Z. Kárpát Dániel: Nem állunk meg félúton! - Ingyenes bankolást minden magyarnak

Z. Kárpát Dániel:  Nem állunk meg félúton! - Ingyenes bankolást minden magyarnak

A Jobbik alelnöke megismételte, továbbra is azt szeretnék, hogy átlagbérig és az alapműveletek tekintetében minden magyar ingyenesen bankolhasson.

Átütő sikert ért el a Jobbik az ingyenes bankolás felé vezető úton. Szerencsére a héten egy olyan döntés született, amely lehetővé teszi, hogy az ingyenes készpénzfelvételi határ 150 ezerről 250 ezer forintra emelkedjen. Óriási öröm számomra, hogy ellenzéki képviselők mellett a kormánypártiak is egyhangúlag 100%-os arányban támogatták ezt a javaslatot, mert nagy szükség lesz rá - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik alelnöke szeirn tazért van szükség arra, hogy a 150 ezer forintos régi, sok évvel ezelőtti elavult értékhatárt felemeljük, mert a brutális infláció miatt ennek a vásárlóereje folyamatosan párolgott el. Hozzátette, bár számtalan alkalommal kérték, hogy legyen inflációkövető, mind a családtámogatási rendszer, mind pedig az így megállapított összeghatárok, sajnálatos módon ebben nem történt változás.

Mai hír ugyanakkor, hogy az Orbán-kormány inflációkövető adókivetést jelentett be bizonyos területeken, és ez mind a benzinárakon, az élelmiszerárakon, mind a mindennapi megélhetési költségeken látszani fog, érezhető lesz.

Ha ezen a logikán megyünk tovább, ha az adókivetésnél képesek az inflációkövetésről beszélni, ugyanezt várjuk el a családtámogatások terén is, a nyugdíjasok helyzetének rendezése során is, de említsük meg azt is, hogy az ingyenes bankolás és a lakosság számára valamifajta kedvezményt nyújtó összegek megállapításánál is inflációkövetést várunk el

- emelte ki az ellenzéki párt politikusa.

Azzal, hogy a jobbikos vezetésű Fogyasztóvédelmi Albizottság meghozott egy egyhangú döntést az ingyenes készpénzfelvétel határának felemeléséről, még nem fejeztük be a munkánkat, hiszen az, hogy 150 ezerről 250 ezer forintra növekedhessen ez a határ, egy parlamenti szavazást fog igényelni - mutatott rá.

Bízom abban, hogy ha a kormánypárti és ellenzéki képviselők ezt egyöntetűen támogatták egy albizottságban, akkor a Gazdasági Bizottságban és a parlament előtt is meg fogják ezt tenni.

Én azt vélelmezem, hogy

ha így folytatódik ez a folyamat, akkor akár már január elsejétől 250 ezer forint lehet az ingyenes készpénzfelvételi határ

- fogalmazott a jobbikos politikus.

Sokan mondhatják azt, hogy talán nem ez a legnagyobb baj Magyarország életében, én mégis azt mondom, hogy szimbolikus lépésről van szó, amely súlyos milliárdokat hagy a magyar polgárok zsebében, ebből következően súlyos milliárdokat von el a bankok extraprofitjából.

Z. Kárpát szerint jóval több, mint 1000 milliárd, egész pontosan 1400 milliárd fölötti az elmúlt év banki profitja. A teljes banki költséget, amit a lakossággal megfizettetnek, vagy éppen a magyar kisvállalkozókkal levonjuk ebből, még akkor is 1000 milliárd fölötti, hiszen több mint 300 milliárd forintot fizet a lakosság banki költségekre - fejtette ki.

Mint megismételte,

a Jobbik azt szeretné, hogy átlagbérig és az alapműveletek tekintetében minden magyar ingyenesen bankolhasson.

Azt az ügyfelenkénti 41 ezer forintot, amelyet átlagosan levonnak évente banki költségekre, mi visszaadnánk a polgároknak, és igen, vállaljuk, ugyanekkora összegű kárt okoznánk az érintett bankoknak - tette hozzá.

Z. Kárpát Dániel kifejtette: azért mondjuk azt, hogy kárt, mert közmegegyezés van arról, hogy Európa egyik legdrágább bankrendszerét tartják fenn Magyarországon, Európa egyik legalacsonyabb bérszínvonala mellett. Ha ezt a kettőt összeadjuk, akkor azt látjuk, hogy a magyar polgárok kiszipolyozása, banki sarcolása fenntarthatatlan, tűrhetetlen, ha pedig figyelembe vesszük a kormány inflációkövető adóztatását, a kirívóan gyenge forintárfolyamot, ezek mind-mind növelik az árakat, nehezítik a magyar családosok, vagy éppen egyedülállók, nyugdíjasok mindennapi életvezetését, és ha komolyan gondoljuk azt, márpedig én komolyan gondolom, hogy a szülőföldön való boldogulás minden magyarnak jár, akkor bizony érdemi lépést kell tenni a durva, irritáló banki sarcolás ellen.

Mi megtettük ezt egy egyhangú szavazással. Nagyon bízom abban, hogy a folyamat tovább tud haladni, és átlag mérig ingyenesen bankolhat majd mindenki Magyarországon - zárta sorait a Jobbik országgyűlési képviselője.

(Címlapkép: Egy ügyfél bankkártyát helyez a pénzkiadó automatába (ATM) a Sberbank központi bankfiókjában Budapesten, a Rákóczi úton 2014. március 25-én. - MTI Fotó: Mohai Balázs)