- Amikor megláttam az oldalatokon januárban ezt a metalhajós szenzációs bejelentést, azonnal el is döntöttem, hogy a következő életemben Dalriada zenész leszek, hiszen milyen kiváló anyagi körülmények között élhettek, hogy egy ilyen kalandot ki tudtok magatoknak fizetni… No, de a viccet félretéve, minek vagy kinek köszönhető ez a lehetőség?
- A helyzet az, hogy 2011 óta folyamatosan járogatunk ki külföldre, fesztiválokra, kisebb-nagyobb bulikra, rettenetesen nagy energiákat fektettünk ebbe a történetbe. Ez idáig Európa szerte és Oroszországban jártunk, és úgy látszik, hogy most váltunk láthatóvá olyan szinten egy amerikai szervezőnek, hogy megérje neki az, hogy minket is be tudjon illeszteni egy ilyen programba.
Egyébként, semmilyen különleges megfejtés nem volt, a szokott módon kimentek az ajánló e-mailek mindenhová, mert ugye próbálkozni azt kell. Innen is érkezett egy kedvező válasz, majd egy kifejezetten jópofa, kedvező megállapodást sikerült kötnünk. Így tudtunk eljutni a hajós bulira. Tehát, mondhatni teljesen hétköznapi módon zajlott a dolog.
- Mik a legfontosabb infók erről a hajóról és magáról az útról?
- A Royal Caribbean Internationale nevezetű óriási hajózási vállalatnak egy hajója ez a luxus óceánjáró. Konkrétan nagyobb mint a Titanic, tizenöt vagy tizenhat emeletes. Egész évben megy mint a kisvakond, folyamatosan szeli a Karib-tenger hullámait, illetve a floridai part menti vizeket és óceánt, február első hetében pedig egy metal fesztiválnak ad otthont most már hatodik vagy hetedik éve.
- Azt tudtuk előre, hogy két koncertetek is lesz, milyen programmal készültetek ezekre?
- Két bulink volt, igen. Vittük a szokásos fesztivál szettünket, ami ugye arra van kihegyezve, hogy a középtempótól az egészen gyors vaddisznó kergetésig minden legyen benne. Folkos dalokkal készültünk, mert fontosnak éreztük, hogy inkább a magyar népzenés oldalunkat domborítsuk ki. A két program közt nem volt nagy különbség, két-három helyen változtattunk csak, inkább érdekességeket raktunk bele, hogy ha valaki mind a két koncertünket megnézi – és sokan voltak ilyenek –, akkor ne legyen akkora átfedés, ne ugyanazt kapja.
- Milyen hosszú műsorokról beszélhetünk?
- Mindkét esetben 45 perc volt a játékidő, ebbe kilenc-tíz nóta fért, úgyhogy egy tisztességes programot toltunk. De egyébként ugyanennyit játszott a zenekarok 90 százaléka, a nagyokat kivéve.
- Hol zajlottak a koncertek?
- A hajón belül hét vagy nyolc koncerthelyszín van, közte a legfelső emeleten található hatalmas szabadtéri színpad, ami előtt egy jakuzzi található, ebből is lehet nézni a műsort. Vannak klubok is, és van egy komplett színházterem is.
- Nem tévedtetek el a hajón?
- De sokszor. (nevet) Képzeld el, hogy mindenhol liftek voltak, mert ugye egy luxushajón miért ne lennének, és ezekben digitális módon egy óriási képernyőn beüthetted a szobaszámodat, és kirajzolta az útvonalat, hogy merre kell menni. Elképesztő volt!
- És ugye a legfontosabb, hogyan fogadta a közönség a műsorotokat?
- Mind a két bulinkon nagyon jó volt a hangulat. Az első koncertünk, ami este nyolctól kezdődött, egy két-háromszáz fős klubhelységben volt, és mivel jobban szeretem a kisebb helyeket, ahol közelebb vagy a közönséghez, így nekem ez állt közelebb a szívemhez. Ez olyan jól sikerült, hogy az ott felsorakozott világosító és hangosító gárda, valamint a biztonságiak is egyöntetűen azt mondták, hogy ők is kevésszer láttak ilyen zenekart, aki ennyire fel tudta volna pörgetni a közönséget. Hű, mondom, azt a mindenségit! (nevet) Nagyon jó volt, az biztos, néhány biztonsági őr másnap már Dalriada pólóban futkosott.
