Ha az elődeink mindig csak továbbadták volna a magyarságtudatot, és soha nem igazították volna azt az adott kor kihívásaihoz, valószínűleg már eltűnt volna a magyarság - írta már az elején.
- Tudom, hogy ezt sokan felesleges okoskodásnak tekintik, és azt akarják, hogy csak a mindennapi problémákkal foglalkozzunk, de a helyzet az, hogy aki lebecsüli az eszmék fontosságát, az nem érti az emberi kultúrát és történelmet.
Mondjunk egyetlenegy nagy emberi kultúrát, sikeres nemzetet, amely mögött nem állt valamiféle eszme, csupán az, hogy enni, inni és szaporodni kell? Nincs ilyen. Maximum az őserdők mélyén, de az ott is maradt – nem véletlenül.
- Szerencsére a magyar történelemben mindig voltak olyanok, akik elméletben és gyakorlatban egyaránt foglalkoztak a közösség identitásának megőrzésével és átmentésével. Ezért létezünk.
Kelet és nyugat
Mint írja, a magyar alkat kapcsán odáig jutott, hogy létezik egy koppányi-keleti-ómagyar és egy istváni-nyugati-újmagyar komponens, és a magyar identitás akkor lehet sikeres és termékeny, ha ez a kettő nem egymás ellen van, hanem egy magasabb – ha tetszik, isteni – erő által egybefonódva képes teremteni a folytonos önpusztítás helyett. Szent László például ezt a szintézist jelenítette meg személyében és tevékenységében egyaránt. Persze az azóta eltelt évszázadok során elképesztően sok új elem, élmény, tapasztalat és salak rakódott rá erre a viszonylag tiszta képletre, a dolog sokkal komplexebbé vált, de ettől még, azt hiszem, hogy alapjaiban nem változott.
A magyarság jelenkori feladata lényegében ma is egy keleti és egy nyugati komponens között hidat építeni, ahol az ellentétek, különbségek nem kioltják egymást, hanem megtermékenyítik.
- A mostani írásomban azonban a kérdés fókuszát kicsit szűkíteni fogom, és nem a magyar néplélek, karakter egésze, összetettsége érdekel, hanem csupán az: milyen típusú a jó magyar politikus? (A „politikus” alatt itt most nem a mai negatív értelmezést, hanem az ideális államférfit értem.)
Vona Gábor teljes írása alább: