra, az ilyenekkel nem foglalkozom. Azok, akik a párt tagjai közül vették magukra, azoknak pedig meg kell értenie, hogy mekkora felelőssége van minden egyes tagnak. Egy kormányra készülő pártnak felelősségtudatra, fegyelmezettségre és nyitottságra van szüksége. Ezt nem szabad összekeverni az alapvető értékeink feladásával. Aki ezt megérti, nyilván marad. Megyünk együtt tovább, vállt vállnak vetve. Aki viszont felelőtlenül lerombolja több ezer tag, szimpatizáns és aktivista felelős munkáját, annak nincs jövője a Jobbikban. Nem engedhetem meg, hogy egy-egy ember butasága tönkretegyen mindent.
– Vagyis aki radikális, attól még maradhat?
– Egyetlen egyszer nem mondtam olyat, hogy a nemzeti radikális gondolkodású embereknek menniük kell. Két dolgot mondtam: lenyesem a vadhajtásnak számító, alpári jelenségeket, és hogy aki pogromokat akar, az keressen másik pártot. Ennyi. És ezt most is tartom. Sajnálom, hogy voltak, akik felültek a csúsztatásoknak. A jövőre nézve tanulság, hogy a jövőben inkább nekem higgyenek, ne a médiának.
– A Jobbikot kik juttatták a parlamentbe? Akik a kezdetektől éjt nappallá téve dolgoztak érte, vagy akiknek a néppártosodás kapcsán lett szimpatikus? Nyilván anakronisztikus kérdés, de arra utal, hogy kikért dolgoznak a parlamentben, kiket képviselnek?
– Nemcsak anakronisztikus, de rossz is a kérdés. Egyértelmű, hogy a bejutásunkat nagyon sok embernek kell megköszönni. De! A Jobbiknak soha nem az volt a célja, hogy bejusson a parlamentbe, és kész, hanem az, hogy megmentse Magyarországot. Ha csak ott akarnánk ülni, akkor megélhetési politikusok lennénk, viszont bennünket nem ez motivál. Vagyis most nem az a lényegi kérdés, hogy kik szavaztak be az Országgyűlésbe, hanem az, hogy kiknek a segítségével tudunk kormányra kerülni, és végrehajtani a programunkat. Nagy hiba lenne, ha a párt törzsbázisa nem értené meg ezt az összefüggést. Természetesen óriási hálával tartozunk mindenkinek, aki tett és ma is dolgozik ezért az ügyért, de nem szeretem, amikor ezt valaki kikéri magának. Szerényen és alázattal kell dolgoznunk tovább, nem magunkért, hanem egy közösségért, amely ráadásul maga a magyar nemzet. Ha az önzetlen munka helyett azon kezdünk el lamentálni, hogy kinek van nagyobb szerepe a sikereinkben, akkor végünk van.
– Mit szólna hozzá, ha megjelenne egy „még-Jobbik” párt, amely nem olyan szánalmas bizniszpárt, mint a Magyar Hajnal?
– Semmit. Ha a magyar társadalomban van igény egy ilyen pártra, akkor azt tiszteletben kell tartani. Erről szól a demokrácia és a szólásszabadság. Ellenben én – ha alakul ilyen, ha nem – csupán egy dolgot tehetek, igyekszem a Jobbik néppárti programját képviselni ellenzékben, és közben mindent megtenni, hogy kormányra kerülve azt majd meg is valósíthassuk. Bízom magunkban, hiszek a céljainkban, ezért nincs bennem semmiféle görcs. Sem a saját jövőmet illetően, sem a Jobbik jövőjét illetően. Tesszük a legtöbbet és a legjobbat, aztán majd idelenn az emberek, odafönn meg az égiek eldöntik.
– Az elnökség egységes az Ön által lefektetett irányvonal tekintetében?
– Az elnökségben, a frakcióban és a pártban is nagyon sok vitát folytatunk erről, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a néppárti létezés nem csupán lehetőség, hanem kockázat is. Ha az ember nem figyel, könnyen elveszítheti a fundamentumait, alapértékeit és tucatpárttá válhat. Szerencsére tisztában vagyunk ezzel, és tudjuk, hogy folyamatos önvizsgálatra van szükség. Ez viszont nem tántoríthat el bennünket attól, hogy vállaljuk ezt az utat. Az elnökség ebben egységes állásponton van. A napi gyakorlat kérdéseiben persze mindig vannak viták, de ez meg természetes. Nagyon nagy baj lenne, ha a Jobbik vezetősége elveszítené a vitaképességét, mert az azt jelentené, hogy nem képes többé átgondolt és konszenzusos döntéseket hozni.
Ribillió, pulpitusfoglalás, Gárda
– 2014 elején azt mondta, hogy ha nem változik a termőföld védelmére vonatkozó kormányzati politika, akkor ribillió lesz. Nem lett. Korábban uniós zászlót égettek, mostanában pedig úgy fogalmaz, hogy a Jobbik-kormánynak feladata az, hogy sikeresen tudja fejleszteni az EU-n belül Magyarország gazdaságát. A devizahitelek kapcsán sem törték be egyetlen bank kirakatát sem. Ezek már nem az elvek feladásából következnek?
