27-ről 5 százalékra csökkentené az áfát a Jobbik az összes alapvető élelmiszer esetében

27-ről 5 százalékra csökkentené az áfát a Jobbik az összes alapvető élelmiszer esetében

A Jobbik alelnöke Facebook-oldalán írt arról, hogy pártja "elképedve szembesül azzal, hogy miközben a magyar fizetések egy része a válság miatt egyszerűen kiesik a családok kasszájából, a nyugdíjakat néhány százalékkal emelték csak, az élelmiszerárak egyszerűen kilőttek".

Mint posztjában kiemelte,

egy év alatt az étolaj ára 21, a liszté 8, a cukoré 7 százalékkal emelkedett, a zöldség és a gyümölcs ára pedig jóval 10 százalék felett.

A néppárt politikusa szerint a járványügyi veszélyhelyzet súlyosan terheli a családok kasszáját. "A legújabb hírek pedig már 2000 forintos csirkemellről és újabb, immár folyamatosan emelkedő árakról szólnak, egy eredetileg mezőgazdasági országban, amelyet a térség „éléskamrájaként” ismertek".

Úgy véli, ez is mutatja, mit művelt a Fidesz egy amúgy kiváló adottságú ország önellátásával.

Miközben lassan luxussá válik a húsevés, a zöldség és a gyümölcs ára pedig egyre ritkábban kerül a kisebb keresetűek asztalára, a kormány még mindig tétlen. És bár szórja a támogatásokat a saját kegyencei és a nagyvállalatok felé, a magyar kisvállalkozóról, családosról és nyugdíjasról megfeledkezik!

- fogalmaz posztjában Z. Kárpát, aki azt is hozzáteszi, hogy pártja elkötelezett abban, hogy a családok terheit csökkenteni kell, ennek pedig a legjobb eszköze most az alapvető élelmiszerek ÁFA-csökkentése lehet.

Megjegyzi, a Fidesz egy-egy termék esetében, kozmetikai jelleggel csökkentett csak, egy tipikus bevásárlásnál a kosárba kerülő termékek többségénél azonban egyáltalán nem.

A Jobbik éppen emiatt

az összes alapvető élelmiszer esetében, egy időben csökkentené 27-ről 5%-ra az ÁFÁ-t, ügyelve arra is, hogy ebből valódi árcsökkenés következzen.

"Szakadéknyi tehát a különbség a Fidesz kegyetlen világa és a magyar néppárt által mutatott szociális érzékenység között: mi mindig az emberek oldalán állunk, legyen szó kilakoltatásról, célzott támogatásokról, vagy éppen arról, hogy elérjük: minden magyar ember tisztességes áron, a fizetéséből kigazdálkodható módon tudja ellátni a családját" - mutatott rá az ellenzéki politikus.