- Hogyan talált meg a zene?
- Nem volt zenész a családban, tehát akár véletlenszerűnek is lehet nevezni a dolgot. A baráti körömben nagyon szerettük a rockzenét, P. Mobil, Beatrice bulikra jártunk. 16 évesen volt egy sportbalesetem, abba kellett hagynom a birkózást, és amikor felépültem, úgymond energialekötő szándékkal elkezdtem zenélni. Ez egy teljesen ösztönös dolog volt. Amíg sportoltam, addig kizárólag mint egyszerű néző voltam jelen a koncerteken, utána viszont már úgy tekintettem a színpadra, hogy én is próbáltam keresgélni a gitáron a hallottakat, azaz szerettem volna „önmegvalósulni”.
- Miért pont a gitárt választottad?
- A családban, a bátyámnak volt egy olcsó, gagyi, orosz héthúros akusztikus dobozgitárja, így ez a lehetőségem adódott, hogy elkezdjem az alapokat. Édesapám munkásember volt, édesanyám is gyárban dolgozott, úgy éltünk mint egy átlag magyar család a hetvenes években, másra nem is lett volna pénz.
- Ha egy basszusgitár áll a sarokban, akkor lehet, hogy basszusgitáros lettél volna?
- Azzal is megpróbálkoztam, de aztán váltottam. (nevet) Abban az időben a baráti társaságok szimplán összeálltak és zörögtek, én is így indítottam el magamat.
- Említetted, hogy magyar rockbandákon nőttél fel. Más stílus nem is érdekelt?
- Nem, ez volt az egyetlen, ami vonzott. A külföldiek közül eleinte a Deep Purple, Led Zeppelin, és Black Sabbath tetszett a fülemnek. Ezt a három csapatot tudnám kiemelni. Aztán, amikor egy kicsit több lehetőségünk lett még több zenekart megismerni, a Judas Priest lett az, ami igazán döntő lökést adott nekem abban a zenei világban, amiben végül is megtaláltam önmagamat.
- Úgy tudom, hogy konkrétan a második, a Sad Wings of Destiny lemezük gyakorolt rád nagy hatást.
- Igen, ezt az albumot mai füllel meghallgatva is hibátlannak tartom. Nincs „eltörve”, nagyon egészséges zenei gondolatokat tartalmaz, a zenészek korrektül feljátszottak mindent, az egész jól ki van találva. A heavy metalnak ez a szelete az, ami az én ízlésemnek megfelel. Volt még rengeteg zenekar akkoriban, jött az Iron Maiden vagy a Saxon, de engem a Priest-féle előadás és hangzás fogott meg leginkább.
- Sokszor emlegeted Gary Moore nevét is. Ő viszont egy hard rock gitáros, sőt később egy blues előadó volt.
- Igazából a gitározása az, ami nagyon tetszik. Ő egy nagyon okos, érzelemgazdag gitáros volt, olyan kifejezőerővel, ami teljesen megfogott. Nincsenek különösebb csodák a játékában, de amit csinált, az szerintem csak rá jellemző. Ez az egyedülálló, dallamos, virtuóz játékmodor, ami nekem nagyon bejött.
- Jártál zeneiskolába, netán magántanárhoz, vagy autodidakta módon képezted magad?
- Teljesen autodidakta módon képeztem magam. E mellett annyi történt, hogy összeszedtem a bátorságomat, és az egyik koncert után odamentem Bencsik Sanyihoz, a P. Mobil akkori gitárosához, és megkértem, hogy mutasson már egy-két dolgot. Aranyos volt, nem hajtott el, annyit mondott, hogy nézzek le a próbájukra, és majd meglátjuk. Akkor éppen a Papírgyárban próbált a P. Mobil, én meg lementem néhány alkalommal, és próbáltam ellesni a gitározásának a fortélyait. Teljesen ad-hoc jellegű dolog volt, amikor éppenséggel ráért, és volt szabad tíz perce, akkor én egyből támadtam. Tehát nem olyan hagyományos zenetanulási folyamat volt ez, mintha ma valaki elkezdene gitártanárhoz járni, és hetente menne.
- Nem tudom, manapság elképzelhető-e egy ilyen szituáció…
- Hát, nekem ez egy óriási élmény volt! Amikor nagyon szeretsz egy zenekart, és kapsz egy ilyen lehetőséget, mert vannak annyira jó fejek, hogy nem hajítanak ki, az valami elképesztő!
- Ez mikor történt?
- Körülbelül a hetvenes évek közepén. Utána jött az életemben a katonaság, aztán ’79-ben leszereltem. De mielőtt bevonultam volna, már együtt muzsikáltam Paksi Endrével és Varga Tibivel. Amatőr szinten nyomultunk, indultunk is különböző tehetségkutatókon, amelyekről azonban rendszeresen kiestünk, mert nem annyira jött be a zsűrinek az, ami minket már akkor is vonzott. (nevet) De nem adtuk fel, és úgy látszik, hogy az idő és a közönség minket igazol. Mármint az a része, hogy vannak olyan emberek, akik szeretik ezt a fajta keményebb zenét, amit csinálunk. Annak idején mindig alulmaradtunk a zsűri értékítéletével szemben… Nagynevű emberek mondták ki, hogy jó lenne, ha valami más foglalatosság után néznénk. (nevet)
- Megemlítenél egy-két nevet?
- Például Benkó Sándor nem annyira pozitívan nyilatkozott rólunk, vagy Major Tamás színész, máskor Gonda János, aki jazzmuzsikus, zenetörténész volt. De szerintem nem csak a játéktudásunk nem tetszett nekik, hanem maga a műfaj, amit egy-egy ilyen vetélkedőn megpróbáltunk elsütni.
- Nagyon előreszaladtunk, már az obsitodról is lefújtuk a port… Milyen iskolákat végeztél, mi a szakmád?
- Egész egyszerűen esztergályosnak tanultam, ez is lett belőlem. Egy időben esztergályos kisiparosként is igyekeztem megvalósulni, és az életem során sok mindent csináltam. Gimnáziumi érettségim is van, aztán elvégeztem három főiskolát. Ének-, technika-, és médiaismeret tanár is vagyok. Jelenleg egy általános iskolában dolgozom főállásban, immár húsz éve. A zene hála Istennek megmaradt egy teljesen tiszta, hobbi tevékenységnek, így nincs senki, aki befolyásoljon, nincs lemezcég, aki megmondaná, hogy na, ilyen zenét kell játszani ahhoz, hogy eladható legyen. Így azt játszhatok, ami jön belőlem. Annak szívből örülök, hogy vannak olyanok a rock kedvelők között, akik szimpatizálnak a Pokolgép zenekar zenéjével.
- Kérlek, még egy kis ideig maradjunk már az iskolai padsorok között! A nebulók a suliban hogyan kezelik, hogy egy neves rocksztár a tanító bácsijuk?
- Teljesen normálisan állnak hozzá.
- Maszekban vállalsz gitároktatást?
- Most egyelőre külön nem foglalkozom ezzel, nincs rá lehetőségem. Csak az iskolai gitárszakkör keretén belül.
- A tanítástól evezzünk át az alkotáshoz. Hogyan születik meg, majd formálódik véglegessé egy-egy Pokolgép dal?
- A próbateremben, házilag rögzítjük az ötleteket, a különböző gitárokat, dobot, stb., és amikor úgy döntünk, hogy ezek már kész nóták, akkor elvisszük az anyagot egy normál stúdióba, hogy megkeverjék őket. Ez így egy sokkal kényelmesebb megoldás, mert az ember nem akkor megy feljátszani a számokat, amikor a kiadók éppenséggel azt mondják, hogy tessék, van három heted vagy egy hónapod, és gyerünk, hanem csak akkor rögzítjük a dalainkat, amikor már véglegesre értek.
- Amikor elkezdesz összeállítani egy számot, az első riffek megérkeznek, azokat is a próbateremben rakod össze, nem otthon, mondjuk a szobádban?
- Mivel a pincénkben van a kialakítva a próbaterem, így nem kell messze menni, ott szoktam mindig dolgozni.
- A mai napig is minden nap gyakorolsz, vagy már nincs szükséged rá?
- Én minden nap gyakorlok, szerintem napi négy órát biztos kezemben van a hangszer. Az iskolában, amikor ének-zenét tanítok, mindig gitárkísérettel adom elő az adott dalokat, legyen az egy népdal vagy éppen klasszikus zene, például egy Beethoven vagy egy Mozart darab. Mivel nem minden teremben van zongora, ezért hónom alá csapom a gitárt, és így énekelünk.
- Ennek köszönhető, hogy a komolyzene és a népzene sem áll távol tőled?
- Igen, ezek a „műfajok” is erőteljesen alakították az ízlésvilágomat, tehát nagyon sok mindenből tevődik össze a zeneiségem.
- És a költészet mennyire játszik szerepet az életedben? Kérdezem ezt azért, mert már jó néhány versmegzenésítés helyet kapott a Pokolgép lemezeken, valamint szövegíró is vagy.