A második koncertünk pedig egy kifejezetten nagy színházteremben, egy óriási színpadon volt, és ott ráadásul éjjel három órától léptünk színpadra. Ezen fajlagosan többen is voltak, és még pozitívabb visszajelzéseket kaptunk. Úgyhogy komolyan sikerült letennünk a névjegyünket. Van egy ilyen választás, hogy a hajó utólag megszavaztatja a közönségét, hogy ki volt az az évi legjobb felfedezett, és ezt csont nélkül megnyertük!
- Olyan rajongók voltak esetleg a hajón, akikkel mondjuk már interneten tartottátok az utazás előtt is a kapcsolatot és ott tudtatok találkozni velük?
- Természetesen nagyon sok rajongóval találkoztunk, már csak a helyszín adottságaiból adódóan is. De ez az interneten való állandó személyes kapcsolattartás lehetetlen a külföldiekkel, mert akkor egész nap pötyöghetnél a telefonon vagy a számítógépen. Rengeteg dél-amerikai volt, és ők egyszerűen őrültek voltak. Ott egyébként hatalmas rajongótáborunk lehet, igaz nem tudom a pontos számokat, mert hivatalos terjesztésünk sincs arrafelé, de a második legnagyobb város, ahonnan rendszeresen nézik a Facebook-oldalunkat, az Mexikóváros.
Egyébként, a hivatalos statisztikák szerint eddig 17 európai országban játszottunk már, illetve most már az Egyesült Államokat is megjártuk, ilyen értelemben 18 országban koncerteztünk, mindvégig magyar nyelvű dalokkal, lemezekkel, maximum a konferálás angol nyelvű. A zenénk pedig ugye, mint közismert, magyar népzenés, szövegeinkben pedig sokszor fellelhetőek magyar irodalmi témák, konkrét versek, ilyen értelemben sokak akár még érdeklődni is kezdhetnek az országunk és a kultúránk iránt.
- Nem lenne időszerű valahogy egy dél-amerikai turnét összehozni?
- Ez rettentő nehéz. Annyira még nem áll meg a saját lábán a történet, hogy oda mondjuk egy szervező jó szívvel be merje ezt vállalni, legalább is hozzánk még nem jött ilyen jellegű megkeresés. Illetve, egyszer már bejelentkezett egy panamai arc, de mire konkretizálhatódott volna a dolog, akkor közölte, hogy megjött az esős évszak, és elvitte azt a csarnokot is az őserdőből lezúduló folyam, ahol a buli lett volna, így nem tudunk fellépni. Úgyhogy nem mentünk Panamába. (nevet)
Egyébként, tervezünk ilyet, ez egy komoly cél volt, hogy jó lenne kontinenst lépni. És ezt idén ugye már megvalósítottuk. A második tarsolyban lévő dolog, hogy valahogy kellene egy dél-amerikai kanyart csinálni, úgyhogy rajta vagyunk.
- A hajós történethez még visszatérve. A szakma is figyelt titeket, azaz más zenészek, zenekarok is megnézték esetleg a programotokat? Volt lehetőségetek privátban beszélgetni egy-két neves muzsikussal?
- Az a vicces helyzet állt elő, hogy a Saltatio Mortis nevezetű, hazájukban stadionturnékat lebonyolító neves német folk rock zenekarral volt egy közös dedikálásunk, és egyszer odarohant hozzánk a banda népzenésze, és majdnem térdre borult, hogy ti vagytok az a Dalriada? Az összes CD-tek megvan, a buszban is sűrűn szoktunk titeket hallgatni! És felsorakozott az egész csapat, hogy azonnal közös fotót akarnak velünk csinálni. Csak lestünk ki a fejünkből, hogy most mi van?! (nevet) Ők a második bulinkon ott is voltak.
