Ybl Miklós 1814-ben született Székesfehérváron. Tanulmányai után hamar Károlyi István uradalmi építésze lett. Az ő kérésére tervezte a fóti templomot, mely a magyar építészeti romantika egy ma is élvezhető remekműve.
Ő tervezte a Képviselőházat is, amelyet a 20 000-es bankjegy hátoldalán találunk. Ez az épülete már neoreneszánsz stílusban épült, és ezen művének köszönhetően nyerte el a József-rend lovagkeresztjét.
Sokak által ismert a mai Budapesti Corvinus Egyetem épülete, azaz a régi Fővámház, ez is Ybl keze munkája. Megépülésekor sok bírálatot kapott, akadtak azonban pártfogói is, az akkori miniszteri főmérnök például korszakalkotónak nevezte. Az Operaház is Ybl tervei alapján és az ő vezetésével épült. 1884-ben a nyitóelőadáson a királyi pár is részt vett, elsőként a Bánk Bánt láthatta a nagyérdemű.
Őt bízták meg a mostanában felújított Várkert Bazár tervezésével is.
Ezen kívül folytatta a Szent István-bazilika terveit, továbbépítését, valamint számos kastély, bérház, falusi és kisvárosi templom fűződik nevéhez.
Széleskörű tiszteletét mutatja, hogy 2014. január 22-étől, halálának évfordulójától kezdődő Ybl-évet szerveztek az emlékezetére. Több iskola, alapítvány viseli nevét, sőt, még kisbolygót is neveztek el róla!
Az Ybl Miklós-díjat 1953-ban alapította a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a háború utáni újjáépítések díjazása végett. „A kiemelkedő szocialista-realista építészeti és városépítészeti alkotások tervezőinek és az ilyen irányú tudományos munkák szerzőinek kitüntetésére, valamint az alkotó kedv serkentésére” – szólt a határozat.
A sors fintora, hogy ezen építészeti „szovjetizálás” megjutalmazását éppen Ybl Miklósról, a Monarchia kiemelkedő, császárhű építészéről nevezték el. A korban játszódó nagy építészeti vitában Major Máté kozmopolita és reakciós építésznek nevezte Ybl-t, aki idegen formákat használ és a főurak és főpapok igényeit szolgálja ki. Ellenfelei ezzel szemben a magyar nemzeti építészet képviselőjeként tekintettek rá. Így lett Ybl Miklósból a „haladó hagyomány” képviselője.
Hajdanán az Ybl-díjakat bár „szakmai” szempontok alapján osztották ki, de erősen befolyásolta a politikai érdek, és eleve, az egyértelmű politikai miliője az akkor építészetnek. Azokat jutalmazták, akik szocialista-realista terveket állítottak elő, vagy csak valamiképpen sokat tettek a szovjet építőművészet propagálásáért.
1991-ben újraalapították az Ybl-díjat, immár a rendszerváltozás utáni alapokon. Így lett az Ybl Miklós-díj életműdíj, olyan alkotók jutalmazására, akik elméleti és/vagy gyakorlati építészeti tevékenységükkel tettek és tesznek a hazai építőművészetért.
Viszont azt mondhatjuk, az építészet igencsak válságát éli napjainkban. Beszélhetünk arról művész körökben, hogy így nem értenek meg a „civilek”, meg úgy nem ért hozzá a megrendelő. De valami mégsem stimmel, mégsem működik, hiába kenegetjük gépzsírral, nem akadnak egymásba a fogaskerekek. Nemcsak, hogy a művészek és a civilek nem értik meg egymást, de már az egyes művészek között is áthidalhatatlan különbségek mutatkoznak. Az Ybl-díjakat pedig ma sokszor azokra az épületekre adják, amelyeket az átlagember a „legrondábbnak” nevezne. Vajon miért van ez így? Kockák, szögletesség, semmi finomság, semmi báj. Felbomló racionális keretek álfilozófiai szóképekkel nyakon öntve. Miért nem lehet egészséges építészetet művelni? Miért olyan nehéz megtalálni a hely és a szépség harmóniáját? Talán csak nem az az oka ennek is, mint a többi európai értékvesztésnek? Eltávolodás az örök értékektől, a hely szellemétől, a hagyománytól, a harmonikus arányokat mindig is megmutató természettől? Az istenhit, örök emberi értékek elvesztésével az alázat látszik kiveszni, és ennek folyományait láthatjuk egyes szaklapokban oly sokat dicsért, a köznép által azonban megvetett és kinevetett építészeti művek esetében.
Lehetséges, hogy Ybl Miklósról kellene példát vennie a mai művészetnek és művelőinek, hisz mégiscsak van valami tanulnivaló tőle, ha olyan alkotásokat tudott megvalósítani, amelyek ilyen időtállók, ilyen szervesen és harmonikusan illeszkednek az ország és a város építészeti környezetébe, hogy eszünkbe nem jutna lebontani, sokkal inkább felújítással szeretnénk megőrizni szépségét.