– A termőföld védelmét a lehetőségeinkhez képest folytatjuk a parlamentben, de valóban el kell ismerni, hogy a ribillió elmaradt. Viszont nem miattam. Több tüntetést is szerveztünk 2014-ben, de ezek érdektelenségbe fulladtak. Nincs még sajnos társadalmi erő a probléma mögött. Ami az EU-t illeti, soha sem Európa-ellenesek voltunk, hanem az EU jelenlegi működésében láttuk a bajt. Két lehetőség van a számunkra, vagy küzdünk a nemzetek Európájáért, egy új közösségi irányért, vagy kilépünk. Én jelenleg az elsőt tartom felelős döntésnek. Egyébként a programunk mindig is az volt, hogy a csatlakozási szerződést kell bizonyos pontokon módosítani, és népszavazásra van szükség. Ez ma sem változott. Talán a hangnem finomodott. A devizások kapcsán viszont úgy érzem, ellenzékben nem lehetett többet tenni annál, amit mi tettünk.
– Lenne olyan helyzet, amikor újra elfoglalják a parlamenti pulpitust, mint a földtörvény elleni tiltakozáskor?
– Amennyiben az eszem és a szívem is ezt diktálná. Egyébként, ha visszatekernénk az időt, ma is így tennék. Büszke vagyok rá, hogy azt megtettük.
– Fog-e hordani újra gárdamellényt?
– Nagyon bízom benne, hogy kormányra kerülve svájci és amerikai mintára megalkotja majd az Országgyűlés azt a törvényt, amely a tenni akaró emberek számára jogi kereteket teremt az önkéntes és nemzetvédő munkához. Eredetileg is ezt szerettük volna, a szocialista és fideszes kormányok kriminalizálták a kérdést, mert féltek az ebben rejlő erőben. Ha ez a pillanat eljön, ott lesz rajtam a mellény.
– Amikor valaki a pártból „cigányozott”, elküldte egy cigány származású tagjukhoz, hogy átgondolja, mit tett. Amikor egy képviselőjük a zsidóságot sértette meg, akkor virágot kellett vinnie a Duna-parti cipőkhöz. Ha valaki mondjuk a nyáron megtámadja a buzifelvonulást, akkor buzibárba kell mennie?
– Vicces kérdés, de ezeket a szituációkat én egyáltalán nem élem meg viccesnek. Nagyon bosszant, amikor valaki egy csomó ember áldozatos munkáját tönkreteszi, csak mert nem képes kilépni a „cigány-zsidó-homoszexuális” Bermuda-háromszögből.
– Akkor nem szabad foglalkozni ezzel a Bermuda-háromszöggel?
– A maga szintjén kell mindennel foglalkozni. A homoszexuális kérdésben jól látható egy kőkemény és provokatív lobbi, de akik elmennek verekedni, valójában nekik tesznek szívességet. Az antiszemita kontra náci vita pedig a XX. század vitája. A Jobbik egy XXI. századi párt, vagyis szeretnénk túllépni a meddő múltbéli vitákon. Nem lesz egyszerű, mert komoly társadalmi, történelmi sebeket kell kölcsönösen begyógyítani. A keresztény magyarság számára a ’19-es népbiztosok és kommunista megtorlás bizonyos szereplői, a zsidóság számára pedig a holokauszt teremti az alapélményt. Azt látom, hogy mindenki a saját malmában őröl, süketek párbeszéde zajlik, ami csak fokozza az ellenérzéseket. Erről beszélni kell és lehet, mint ahogy Izrael világpolitikájáról is szabad véleményt formálni. Mindez szerintem nem visszafelé vinne, hanem előre, de ehhez mindenkinek át kellene lépnie a saját árnyékát.
– És a cigányság?
– A három közül ez az igazán döntő kérdés. A magyar-cigány együttélés egy ketyegő bomba, ahol szakítani kellene végre a semmitmondó, polkorrekt nyilatkozatokkal. Ki kell mondani, hogy súlyos a baj, demográfiai, bűnügyi, szociális és mindenféle tekintetben. A programunkat bárki el tudja olvasni. Abban egyetlen egy olyan pont nincs, amely etnikai vagy vallási tekintetben különbséget tesz magyar állampolgárok között. A lényeg dióhéjban: a cigányság felzárkóztatása nem csupán jogok és kedvezmények megadása, hanem sokkal inkább és mindent megelőzően kötelességek ellátása. Az egészben az abszurd, hogy ezt a Jobbikon kívül csupán a cigányság tisztességes része támogatja jelenleg, a mélyigénytelenségben élő tömegek a Fidesz és az MSZP asszisztálásával hallani sem akarnak kötelességekről.
Megkönnyezett tapolcai siker
– A tapolcai választási sikert történelmi jelentőségűnek nevezte, miközben néhány százzal sikerült csak növelni a szavazók számát 2014-hez képest. A számok alapján nem sikerült új szavazókat megszólítani, inkább csak távol maradtak a többi párt szavazói. Mitől „történelmi” a siker?
– Ez a Fidesz kommunikációja. Egy hétig lenn éltem a választókerületben, és láttam, hogy nagyon sok új szavazót sikerült megszólítanunk, főképpen kiábrándult kormánypárti tömegeket. A siker pedig óriási, mert az első egyéni mandátumunkat szereztük meg, másrészt ilyenre az elmúlt 25 évben új politikai erő rajtunk kívül még nem volt képes. A hazug rendszerváltozás falából az első téglát Rig Lajos és a Jobbik ütötte ki. A résen pedig, ami így támadt, végre besütött a XXI. század fénye a XX. század sötétségébe.
– Már-már költői…
– Megihletett ez a nagy siker. Nem tagadom, hogy amikor biztossá vált a győzelem, meg is könnyeztem azt, különösen, amikor Lajos megölelte a feleségét. Bár mentségemre szolgáljon, hogy nem voltam ebben egyedül.