De úgy képzeld el az egészet, hogy limitált, tehát háromezer fős rajongóközönséget engednek be. Plusz a zenészek, és ez az egész társaság így egybe egész nap a bömbölő metal zene közepette tevékenykedik, jön-megy, koncerteket néz, szórakozik, eszik, stb. Az étkezők is közösek. Ezért az állandóan kavargó tömegben így elég nehéz kimondottan csak valakit kiszúrni és beszélni vele. Mi az Amorphis énekesét csíptük el, aztán a Death Angel és a Suffocation gitárosával beszélgettünk pár szót, aztán Chuck Billy-t kaptuk el a Testamentből, Anthrax-es arcokkal is fotózkodtunk. De igyekeztünk nem az agyára menni az ismert, népszerű zenészeknek, hogy helló, szia, mi újság, itt a CD-nk, mert gusztustalan dolognak tartom az ilyen hiénázást.
- Hány hónapra elegendő közös fotót lőttetek külföldi zenészekkel?
- Jó sokat! (nevet) Majd lesz egy videó is, és tervezünk ezzel kapcsolatban egy rendezvényt is, egy amolyan személyes élménybeszámolót. Meglátjuk, mi sül ki belőle. De ehhez még jelenleg is vadásszuk a koncertfelvételeket, aztán kitaláljuk, hogy milyen módon hozzuk ezeket nyilvánosságra. Egy életre szóló élmény volt mindenképpen!
- Arról szól a fáma, hogy elvileg egy vágott rövidfilm is készül erről az utazásról. Az mikorra várható?
- Jelenleg még hegesztés alatt áll. Több tíz gigányi anyag gyűlt össze, és annak a válogatása és szerkesztése önmagában is embert próbáló feladat. Többen is rajta vagyunk a projekten, csinálgatjuk nagy erőkkel. Aztán ha lesz belőle bármi ami érdemleges, akkor majd nyilvánosságra hozzuk.
- A szervezők is dokumentálják valahogy ezeket az utakat?
- Persze. A fesztivál profizmusára jellemző, hogy vagy nyolc- tíz, többmilliós gépekkel felszerelt fotós éjjel-nappal körözött, és mindent és mindenkit fényképezett. Videózás is volt, de azokat az anyagokat nem lehet kikérni, az az ő tulajdonuk.
- Van-e netán valamilyen konkrét hozadéka ennek a körútnak? Valamilyen meghívás, esetleg közös majdani turné valakivel, stb.
- Ilyen értelemben igyekeztünk pozícióba kerülni, de azt kell mondjam, nem erről szólt ez a négy nap. Mi azért mentünk ki, hogy elvigyük a saját zenénket, gyakorlatilag az Ektomorf után tényleg második magyar meghívottként. Mögöttük egy külföldi, nagy kapcsolatrendszerrel bíró neves kiadó áll, mi pedig a nemzetközi underground legaljáról jutottunk ki. Arra törekedtünk, hogy kimegyünk, odatesszük a kis zenénket, a tőlünk telhető legjobb produkciót nyújtjuk, és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.
És azt hadd tegyem hozzá, hogy ez egy prémium kategóriás fesztivál, de nemcsak a mi olvasatunkban, tehát a magyar viszonyokat tekintve, hanem világszinten is. És itt méltónak ítéltetni arra, hogy két koncertet adjál, ráadásul nem is olyan rossz idősávban, azért az egy olyan fegyvertény, amire várhatóan szerte a világon felkapják a fejüket. Úgyhogy, ez a portfóliónkban is nagyon jól fog mutatni, illetve, bízom benne, és nem is alaptalanul, hogy némely kapukat is megnyitogat majd, főként a nemzetközi színtéren…
- Volt-e lehetőségetek privát programokra is? Nektek is olyan felhőtlen szórakozás volt ez a pár nap, mint a jegyet váltó rajongók számára? Vagy a két koncerten kívül volt más kötelező feladatotok is, mint fellépő zenekarnak?
- A szerződésben a két koncerten kívül egy interjús kör, illetve egy dedikálásnak a ténye szerepelt pontos időpontokkal rögzítve. Ezeken kívül azt csináltál, amit akartál. A kaja és a szénsav-, illetve az alkoholmentes innivaló ingyen volt, a közönségnek és a zenekaroknak egyaránt. Az alkohol viszont mocskos drága volt, nemhogy a magyar, hanem még az európai pénztárcához viszonyítva is.
- Lehet, hogy hülye kérdés, a kajával meg voltatok elégedve?
