- Már több interjúban is elmondtátok, hogy azért ilyen a zenétek, mert egyrészt, szívesen hallgatjátok vissza, másrészt, ez az elmúlt évek során titeket ért hatások egyvelege. Hogy a portálunkat olvasók kíváncsiságát is kielégítsük, elevenítsük már fel, hogy pontosan mik is ezek az inspirációk?
Sz.D./psyKlone: - Annyit pontosítanék a kérdésen, hogy nemcsak az elmúlt évek, hanem gyakorlatilag az összes komolyabb zenei hatás, ami bennünket ért fiatal gyerekkorunktól kezdve a mai napig, valamilyen formában megjelenik a zenében.
Aki soha nem hallott még bennünket, úgy képzelje el, hogy alapvetően a rock és a metal felől közelítve, de a klasszikus, jó értelemben vett popzenei trükköket bevetve megírt fogós, viszonylag rövid dalokról van szó, amelyeket vastagon átszövik a modern, elektronikus elemek és gépi hangszínek.
Egyfajta szintézisét próbáljuk adni mindennek, ami a metal-, rock- és popzenében történt a 80-as évek elejétől napjainkig. Ami fontos, hogy nálunk mindig a dal az első. Bár sokszor nehezen megy, de igyekszünk félretenni a hangszeres-énekes énünk önérzetességét, és – bár a hangszerelés elég durván maxra tette az örökérvényű malmsteeni „How can less be more? That’s impossible. MORE is more.” koncepciót – nem túlírni a dalokat, mert nem az egyéni villogás a lényeg, hanem az, hogy az embereket megfogja a dal, ragadjanak be a fejükbe a dallamok. Például ezért is van ennyire kevés hangszeres szóló a lemezen, ahova nem kívánkozik feltétlenül, onnan könyörtelenül száműztük a dal érdekében. Viszont, a most megjelent különféle A Hundred Times „önfeldolgozásokba” pedig bekerültek extra hangszeres részek, így éreztük kereknek a különböző verziókat.
J.T./Belmont: - Rengeteg hatás és korszak ért minket a kamasz- és felnőttkorunk alatt, én speciel ugyanolyan szívesen bömböltettem az Iron Maident a lakásban, mint az Orgyt, Linkin Parkot, Limp Bizkitet vagy a Music Instructort, neadjisten Daft Punkot.
Amikor psyKlone-nal elkezdtük összerakni a dalokat, én a legelején csak a háttérben figyeltem, miképp áll össze ez a sterilebb, fogósabb elképzelés. Amikor a From Inside első verziójában valami förtelmesen Nevermore-osra sikerült az ének – és nem a jó értelemben –, akkor kezdtem egyre bátrabban bedobálni ezeket a roppant gáz helyekről érkező hatásokat, és egyből megjelentek a rap-es részek, elengedtük a metalhoz és a trúsághoz való görcsös kapaszkodást. Amikor már az ezredfordulós román slágerdalokból néztem ki, hogy milyen ügyes produkciós megoldással oldottak meg dolgokat, úgy éreztem, erre a titokra hét lakat kerül, és elásom valahol egy lakatlan szigeten, de látod, simán kibeszélem szinte azonnal. (nevet)
- Még nem engedném el a kezdő témát, és az említett két okot, hiszen optimális esetben más muzsikusok is emiatt kezdenek el nótákat írni, viszont sajnos sokszor nem annyira meggyőző a végeredmény, mint például a Modulus esetében. Ezért úgy gondolom, nem árt, ha van valami (akár több) plusz is a fentieken kívül, nem? Pláne, hogy én még nem igazán láttam, hallottam tőletek száz százalék alatti teljesítményt, pedig jó néhány más produkcióban is lehet veletek találkozni.
psyKlone: - Különleges köztünk a kreatív kémia, nekem az elmúlt négy évben, amióta együtt írunk dalokat, nagyon sokat alakult a dalszerzéshez való hozzáállásom azáltal, hogy nem akarok mindenáron állandóan gitárcentrikusan gondolkodni. Ennek az elsődleges oka is az előző kérdésre adott válaszban említett dalközpontúság. Ugyanis ha tetszik, ha nem, vokális műfajban a zenekar arca az énekes, az általunk játszott műfajban pedig az énekre épülnek a dalok, a csúcspont a refrén kell, hogy legyen, a többi hangszer szerepe az, hogy kreatívan, ötletesen, de az énekest szolgálja ki. Egyébként, sokkal nehezebb ilyen megközelítéssel dalokat írni, ha valaki alapvetően nem énekes zenész, mint ahogy én sem vagyok az. Nem tudok énekdallamokban gondolkodni, ehhez kell Belmont, aki viszont bármikor képes előállni olyan dallamokkal, énekötletekkel, ami köré fogós dalokat lehet írni.
Az, hogy köztünk ez ennyire működik, az egyrészt a nagyon sok ponton közös zenei beállítottságnak, másrészt a brutál mennyiségű, az esetek többségében jól becsatornázott kreatív energiának köszönhető. Ami annyit tesz, hogy gyakorlatilag állandóan agyalunk ötleteken, néha teljes baromságnak tűnő ötletekből vagy épp egy olyan egymást vérig sértő, durva összeugrásból születik szinte a semmiből egy hatszámos kislemez ötlete, mint ami most megjelent.
