Vona Orbánnak: ha eredménytelen lesz a népszavazás, le kell mondania!

Megvolt az első csata a parlamentben.

A miniszterelnök beszédét az utolsó ülés óta történt legfontosabb események felsorolásával kezdte. A Brexit, a terrorcselekmények, az olimpia mellett itthon is zajlott az élet, a kenyérnek valót betakarítottuk, a mezőgazdaság ismét megmutatta erejét - mondta.
 
Általános európai érzés, hogy zűrzavaros időket élünk. Az idő szorít, döntéseket kell hoznunk, be kell tájolnunk a helyes irányt, ha uralni akarjuk azt, ami vár ránk, nem pedig elszenvedői lenni annak - fogalmazott.
 

Újra nemzetté kovácsolta a magyarságot a kormány

 
A kormányzati ciklus felénél járunk, a miniszterelnök ezért felsorolta az elmúlt két év eredményeit: az ország pénzügyeit rendbetették, csökkentették az államadósságot, a munkanélküliséget megfékezték, hazaküldték az IMF-et, visszafizették a szocialisták által felvett hiteleket. Soha nem látott módon támogatják a családokat, növekednek a bérek, megőrizték a nyugdíjak értékét is. Rezsicsökkentést vitt véghez a kormány, melyet azóta is véd, a családokat pedig kimentették az adósságcsapdából.
 
A miniszterelnök büszke arra is, hogy egyre több család mehet nyaralni, az iskolakezdés pedig egyre kevésbé terheli meg a családok pénztárcáját.
 
Úgy érzi, az elmúlt időszak intézkedéseinek hála a magyar emberek újra egy közösséget, nemzetet alkotnak.
 
Orbán elmondta: büszke a magyar olimpikonok teljesítményére, a sportolók újra megmutatták, milyen nagyszerű magyarnak lenni.
 

Sokasodó gondok

Míg Magyarország Orbán szerint nagyon szépen menetel, aggodalommal töltik el a sokasodó gondok Európában. A Brexit már nem egy elképzelés, hanem a valóság, London köszöni szépen, jól van, mondja Orbán, aki szerint az EU vezetői képtelenek voltak együtt tartani az európai közösséget. El lehetne verni a port Junckeren, de most összefogásra van szükség, nem leszámolásra - fogalmazott a miniszterelnök.
 
Nyáron a terror beférkőzött Európa mindennapjaiba, az unión belül akárhol előfordulhatnak terrortámadások. Orbán szerint ezt azok a kormányok okozták, akik naivitással válaszoltak a bevándorlási hullámra. Brüsszelt is ez a naivitás jellemzi, a vezetők azt gondolják, hogy ez a probléma is elmúlik majd, a dolgok maguktól megjavulnak. Magyarország szerint az EU-nak fel kell végre ébrednie.
 
Az uniós miniszterek a pozsonyi csúcson vitatják majd meg az EU jövőjének kérdéseit. Magyarország itt azt az álláspontot képviseli majd, hogy vissza kell térni a Nemzetek Európája-koncepcióhoz. Erősíteni kell az EU gazdaságát is, ami egy évtized alatt jelentős visszaesést produkált.
 
Mi nem kilépni akarunk az EU-ból,
hanem megvédeni azt 
- jelentette ki Orbán.
 
A kormányfő szerint a Brüsszel által most folytatott politika civilizációs katasztrófához fog vezetni. A migrációs nyomás erősödni fog, eddig csak a bemelegítő köröket láttuk, az igazi mérkőzés előttünk áll - fogalmazott.
 
A migrációs nyomás erősödéséhez még háború sem kell, 2050-ig több százmillióval növekszik majd a szegény országok népessége, tömegek próbálhatnak majd Európába jutni. A világon nem lehet mindenki uniós polgár, aki éppen ezt szeretné. Ha hagyjuk, akkor ezek a tömegek ide fognak jönni - vélekedett Orbán.
 
A miniszterelnök szerint nem szabad elfelejteni, hogy a migránsok is áldozatok, nincs kőből a szívünk, de a jelenlegi migrációs politikát meg kell változtatni. 
 
"A segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni" - mondta.
 
Orbán szerint az októberi népszavazással meg lehet változtatni Európát, meg lehet változtatni akár az Európai Bizottság döntéseit is.
 
Brüsszel emellett cselre készül: ha nem boldogulnak az országokkal, boldogulnak majd a baloldali városokkal, velük állapodnak meg migránsok betelepítése ellen. Ha nem egyeznek meg a magyar kormánnyal, megegyeznek majd Zuglóval, Szegeddel, Salgótarjánnal - mondta a miniszterelnök, mire a szocialisták heves kiabálásba kezdtek.
 
A népszavazással kapcsolatban a kormányfő arra kért mindenkit, ne kockáztassák Magyarország jövőjét.

EU-s pénzből szedték meg magukat Orbánék

Elsőként a szocialista Tóth Bertalan reagál Orbán szavaira, aki úgy látja, kétféle országban élünk. A valóság ugyanis nem az, amit a miniszterelnök felvázolt, a valóság az, hogy négymillió ember ér Magyarországon létminimum alatt. Bár a kormány büszke a munkaerőpiaci változásokra, több százezren dolgoznak külföldön vagy közmunkásként, közben pedig munkaerőhiány van. Hiába emelkedett bruttó szinten a minimálbér, megadóztatták azt, így alig visznek haza többet az emberek. Az MSZP is büszke az olimpikonokra, de a paralimpikonokra is, akik szégyenteljes módon feleannyi juttatást kapnak teljesítményükért cserébe.
 
Tóth szerint álságos, hogy míg Orbán a baloldalról és az EU széteséséről beszél, addig Juncker és Merkel is az ő európai pártcsaládjához tartozik. A politikus elmondta: míg Orbán az EU-t kritizálja és a szétesését vizionálja, addig a fideszes vállalkozók és Orbán baráti köre többek közt az EU pénzéből szedte meg magát.
 
Az MSZP szerint Magyarország érdeke a sikeres és erős Európai Unió. A menekültválságban Európát nem a gyűlöletkeltés, hanem a felelős viselkedés mentheti meg. Az MSZP azt kéri a választóktól, hogy maradjanak otthon, ne vegyenek részt a népszavazáson.

Ha eredménytelen lesz a népszavazás, Orbánnak le kell mondania

 
Vona Gábor reagál másodikként: a Jobbik örül neki, hogy a Fidesz a Lisszaboni Szerződés korábbi támogatása után eljutott odáig, amit a Jobbik régóta képvisel, a Nemzetek Európája-koncepcióhoz.
 
Látni kell viszont, hogy Nyugat-Európa talán már menthetetlen, mert a multikulturalizmus ott már megvalósult. Kelet-Európában viszont nem, ezért ki kell mondanunk, hogy elutasítjuk azt, a V4-eknek ezt az álláspontot kell képviselni.
 
 
A Jobbik abban is egyetért a Fidesszel, hogy egyes baloldali politikusok megnyilvánulásai felérnek a hazaárulással. Az ellenzéki párt szerint is el kell menniük az embereknek a népszavazásra és nemmel kell szavazniuk.
 
Nem biztosak benne azonban, hogy a népszavazás a megfelelő eszköz a célok eléréséhez. A Jobbik szerint az általuk javasolt kvóták elutasításának alaptörvénybe foglalása olcsóbb és hatékonyabb megoldás volna. Egy eredményes népszavazással ugyanitt tartanánk: a népakaratnak megfelelően alaptörvénybe kéne foglalni az elutasítást. Ennek ellenére bíznak az eredményességben, mert amennyiben eredménytelen lenne a szavazás, úgy Brüsszel kezében komoly ütőkártya lesz. Ebbe a kockázatos csatába Orbán Viktor vitte bele Magyarországot, ezért Vona felszólította: ha sikertelenül zárul a szavazás, akkor le kell mondania.
 
Vona szerint a migráció Orbán számára egy varázsszőnyeg, melyre felül, hogy ne lássa a magyar valóságot: míg a miniszterelnök Brüsszelben Savoyai Jenőt játszik, addig idehaza a katonái szétlopják az országot. Két lehetőség van: Orbán vagy nem tudja megfékezni a megbokrosodott lovakat, vagy nem is akarja, tehát vagy gyenge, vagy korrupt ő maga is. A Jobbik elnöke újra feltette a kérdést: kicsoda Mészáros Lőrinc? Ha Mengyi Roland Voldemort, akkor Mészáros Lőrinc Szauron?
 
 
Az ellenzéki párt elnöke szerint amíg a korrupciós terror tombol Magyarországon, addig képtelenség munkabéreket emelni, pedig erre lenne szükség. 

A globális felmelegedés is krízishez vezet

Schmuck Erzsébet, az LMP újdonsült frakcióvezetője szintén másik országot lát, mint Orbán, elszegényedett embereket, magas áfát, befagyasztott béreket a közszférában. Míg a társadalom tehetősebb rétegei gazdagodtak, egyre többen csúsznak a mélyszegénységbe vagy társadalmi kirekesztettségbe. A magyar lakosság 40%-ának 80 ezer forintnál is kevesebb a jövedelme, vagyis létminimum alatt él - ismétli el a politikus a szocialista Tóth Bertalan által már elmondottakat.
 
Az LMP egyetért abban, hogy a migrációs krízis jelentős probléma, de elfogadhatatlan a gyűlöletkeltő, félrevezető kampány, amit a kormánytól láthatunk. A zöldpárt szerint súlyos probléma, hogy az unió képtelen megoldást találni a kérdésre, de megvan a magyar kormány felelőssége is: a megoldáshoz korlátozni kell a globális kapitalizmust és a környezetterhelést is vissza kell fogni, mert a globális felmelegedés előrehaladtával szintén erősödnek majd a népvándorlási hullámok. Az LMP szerint is szükséges Európa határainak lezárása, azt pedig már a határon kívül ki kell szűrni, ki az, aki háború elől menekül és ki az, aki gazdasági bevándorlóként vagy ártó szándékkal érkezik.
 
Az LMP átverésnek tartja a népszavazást.
 

Kósa körbelő

 
A Fidesz részéről Kósa Lajos reagál az elhangzottakra. Gratulál Schmuck Erzsébet frakcióvezetői kinevezéséhez, majd egyből be is szól neki: nem érti, hogy ha vita van a parlamentben, akkor miért egy előre megírt szöveget olvasott fel.
 
Különös, hogy a szocialisták mondják azt a gyűlöletkeltő kampányra, hogy gyűlöletkeltő, mikor soraikban ül az a Bangóné Borbély Ildikó, aki a valaha volt leggyűlöletkeltőbb plakáton szerepelt korábban - vélekedik Kósa.
 
A fideszes politikus szerint a szocialisták nem szeretnek találkozni a valósággal, pedig Martin Schultz valóban kijelentette, hogy a baloldali városokban, például Szegeden szívesen látják a migránsokat.
 
Kósa álságosnak tartja, hogy az ellenzéki képviselők egy része soha nem szavaz igennel azokra a kormányzati döntésekre, melyek által segítséget vinnének a válságos övezetekbe.
 

Harrach Péter szerint önvédelemre van szükség

 
Hatékony, de emberséges határvédelemre van szükség a KDNP frakcióvezetője szerint. A kormány szerződéseket kötött a karitatív szervezetekkel, hogy a határon segítséget nyújtsanak az üldözötteknek. Az üldözött közösségeknek rendre, békére van szüksége, ám nekünk, európaiaknak első sorban a válságövezetekben élő keresztényeken kell segíteni. Kórházakat, iskolákat kell építeni számukra.
 

Orbán csak udvariasságból válaszol

 
Orbán azt mondja, akik azt állítják, hogy Magyarország nem teljesít jobban, nem nőnek a bérek, azok szándékosan hazudnak, ezért inkább csak udvariasságból válaszol a frakcióvezetőknek.
 
Magyarországon a legkisebbek a jövedelmi különbségek, arra pedig nem is tud mit mondani, hogy Magyarország nem oldotta meg a klímaválságot. Azt viszont nem lehet kijelenteni, hogy a migrációs hullámot úgysem lehet megállítani, ez nagyon veszélyes. A miniszterelnök ezért arra kérte az LMP politikusát, vonja vissza, amit mondott. Ha az USA sikerrel vette fel a küzdelmet a bevándorlás ellen, akkor nekünk is sikerülni fog, nem fogjuk letenni a fegyvert - mondta a kormányfő.
 
Orbán Viktor szerint a Jobbik van tele a korrupciós ügyekkel, ezért támadják ezzel a Fideszt. A miniszterelnök szerint számít, hogy ki mennyire tapasztalt a politikában: Vona Gábor elitista nézőpontot képvisel, kihagyná a népet a döntésekből, Orbán viszont egy másik hagyományból jön, nála számít az, hogy egy-egy ügyben egyetértési pontokat hozzanak létre a nemzetben.
 
Tóth Bertalan szavaira reagálva a miniszterelnök azt mondta, a szocialisták bántják azokat, akik közmunkát végeznek vagy külföldön vállalnak munkát. Korábban úgy látta, hogy az MSZP frakcióvezetője füllent, de már rájött, hogy azt sem tudja, mit beszél. Az MSZP-nek ugyanis nem tűnt fel, hogy Brüsszelben döntés született a bevándorlók szétterítéséről, ahogy az sem, hogy a Fidesz az Európai Néppárton belül is küzd az EU jelenlegi bevándorláspolitikája ellen.