- Az étkezde kb. egy akkora helység volt, mint a hajdanvolt Petőfi Csarnok, és az összes ablaka az óceánra nézett, a közepén futott egy óriási U alakban egy pultszerűség, amin a világ összes étele megtalálható volt. És ezt szó szerint értsd, az ír bárányragutól a füstölt lazacon és kaviáron át a Sacher-tortáig, amit csak el tudsz képzelni. Minden volt és annak ez ellenkezője is, képtelenség volt választani. És mindez prémium minőségben!
Ez a hajó nem a magyar felső tízezernek, hanem a világ felső tízezrének a játékszere, és a legnagyobb vonzó tényező, hogy ugyanazt kapja az az egyszerű rocker is, aki összegyűjtögeti a kis pénzét, és befizeti ezt az utat, mint a nem tudom én milyen iparmágnás, aki kiruccan a családjával a Karib-tengerre.
- Milyen volt a szállásotok?
- Mi két kétszemélyes, és egy háromszemélyes szobát kaptunk, és ez megint ugyanaz a kategória, amit az olajmágnás kap, ha utazni támad kedve. (nevet) De a legkevesebbet aludni jártunk le... Mindenről tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.
- Ezeken kívül van olyan élményed amit biztos el fogsz mesélni az unokáidnak?
- Napestig lehetne mesélni… Én először jártam az Egyesült Államok területén. Egy éjszakát töltöttünk Miamiban, de az sajnos nem publikus, hogy ott milyen élmények értek minket az esti, illetve éjszakai órákban az ottani csöves társadalom részéről. Az elég kemény volt, de majd ha nagyobbak lesznek az unokák, akkor elmesélem nekik. Először láttam az óceánt, először láttam ekkora hajót közelről, aztán ráadásul fel is szálltunk rá.
Képzeld, hajózgatunk, és egyszer csak leszól nekem telefonon a basszusgitárosunk, Pisti, hogy gyere, mert itt van Kuba! Én meg rongyolok fel, hogy hol van? Ja, az ott Kuba. (nevet)
Aztán egyszer csak megérkezett a hajó egy karibi üdülőhelyre, Labadee szigetére, ami Haiti egyik üdülőtelepe, és ott a februári 35 fokban, a homokos tengerparton az óceán hullámai közepette koktélokat szürcsölgettünk. Elmondhatatlan!
- Ez volt az egyetlen kiszállási lehetőség az út alatt?
- Igen. Úgy van felépítve az egész, hogy két napon keresztül Floridából elindulva ez az óceánjáró lehajózik a Karib-térség valamelyik szigetére, minden évben más szigetre, ott kora reggel kiköt, és délután visszaindul. És szintén két nap, míg megérkezik.
A strandolás ideje alatt természetesen szünetelnek a koncertek. Amúgy konkrétan határátlépési procedúra keretén belül mehetsz ki a hajóról, mert hivatalosan Haiti területére lépsz. Nagyon komoly biztonsági ellenőrzéseken keresztül juthatsz ki a partra, viszont mindez gyorsan zajlik.
- Visszafelé nem maradt le senki?
- Nagyon komoly zártláncú televíziós hálózat van a hajón, amin folyamatosan mentek az előző évi fesztiválokon felvett halálosan komoly profi anyagok, és ezek mellett mindig aktuális információkat is vetítettek. És itt külön hangsúlyozták is, hogy ugye a legutolsó dolog amit szeretnél, hogy lemaradj a hajóról… (nevet) úgyhogy ne maradj le a hajóról! De hangosbemondón is tájékoztatták az utasokat, valamint a mindenes bankkártya-szerű tünemény segítségével – amivel a szobád is nyitod, illetve amivel fizetni is tudsz – nyomon is követték, hogy ki lépett ki, vagy visszajött-e már.
- Az ottaniaknak nem okoz gondot, hogy egy hatalmas rockerhad ellepi a szigetet vagy már hozzá vannak ehhez szokva?