Belmont: - Szerintem amúgy ott lehet a baj, hogy rengeteg dologgal kiszolgálja a mai zenészt az informatika. Baromi sok módja van, hogy otthon leülj és megírj egy dalt. Ha ezt hangszeres létedre teszed, beprogramozod GuitarPro-ban, aztán odalököd az énekes elé, hogy „írjá’ rá szöveget”, na, akkor a végeredményed se lesz az igazi.
Szerintem azért annyira korszakalkotóak és mai napig megunhatatlanok az olyan lemezek, mint a Number of the Beast, az Operation: Mindcrime vagy a Ride the Lightning, mert a zenészek együtt írták meg a dalokat, benne van egymillió olyan apróság, ami a próbateremben rögzült. Mi ezt hibrid módon csináljuk, dalíráskor és felénekléskor is gátlástalanul cseszegetjük egymást a legapróbb dolgon is, aztán a teremben véglegesre csiszoljuk, és utána vesszük fel a lemezverziót, lehetőleg minél több mindent editálás nélkül.
- Abszolút viccmentesen kérdezem, miért vagytok ennyire igényesek a kezeitek közül kiadott dolgokra? Egyszer sem gondoltátok még széllel szemben „végzettnek” a tevékenységeteket, nem éreztétek úgy, hogy egy feneketlen kútba dobáljátok az energiátokat és az időtöket, sőt, a pénzeteket?
psyKlone: - Kényesen megfogalmazott a kérdés, nem is tudom egyértelműen megválaszolni. Az igényesség, a maximalizmus mindkettőnknél komoly vesszőparipa, sokszor kicsit túl is toljuk bizonyos téren. Nyilván, ha úgy érezném, hogy értelmetlen dolog, akkor nem csinálnám, vagy nem így csinálnám, akkor is írnék dalokat a magam szórakoztatására.
A hazai körülmények nem túl rózsásak, ráadásul nálunk a rock/metalos közönség nagyon speciális a mentalitást tekintve, ami miatt sokaktól megkaptuk, hogy nem Magyarországra kéne pozícionálni ezt a zenét és zenekart. Anyagilag is rengeteg befektetést kíván a dolog, ha az ember egyrészt nem „magyar viszonylatban” akar jó hangzást kihozni a lemezére, vagy folyamatosan jelen akar lenni a social mediában klipekkel.
Ezek a dolgok pedig tipikusan soha nem térülnek meg, mert az ember megcsinál profi stúdióban egy lemezt mondjuk 1 millió forintos költségvetéssel, amit aztán ugyan megvesznek koncerteken, de egy elsőlemezes banda esetében ez borítékolható, hogy sosem fog visszajönni. Vagy mondjuk, befektet többszázezer forintot videoklipbe, hogy párezren, jobb esetben pártízezren megnézzék youtube-on. De ezek a dolgok szükségesek, hogy komolyan vegyék a zenekart, például fizikai lemez meg látványos videoklip nélkül esélytelen bármilyen visszhangot kelteni akár itthon is, külföldön meg aztán pláne.
Mi rengeteg dolgot teljesen csináld-magad-alapon tolunk, persze ezzel gyorsan el lehet jutni a falig, én például nagyon szeretnék egy valóban profi csapat által készített, teljesen kompromisszummentes, látványos klipet az egyik dalunkra, ami száz százalékosan kihozza a fejünkben lévő ötletekből a bennük rejlő potenciált, de ez még várat magára. Sajnos eddig nekünk semmiféle NKA vagy Hangfoglaló/Cseh Tamás programos támogatást nem ítéltek meg, így mindent 100 százalékosan saját erőből finanszírozunk, ez pedig lassítja a haladást.
Viszont, egyrészt imádjuk ezt csinálni, hiszünk benne, és bár kevés kritika jelent meg eddig a lemezről vagy beszámoló a koncertjeinkről, de egy-két kivételtől eltekintve egyöntetűen pozitívak a visszajelzések. A befektetett munka megtérülésében hiszek, ha kitartóan toljuk a banda szekerét, előbb-utóbb kiépül egy tábor, akik remélhetőleg lojálisan támogatnak bennünket. Cserébe mi pedig mindig a maximumra törekszünk, a koncerteken olyan látványvilágot viszünk színpadra, amit azt hiszem arcoskodás nélkül mondhatok, hogy itthon egyedülálló a jelmezekkel, vetítéssel.
Persze van, hogy elcsúsznak dolgok, technikai problémák ütnek be koncerten váratlanul, de igyekszünk profin kezelni az ilyen dolgokat. Nyilván van az a réteg, akik szerint ez az egész, amit mi képviselünk, semmirevaló pózer dolog, azon meg jót röhögünk, mikor ugyanezek az emberek teljes extázisban tombolnak mondjuk Sabaton vagy Amaranthe koncerten. Mi szórakoztatni szeretnénk, a cél, hogy aki eljön megnézni bennünket élőben, kapjon egy olyan élményt, ami egy órára kikapcsolja a mindennapokból, és úgy megy haza, hogy legszívesebben jönne újra koncertre.
Belmont: - Csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy rendkívül fárasztó és demotiváló tud lenni, mikor egy általad elképzelt zenekar átváltozik pénznyelőbe, és ha nem magad csinálod a dolgokat, akkor egyből egy csomó olyan ember jön szembe, akik brutál összegekkel akarnak legombolni, ameddig ki nem derül, hogy értesz ahhoz, amit kérsz, csak nincs rá időd.
Gyors példának: a borítóhoz készült pixel-art játékkarakterek… Őszintén, lusta voltam elkezdeni, körbekérdeztem a neten, hogy mennyiért csinálná meg bárki is. Egy arccal elkezdődött a munka, és mire oda jutottunk, hogy mehet, csinálhatja, beköpött egy 200 dollár per figura árat. Csak lestem magam elé, hogy én egy többnapos magazinszerkesztéssel se keresek ennyit, úgyhogy kicsit jobban beleástam magam, és fél óra alatt megvoltam mind az öttel.
Ugyanez vonatkozik a videoklipekre. Horror árak mozognak, az elképzelést nagyon ritkán hozza a végleges anyag, minden apróság vitát szül, miközben az egészbe belemegy egy autó ára, így inkább magam tanultam ki egy csomó dolgot, és szeretném, ha a képanyagaink ezentúl kis külső segítséggel, de mind a kezem alatt valósulnának meg. Inkább beleölöm az időt, de tudom, hogy a végeredmény olyan lesz, mint amilyet szeretnék, és a zenekar 90 százalékban bele sem szól ebbe az irányba, teljesen bíznak bennem.
- Hogy egy kissé szelídebb vizekre evezzünk, egy kérdés erejéig elővennénk a biográfiátokat is. Az köztudott, hogy 2014-ben kezdődött a zenekar története. Az viszont vélhetően sokaknak új lesz, hogy hogyan is alakult ki az évek során a divideD jelenlegi felállása?
psyKlone: - Sajnos szaftos sztorikkal, epikus csavarokkal nem tudunk szolgálni ezzel kapcsolatban. Azt már több interjúban elmondtuk, hogy a zenekar gondolata szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt (a 2014. március 15-én) megrendezett Within Temptation koncert után pattant ki a fejemből. Belmontot kerestem meg először, miután pár héttel később összeállt az első dal hangszeres váza, mert már korábban sokat beszéltünk róla, hogy egyszer mindenképp össze akarok rakni egy lemezt az ő hangjára írva.
Akkoriban volt egy Bruce Dickinson szólókarrierjének legjobb dalait játszó zenekarunk, a Chemical Wedding, a mai tagság gyakorlatilag annak a bandának a 4/5-e. Volt némi jövés-menés az elején, de a kezdeti formáció még próbáig sem jutott el, az első dobosunk külföldre költözött, a CW-ben is doboló Stalkher pedig akkoriban adta fel a Németország-Magyarország közt ingázó munkáját, így tulajdonképp nagyon egyszerűen állt össze a zenekar.
Az Ends of Earth EP-nél még hárman voltunk Belmonttal és Sollal, a kislemez megjelenése után csatlakozott Stalkher. A legjelentősebb változást v0id tavaly év eleji beszállása jelentette, akivel egy óriási színpadi figurát nyertünk, de a dalszerzés is érdekesen fog alakulni, ha az ő Ministryben és Fear Factoryben áztatott témáit is elkezdjük majd beépíteni a zenébe.
- A karakterek elsőre megvoltak mindannyiótoknál, azaz mindenki tudta, hogy „honnan jött”, hogyan néz ki, vagy azok is fejlődtek az idő előre haladtával?
psyKlone: - Sol és az én karakterem az első koncert óta változatlan, én most tervezek egy nagyobb faceliftet a 2018-as bulikra, hogy kicsit jobban a posztapokaliptikus irányba menjen a karakter. A maszkom adta az ötletet, hogy mindenkinek legyen egy színpadi aliasa, így mára az a pólómintáinkon is megjelenő védjeggyé vált, de folyamatban van egy szabadabb színpadi mozgást engedő ruhára váltás nálam. V0id a legagilisebb a karakterfejlesztés tekintetében, az alapmotívumok nála is adottak kezdettől fogva, gyakorlatilag nem volt két olyan buli, ahol ugyanúgy nézett volna ki, mindig agyal valamin. Stalkher a legproblémásabb a zenekarban, mert állandóan ágál a maszk ellen, ami miatt kapja is az ívet rendesen, de talán nála is kezd összeállni egy olyan összeállítás, ami nem zavarja a dobolásban és jól is néz ki.
Belmont: - Belmont arca begyógyult, már nincs szüksége a maszkra. Igen, sajnos attól búcsúznom kellett, mert mimikában, hajrázogatásban és színpadi mozgásban is erősen korlátozott, dobozban éreztem magam. A hihetőbb előadásmód és a maszkigazítás helyett a közönséggel való kontakt sokkal koncertszerűbbé tette a fellépéseket.
- A hangos névjegyeteket 2015-ben a már említett 4+1 számos EP-vel tettétek le, amelyre bónuszként egy olyan Iron Maiden feldolgozás került, ami pár hónappal korábban egy nemzetközi válogatáson már megjelent.
psyKlone: - Igen, az Ends of Earth EP-vel léptünk a közönség elé, így kiemelt fontosságú ez a kislemez. Az elsőként megszületett négy dal van rajta, közülük kettő, a No One To Shoot és a címadó a mai napig óriási közönségkedvenc a bulikon, sokáig a Shoottal nyitottuk a koncerteket. A mai napig szeretem azt az anyagot, elég sok időt töltöttünk a stúdióban, hogy a lehetőségeinkhez képest a lehető legjobban szóljon. Útkereső, eklektikus, ahogy a bemutatkozó lemez dalai is azok, a nagylemezhez képest kicsit ridegebb hangzással, ki-ki eldöntheti, hogy ez jön be neki jobban, vagy a Modulus. (nevet)
Belmont: - A Maidenes dologgal először a The Iron Inside Maiden tribute-omat kereste meg a Sharkbite Records Floridából. Sokat beszélgettünk, és megegyeztünk, hogy két dalt szállítunk le, egyet az Inside-dal, és egyet úgy, hogy divideD feat. Chemical Wedding. A dalválasztás a Bring Your Daughter… To The Slaughterre esett, hiszen azt Bruce Dickinson írta, de megjelent Maiden dalként is, így hunyorítva, de a hármas keresztbecsatoló kétbandaneves koncepció átfért a szűrőn.
A dalt hatalmas élmény volt összehozni a diszkósabb formájába, rengeteget röhögtünk a vokálokon, Schwarzenegger hangtól uh-ah-olós Tarzanon át púpos Drakula-inasig minden feltűnik, ha figyelmesen hallgatod meg… Persze, a lecsengés már nem volt olyan szép, hisz egy olasz Chemical Weddinget sikerült beadjanak szerzőnek, nomeg az első kiadásra simán feltették a master nélküli felvételeket (olyat kértek), ellenben mi örültünk neki, azt hittük, nagy dolog, de totál nulla volt a visszhangja a dolognak minden szinten. Ha most nem hoztad volna fel, nekem őszintén eszembe se jut, hogy ilyen is volt.
- Ne feledkezzünk el a Tankcsapda feldolgozásotokról sem, ami szerintem baromi jóra és egyedire sikeredett, de a debreceni rocktrió (vagy a szerkesztők) tetszését nem nyerte el (vagy más miatt)… a lényeg, hogy nem került fel a Dolgozzátok fel! című lemezükre.
psyKlone: - Teljesen az utolsó pillanatban, a határidő előtt két nappal ugrottunk neki, hogy összerakjuk, igazi blitzkrieg volt, ahhoz képest szerintem kerek és ütős lett. Az egészet kb. két délután/este alatt raktuk össze a nappalimban és a próbatermünkben, de szerintem jól rá tudtuk húzni a saját világunkra a dalt. Az éneket és a harmóniavázat hagytuk meg, én pedig teljesen új riffeket és groove-okat gyártottam hozzá (egy-két téma olyan jól sikerült, hogy azon is gondolkodtam, hogy átmentem később valami saját dalba).
Mai aggyal talán másik számot választanék, nem egy dúros rock ‘n’ rollt, de ezzel együtt is nagyon jó élmény volt megcsinálni, igazi örömzenélés, így annak ellenére sem sajnálom a rá szánt időt, hogy végül nem került fel a lemezre. Persze örültünk volna, ha bennünket választanak (és remélem, hogy azért Lukácsék valamikor legalább meghallgatják), de hazudnék, ha azt mondanám, hogy hulló könnyünk záporán át hetekig nem érzékeltük a valóságot, amikor kihirdették a győztest. Gratulálunk a Pennhurstnek, akikkel együtt játszottunk a lemezbemutatónkon, és szuper jó arcok voltak!
Belmont: - Én azért elsírtam egy százas zsepit...
- Térjünk most már a meghívásotokhoz leginkább apropót adó nagylemezre. Az elmúlt négy esztendő összes termése hallható a korongon, azaz már a kezdetektől egy teljesen kész koncepció és munkamódszer szerint dolgoztatok, amelyek elsőre is hibátlan nótákban öltöttek testet, vagy azért születtek anno olyan ötletek, számok, amelyeket inkább a jótékony feledés homályába száműztetek, mire összeállt ez a most kiadott dalcsokor?
psyKlone: - Nagyon egyenes folyamat volt, ahogy összeálltak a dalok, de messze nem voltak elsőre hibátlanok. Még csak a 4+1 számos EP volt kint, amikor elkezdtünk szervezkedni, hogy színpadra is állítsuk a zenekart, úgyhogy sebtében össze kellett raknunk pár új tételt, hogy legalább fél órára ki tudjunk állni. (2015 júniusában jelent meg a kislemez, és augusztus elején már a Tattoo The Sun fesztiválon játszottunk a Watch My Dying előtt.) Az Ambition és a Way Out így már az első bulin is megszólalt, igaz a későbbiekben mindkettő alakult még. És a többi szám is így jött, ahogy megírtuk, rögtön dobáltuk is be őket a koncertprogramba, ami azért volt jó, mert egyrészt rögtön láttuk, hogy hogyan reagál a közönség, mi az, ami esetleg nem működik, leülteti a bulit, szóval nagyon sokat alakultak útközben.
A korábban emlegetett kreatív flow miatt sok ötlet végezte a kukában. Félkész, de volt, hogy teljesen szerkezetkész dalokra mondtuk rá, hogy nem ütik meg az általunk állított mércét. Érdekes, hogy például az azóta sokak által kedvencként emlegetett Condition Zero egy ilyen kukázott ötlet revideálásából állt össze, tehát amit kidobunk, azt sem dobjuk ki igazából, mert lehetnek olyan ötletek, amiket később fel tudunk használni. Ez esetben Belmont ragaszkodott a dal outro-szerűre vágásához, mert bekattant nála a jelenlegi refrénváz, de a végeredmény egy teljes értékű dal lett.
Az anyag gerince tulajdonképpen 2016 nyarára összeállt, már elkezdtük a pre-produkciós munkát az énekkel, amikor Belmont bedobta, hogy kevés lesz ez így, és kéne még egy menetelős, indusztriális dal, hogy minden klappoljon. Egy céges csapatépítőn összeszedett lábközépcsont-repedés (és közvetve a magyar egészségügy) oldotta meg a dolgot, így utolsóként a fraKtured is elkészült júliusban, pár héttel később, az Arch Enemy előtt már játszottuk is a Barba Negra Track színpadán.
De a munka oroszlánrésze ezután jött, ahol sajnos a tervekhez képest borzalmasan elcsúsztunk. Eredetileg novemberre már kész kellett volna, hogy legyen a végleges master, ehhez képest egy fasza baleset miatt 2017 februárjában végeztünk a hat dal feléneklésével. A dobolás-bőgőzés együttjátszós sessionben ment fel a Supersize-ban egy évvel ezelőtt, ezután a keverés és a master még eltartott május legvégéig. Az élő dob rengeteget tett hozzá a végeredményhez, a sok gépi téma és az egyben feljátszott dob-basszus lüktetés egész különlegessé teszi a dalok húzását.
Nagyon embert próbáló feladat volt összerakni a lemezt a borzasztóan rétegzett hangszerelés miatt, Brucker Bence óriásit melózott azon, hogy végül így szólaljon meg. Óriási respekt neki, amiért elviselte az összes hülyeségünket (mondjuk kicsit kevés a szintisáv meg a pergőn a ghost note, ezt biztosan hozzátenné).
- Az eddigiek ismeretében ugye, nem lövök bakot, ha azt mondom, hogy – a zeneszerzést és a szövegírást tekintve – kettőtökkel lehet azonosítani a formációt? Milyen munkamódszerrel dolgoztok? A többiek mennyire és mivel tudnak rásegíteni az alkotófolyamatokra?
psyKlone: - Nem, egyáltalán nem lősz bakot, mi vagyunk a zenekar kreatív magja. A hangszeres alapokat én rakom össze tokkal-vonóval. Ha közzétennénk a lemez dalainak nálam felvett demóit, sok változást nem fedezne fel a hallgató, mert még a dobtémák is kb. 90 százalékban megegyeznek azzal, amiket én kitaláltam és leprogramoztam a demókra.
A módszer általában vagy az, hogy én jövök egy dalvázlattal, arra Belmont elkezdi feldúdolni az ötleteit, majd az énekhez alakítunk bizonyos témákat, akkordmeneteket, vagy pedig eleve ő jön dallamötletekkel, ami köré megírom a harmóniavázat és összerakom a hangszerelést. Az előbbire példa az A Hundred Times, a From Inside, a Wormhole vagy az In Focus, utóbbira a Way Out. Van, amikor a két módszer vegyül, például az Ends of Earth alaptémáját én hoztam, de a verzét és a bridge-et közösen ötletelve raktuk össze.
A többiek szerepe inkább a saját részeik kidolgozása, vagy az általam kitalált dolgok rákalapálása a saját stílusukra valamilyen szinten. A dalszerzésbe sem Sol, sem Stalkher nem folynak bele, látják ők is, hogy ez egy jól működő módszer, mindenki tudja a dolgát.
- Nem csak a színpadi megjelenésetek, hanem a digipak kiadásban megjelent CD bookletje is nagyon látványos és ötletes. A grafikai kivitelezés úgy tudom Belmont feladata. A zenekarral kapcsolatos egyéb háttérmunkák mennyire vannak leosztva a tagok között?
Belmont: - A grafikai, a klipes és az ehhez tartozó dolgok, mint flyer szerkesztés, sajtóanyagok, képgyűjtemény, ezek mind nálam vannak, és nem is nagyon akarok engedni belőle, hálistennek a többiek se nagyon szólnak bele, így teljesen az én játszóterem. Mivel a saját gyerekemnek kreatívkodok, így se időt, se energiát nem sajnálok rá, és mivel nem szól bele senki, így baromi hatékonyan tudok az ötleteim között kompromisszumokat hozni, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy elképzeltem.
A booklet egy év munkája volt, az egész koncepción és a front borítón volt nulláról újratervezés is ez idő alatt, de mindannyian szerelmesek lettünk ebbe a 90-es évek videojáték-csomagolásba. Azt sajnálom, hogy a Hammer melléklethez nem adhattunk a CD-hez bookletet, mert szerintem szükséges, hogy a látványvilágot magadba fogadd a koronggal együtt. A bookleten belüli képek mesélnek, a karakterek háttértörténetéhez adnak infókat, amikről interjúkban mesélgetünk, de az elkövetkező bookletekben még tovább árnyaljuk majd a dolgokat, hogy sztorizás nélkül is összeállhasson a kép.
Fentebb már beszéltem róla, hogy a klipeket is szeretném ezentúl önállóan készíteni, és ha megfigyeled, akkor a március 24-ei bulinkra is egész egyedi flyert sikerült összehozni, továbbá már most megvan a fejemben és némi vázlatmunkán, hogy miként fog kinézni a következő anyag.
A többi háttérmunka is nagyjából nálunk van, Sol rengeteget besegít ügyintézésben, merchandise rendelésben, és nagyon jól kontrollálja a terveinket, mert hajlamosak vagyunk elszállni. A többiek is kiveszik a részüket: szállítás, pakolás, a koncertek előtti felkészülés alatt egymásra figyelés – ezek mind nagyon fontos feladatok.
- Kiadóként a Nail Records logója ékesíti a hátsó borítót. Hogy sikerült a bizalmukat elnyernetek?
psyKlone: - Amikor kész lett a lemez keverése (május utolsó napján kaptuk meg a végleges anyagot Brucker Bencétől), akkor azonnal közzétettük a korábban már tavasszal leforgatott Wormhole klipet, és elkezdtünk kiadót keresni. Jött jó pár ajánlat, konkrét szerződéstervet is kaptunk külföldről, de ezek pici kiadók voltak, és úgy voltunk vele, hogy ha szeretnénk egy komoly kiállítású, fizikai formában is megjelent anyagot, akkor a Hammer az egyetlen, ami szóba jöhet.
Nekik van tapasztalatuk, oda-vissza ismerik a hazai piacot, ráadásul a mellékletes megoldással – bár nem vagyok feltétlen híve a dolognak bizonyos szemszögből – nagyon hatékonyan juthatunk el a célközönségünkhöz. Kristóffal (dr. Hartmann Kristóf, Hammer Music igazgató – a szerk.) júliusban tudtunk először leülni személyesen, hogy átbeszéljük a dolgokat. Nagyon felkészült és naprakész volt már akkor is a dolgainkat illetően, és látott fantáziát a zenekarban, így sima út vezetett a novemberi mellékletes megjelenésig.
Azt, hogy a bizalmukat mivel sikerült elnyerni, talán tőlük lenne érdemesebb megkérdezni. Én úgy gondolom, hogy azzal mindenképp jó benyomást tettünk, hogy amennyire így munka mellett, hobbiból tolt zenekarként tőlünk telik, igyekeztünk minden tekintetben profin állni a dolgokhoz, mind a rövid, mind pedig a hosszú távú terveinket és az egész koncepciót illetően. Illetve a másik, ami nyomhatott a latba, azok a dalok, illetve a lemez megszólalása, amire nagyon nagy figyelmet fordítottunk.
- Eltelt már egy pár hónap, mióta napvilágot látott a lemez. Ez alatt az idő alatt valamilyen formában kaptatok visszaigazolást, hogy jól döntöttetek, amikor a HammerWolrdös megjelenést választottátok?
psyKlone: - Úgy gondolom, hogy mindenképpen jól döntöttünk, mert jelenleg Magyarországon nincs olyan alternatíva, ami ekkora célzott elérést biztosít egy jól belőtt célközönségre. A média részéről nem vettük észre, hogy ettől fokozottabb figyelem irányult volna a zenekarra, sajnos nagyrészt inkább az a tapasztalat, hogy a hazai rock/metal média inkább ignorálja a lemezünket, ha a máig megjelent kritikák számát nézzük.
Ami öröm az ürömben, hogy ahol viszont áldoztak az idejükből arra, hogy véleményezzék, egyöntetűen pozitív a visszajelzés, aminek nagyon örülünk és nagyon hálásak is vagyunk érte. Azt tudtuk, hogy megosztó lesz az anyag, mert nagyon eklektikus, arra számítottunk, hogy ilyen love/hate jelleggel vagy nagyon jókat, vagy a sárga földig lehordó kritikákat fogunk kapni.
Két kategóriában, ’Az év albuma’, és ’Az év bemutatkozó albuma’ díjra is jelölték a Hang-Súlyon a Modulust, ami szintén óriási öröm, az pedig főleg, hogy utóbbit el is nyerte. Ez az elismerés nagyon jólesik nekünk, bízunk benne, hogy majd meghozza a webzine-ek szerkesztőinek kedvét ahhoz, hogy mélyebben is beleássák magukat az anyagba, és hírét vigyék azok felé, akikhez még nem jutott el.
Koncertfronton annyiban jelentett előrelépést a HammerWorld mellékletes megjelenés, hogy meghívást kaptunk a Rockmaratonra, ahol a szombati napon egy egész jó sávban fogunk játszani, de ezt leszámítva a klubszintű szervezésre szerintem nem nagyon van hatással, hogy hol jelenik meg a lemez. Főleg a vidéki koncertlehetőségeket úgyis a zenekarnak kell magának kitaposni. Szerencsére amit a médiában nem, a koncerteken behozta a magazinos megjelenés, láthatóan megnőtt az érdeklődés a zenekar iránt mind online, mind a való életben.
Ebben bőven van még hová fejlődnünk, alapvető probléma, hogy nagyon keveset játszik a divideD, mondjuk ebben szerepe van annak is, hogy a látványszínházas körítés egy egyszerű 4-5 fős rockzenekarnál sokkal brutálisabb technikai igényeket támaszt mind a hangosítás, mind pedig a fény/vizuál szempontjából. Próbáljuk belőni, hogy mik azok a kisebb helyek, ahol még fel tudunk úgy lépni, hogy ne kelljen vállalhatatlan kompromisszumokat kötni.
Mindenképp jó lenne országszerte minél több helyen játszani, vannak nagyon jó fiatal, modern zenekarok, akikkel szívesen mennénk ide-oda, remélhetőleg ősszel már össze is jön egy turné. Emellett pedig figyeljük, hogy milyen külföldi bandák elé lehetne elmenni supportnak, ugyanis a tavalyi Wacken Metal Battle-ön a harmadik hely mellé kaptunk egy ilyen jellegű különdíjat, amit a Hammer Concerts valamelyik rendezvényén használhatunk majd fel. Eddig még nem volt olyan koncert, ami stílusban passzolt volna, és mondjuk nem olyan csomagban jött, hogy volt egyáltalán lehetőség helyi banda felléptetésére, remélhetőleg idén ezt is ki tudjuk használni.
- Nem egy könnyű muzsika a divideD zenei világa, értem ezt úgy is, hogy a sok sampleres betét miatt rendkívül egyben kell lennetek a koncerteken. Ezek érdekében mennyit próbáltok?
psyKlone: - Mivel a dalok jóval korábban összeálltak, mint ahogy a lemez megjelent volna, így a koncertprogramot már álmunkból felkeltve is tudjuk. Bulik előtt szoktunk csinálni egy összejátszós próbát, de jelenleg rendszeres próbáink nincsenek. Persze, mire idáig eljutottunk, azzal sokat kellett dolgozni, mert minden szinkronban megy a backing trackről jövő szintikkel, gépekkel, a dobos végig click trackre játszik. Otthoni gyakorlás van, illetve hamarosan elkezdünk majd dolgozni azon a pár új ötleten, amiket már valamilyen formában feldemóztam. A próbáknak inkább amiatt látom értelmét, hogy az új dalokat játsszuk, alakítsuk közösen.
- Érintőlegesen már beszéltünk az eddig publikált videókról. Ezek forgatókönyve, képi világa kinek köszönhető? Valamint, vannak még megfilmesítésre váró dalok a lemezről?
Belmont: - Az első klipes dalunk a Wormhole volt, ha az EP-s képanyagokat leszámítjuk (alapvetően csak kordokumentumnak hagytuk fent őket), ezt Szőr Olivérrel csináltuk, igazából semmi extra, csak egy sci-fisebb környezetben élő image klip. Jókedvű 13 órás forgatás eredménye, ehhez a dalhoz pont ilyen képi világot képzeltünk el.
A fraKtured már más, ezzel szerettük volna felvezetni a lemezmegjelenést. Egy baromi nagy fehér térben játszik a zenekar, lazább vágásokkal, hogy megfigyelhetőek legyenek a karakterek.
Az Ends of Earth-t szerettük volna a legnagyobb dobásunknak, Pandúr Gergely rendezésében keltek életre kettőnk ötletei. A végeredménnyel ugyan elégedettek vagyunk, de úgy érezzük, hogy tudunk mi ennél még grandiózusabbat, még filmszerűbbet mutatni, tehát nem elégszünk meg, szeretnénk a jövőben erre is lapot húzni.
Az A Hundred Times Lounge Remixéhez készült klip már teljesen házi, akárcsak a videojátékokra hajazó 8-bit remix klipje is. Innentől már lehet számítani a saját mozgóképes anyagokra.
- Mivel egyértelműen minden elemében külföld-kompatibilis a divideD produkciója, a koncertezés terén a hazai vagy netán a határon kívüli, azaz nemzetközi lehetőségek élveznek prioritást? Magyarul melyikre gyúrtok jobban?
psyKlone: - A már említett dolgok miatt én úgy gondolom, hogy inkább külföldön van az a közönség, aki a mi zenénkre fogékony. Németország, Skandinávia vagy Japán lehet, ahol komoly háttérmunkával és profi promóval valamilyen szinten el lehetne kezdeni bevezetni a zenekart a köztudatba. Viszont ez egy ördögi kör, mert addig meg külföldön se foglalkoznak a csapattal, ha otthon nincs legalább egy valamilyen szinten látható bázisa. Úgyhogy, én szeretnék itthon minél többet játszani, de hosszú távon azért dolgozunk, hogy eljussunk külföldre. Ha egy Orden Ogan / Beast In Black-kaliberű bandával el tudnánk menni egy kisebb EU-körre supportként, az nagy előrelépés lenne. Nyilván aki nem idealista álomvilágban él, az tudja, hogy ez viszont elég súlyos anyagi befektetés.
Nemrég meghívást kaptunk egy főleg thrash-hardcore vonalú fesztiválra Csehországba, ahol rajtunk kívül az Archaic, a Silver Shine és a Don Gatto is fel fog lépni itthonról, az lesz az első külföldi bulink. Ugyan kis do-it-yourself jellegű rendezvény, de hátha hoz magával kontaktokat, hogy külföldön is tudjunk építkezni.
- Ha kicsit előre tekintünk, milyen biztos pontok vannak már a látóteretekben?
psyKlone: - A legfrissebben megvalósult terv az egy gerilla-megjelenés, egy digitális formában kiadott maxi az A Hundred Times-ra. Ezen a kislemezen a dal hatféle verziója kapott helyet, és felkerült az összes nagy stream szolgáltató felületére is (Spotify, Deezer, iTunes, Google Play, Soundcloud, Bandcamp).
A nagylemezes és az EP verzió mellett egy nagyon spéci átdolgozást csináltunk modern lounge jazz stílusban, ahol az alapokat az akusztikus gitár és elektromos zongora viszi, a koronát pedig Schubert András barátunk szaxofonjátéka teszi fel rá. Igazi füstös bárzene-hangulat, izgalmas újraértelmezése a dalnak, nekem állandóan a Tátrai Band 90-es évekbeli dalai jutnak róla az eszembe.
Mellé érkezett még egy tábortűzi, egyszálgitár-énekes verzió, amiről egy kis belsős infót is kiteregetnék. Eredetileg a Loungy Times akusztikus gitáros alapjai tetszettek meg annyira Solnak, hogy kért egy olyan verziót, amiből kiveszem az összes extra hangszert, csak a gitár és az ének marad. Annyira tetszett neki ez a puritán változat, hogy nekiállt folyamatosan nyomulni, hogy márpedig ő mindenképp akar egy flamenco-hangulatú akusztikus szólót. Hogy idézzem: „Figyelj, papa. Andalúz este, dúskeblű nők, tüzes vörösborok, ott ég melletted a campfire. Ez az a hangulat, amit el kéne találnod. Tengerpart, zajlanak a hullámok."
Nos, ebből lett végül egy még számomra is meglepően jól sikerült átértelmezés. Az összes éneket újragondoltuk, kiirtottuk a megalomán módon rétegzett vokálokat, így már nem 24 Belmont énekel egyszerre, csak mondjuk 3-8. (nevet) És ettől a pőre megközelítéstől, a végig mély regiszterekben dolgozó énektől kapott egy olyan intim hangulatot a dal, amitől óriási a potenciál, hogy sok gyermek születéséhez lehet majd katalizátor. (nevet) Valahol számomra az olyan óriási becsben tartott akusztikus anyagok hangulatát idézi, mint a The Other Side a Godsmacktól vagy az Alice In Chains unplugged dolgai.
Mivel egyrészt a Modulus képi világa is erősen épít a klasszikus játéktermi játékokra, egy arcade játékokat idéző 8-bit feldolgozás a hozzá tartozó pixelgrafikus videóval is elkerülhetetlenül adta magát. A zenét TomboFry, egy angol 8-bit művész követte el, a klip pedig Belmont munkája, és gyermekkori álmomat valósítja meg azzal, hogy a zenekar hasít a divideD logós Cadillac-ben a kultikus Cadillacs & Dinosaurs játék világában. Könnyes szemmel repülök vissza az időben a videó láttán, amikor is 1994 nyarán a Békés-Dánfoki Üdülőközpont egyik büféjében napestig dobáltam a húszasokat a Cadillacs játékgépbe, és a legnagyobb dilemmát az okozta, hogy pálcikás Leo jégkrém legyen, vagy Mustaphával bossfight.
Végül pedig a Stagediving fesztiválos lemezbemutatónkon rögzített koncertfelvétel is itt látott napvilágot. A koncertet mind hangban, mind képileg profi körülmények közt rögzítettük, a videót Belmont és Boros Krisztián, Krinya vágták meg hozzá. A hangot, ahogy az új átdolgozások mindegyikénél, én kevertem, ez szintén a DIY-hozzáállás eredménye.
Mindenképp elkezdünk összepofozni új dalokat is, azt majd látjuk, hogy mikor esélyes, hogy ezek elkezdenek beszivárogni a koncertprogramba is. Még nekünk is bizonyos szinten rejtély, hogy mi fog belőlük kisülni, mert ami ötletek eddig összegyűltek, még a Modulushoz képest is radikálisan merülnek bele a szintik és elektronika által dominált dolgokba, plusz v0id világvége-riffjeit is be kell építeni a dalokba. Izgalmas időszaknak nézünk elébe, az biztos.
Ezen kívül tavasszal lesznek koncertjeink, például március 24-én a Dürer 041-ben a már szokásosnak mondható Salvus - Ann My Guard tandemmel, kiegészülve az év egyik legjobb lemezét leszállítani készülő szegedi Dystopiával. Május 4-én Budapesten, 5-én Székesfehérváron az Eclipse Of The Sun társaságában lépünk fel, és 11-én lesz a már említett csehországi buli. Fesztiválok közül a Rockmaraton mellett az arlói Hellness hétvégén és az abaligeti Prog Campen is játszunk augusztusban, szeptemberben visszatérünk a Tattoo The Sun fesztiválra a Dürerbe, illetve lesz még egy nyári fesztiválos fellépésünk, amiről egyelőre nem adhatunk ki infót, de a Facebook-oldalunkon amint tehetjük, megosztjuk.