- Szerintem időben tájékoztatva vannak, de láttam, hogy azért az őslakosok furcsán néztek, mikor megjelent a 35 fokban a koromfeketébe öltözött embersereg. És az volt még feltűnő, és szerintem nem is volt szerencsés, hogy az ottaniak ameddig el lehet menni, addig el is mennek, mármint a baksis, vagyis a borravaló tekintetében. Igaz, semmi nem kötelező, viszont mindenért elvárják. A parton zenekarok játsszák a karibi zenét, táncikálnak, a fiatalok capoeiráznak, aztán, ha vége, odajönnek hozzád, és várják a pénzt. De a rockereknél ez nem igazán működött, volt is egy-két kellemetlen pillanat… Az iparmágnás meg az olajbáró biztos jobban tejel.
- De ezek szerint egy évben egyszer kötelesek elviselni, hogy nem újgazdagék mennek oda, hanem a rockerek.
- Így van, pontosan.
- Visszatérve a hajóhoz és a bulikhoz. Te például milyen koncerteket tudtál megnézni?
- Suffocationt, és el is képedtem, hogy nekem sürgősen utánuk kell néznem, mert borzasztóan tetszett. Aztán persze voltam a már említett Saltatio Mortis koncertjén, meg az Amorphis buliján. De láttam az Overkillt, a Testamentet, az Anthraxet, a Theriont is. Vagy ott van például a német Avatarium zenekar, ők is rettenetesen jók voltak. De nagyon sok más bandát is érintőlegesen megnéztem, öt-tíz perceket belepislogtam egy-egy buliba. Fizikailag lehetetlen volt mindent lekövetni, hiszen minden nap már 13 órakor elkezdődtek a koncertek, és hajnali 4-ig tartottak. Hatvan csapat lépett fel a hajón, és mindenki két koncertet adott. Ha megdöglesz, sem tudod mindegyiket megnézni.
Belenéztem például a Scorpions ex-gitárosának Uli Jon Roth-nak a műsorába, ő ugyanabban a színházteremben játszott, ahol mi is felléptünk. Hát, az a faszi amit leművelt, én azon voltam, hogy abbahagyom a zenélést, és elmegyek kapálni. Hihetetlen az az ember, mit kicsiholt a hangszerből! Egy született zseni. És mennyire szimpatikus! Na, vele is van közös fotónk.
- Gondolom, egy ilyen jellegű rendezvény a hostesseket sem nélkülözi…
- Hát, igen, ők sem maradtak ki. Az év minden hónapjára össze van válogatva egy-egy gyönyörű hölgy, azaz tizenkét szépség – akik fotóiból természetesen egy naptárat is csináltak, amit jó pénzért árulták is, és – akik bikiniben mozognak ide-oda, és nekik annyi a feladatuk, hogy jól érezzék magukat a vendégek. Persze, nem szó szerint, hanem metal villa, közös fotó, igyunk egy sört, stb. Vagy a szigeten, ahol kiszálltunk, ott napolajat osztogattak, hogy a fehér bőrű európai és amerikai rockerek nehogy szarrá égjenek a napon. (nevet)
- Amikor hazajöttetek ebből az álomutazásból, nem is volt időtök feldolgozni az élményt, mert szinte azonnal jelenésetek volt Franciaországban…
- Igen, ez már egy ősszel konfirmált párizsi folk metal fesztiválos koncert volt, egy kézműves-kirakodóvásáros – sörös, sajtos, kajás – rendezvény keretén belül. A buli leírhatatlan volt! Ott kezdődött, hogy a franciák ismerték a szövegeinket, hihetetlen! 7-800 fős közönség volt benn rajtunk, és mindenki tisztára megőrült. Jó kiruccanás volt ez is.
- Amilyen jól indult ez az esztendő a számotokra, milyennek tűnik a folytatás?
- Nyáron lesz egy pár fesztiválos bulink. Itthon is meghívást kaptunk néhány helyre, de megyünk Spanyolországba, Zaragoza-ba, aztán a csehekhez a Metal Fest-re is.
Aztán, már írjuk az új album dalait, és nyár környékén fel is akarjuk venni a teljes lemezt. Az már biztos, hogy újra Szolnokon, a Denevérben fogunk dolgozni. Valamikor szeptember-október környékére tervezzük a CD megjelenését, amire egy komoly hazai, valamint egy nemzetközi turnét szeretnénk rátenni. És természetesen klippel is készülünk majd.