- Úgy vélem, ebben a témakörben is igen elkötelezett vagyok. Nem szeretem azt a fajta szélsőségességet, hogy egy magyar zenekarnak állandóan kokárdával vagy zászlókat lobogtatva kelljen színpadra állni, hogy kiderüljön a hovatartozása. Én csendesen igyekszem ezt véghezvinni. A számomra fontos dolgokat megfogalmazó kiváló költőink verseit próbálom megzenésíteni. Ez már tradíció a Pokolgépnél, hiszen már a kétezres évtől hallható egy-egy ilyen jellegű feldolgozás a lemezeinken. Ennek egy újabb kézzel fogható bizonyítéka is lesz a közeljövőben, hiszen egy teljes albumot szentelünk ennek a témának. A tervek szerint 11 költemény megzenésítését tartalmazó kiadvánnyal jelentkezünk legközelebb.
- Úgy emlékszem, ez már egy igen régi terved…
- Igen. Isten malmai lassan őrölnek, de remélhetőleg előbb-utóbb összejön.
- Nálad mi kell ahhoz, hogy megjöjjön az ihlet? Valamiféle lelkiállapot, vagy bárhol, bármikor homlokon csókol a múzsa? Hogyan próbálod a felbukkant ötleteket megjegyezni?
- Semmi különös. De ha például az utcán sétálva vagy vezetés közben ugrik be valami, az már a rosszabbik eset. (nevet) Ilyenkor megpróbálom megjegyezni, valahogy leszolmizálva azt az apró részletet, és amikor lehetőségem van rá, azonnal rögzítem. Mert ha kiúszik a fejemből, akkor nagy a baj, elment az ötlet. Ha a megfelelő helyen vagyok, akkor inkább fel szoktam játszani ezeket az alapötleteket, esetleg mellérakok egy énekdallam foszlányt, és így az már mindjárt másabb, mint egy cetlire írt elképzelés. Egy kottába nem tud belekerülni az az érzés, amit az előadás közben megvalósítasz. Az írás az egy szögletes, hűvös valami, ami nem adja vissza az eredeti hangulatot.
- Amíg a nagyközönség elé nem kerül egy dal, melyik metódust kedveled inkább, az alkotási folyamatot, amíg el nem nyeri végleges formáját, vagy a stúdiózást, amikor már meg is örökítődik?
- Igazából egy harmadik verziót, a koncerten való megmérettetést szeretem. Amikor egy szám lemezre kerül, az nyilván tetszik nekem, hiszen azért rögzítjük. De a közönség dönti el azt, hogy neki melyik tetszik. És ez nem mindig egyezik azzal, amit én előzetesen elképzelek. Úgyhogy ez egy különleges folyamat.
- Ha már a közönség szóba került, a koncertezés során a nagy fesztiválokon vagy a kis klubokban érzed jól magad?
- Ez is egy nagyon érdekes dolog… Igazából, hogy egy-egy koncert tetszett-e, az mindig utólag realizálódik bennem, és erre egyetlen recept van, nevezetesen, hogy a közönség hogyan érezte magát. Minden egyes koncert egyszeri és megismételhetetlen. Nem szoktuk előre kitalálni, hogy ennél vagy annál a taktusnál balra vagy jobbra lépünk együtt, vagy itt meg ott megrázzuk a gitárt, inkább megpróbáljuk ezt ösztönösen csinálni. Egyetlen hatást veszünk figyelembe, a közönség reakcióját, és ez válthat ki belőlünk aztán spontán valamit... És akkor a koncert után el lehet mondani, hogy ez egy irtó jó buli volt! A kis klubokban sokkal személyesebb ez a hangulat, érzés, de a nagyobb fesztiválokon sem bujkálunk a rajongók elől, a fellépés után ki szoktunk menni akár aláírni, akár beszélgetni, és ott azonnal megkapjuk a visszajelzéseket.
- A színpadon könnyű kizökkenteni, netán megzavarni, felidegesíteni téged, vagy sokat tapasztalt rókaként ez nagyon nehéz dolog?
- Én csak magammal szoktam foglalkozni. Beállok a saját hangfalamba. Általában a saját játékomat szoktam hallgatni, és próbálom minél jobban eljátszani a számokat. Nyilván a zenekart is hallom, de igyekszem a lehető legjobbat kiadni magamból. Természetesen technikai problémák elő szoktak fordulni, és ha teljesen ellehetetlenülünk, mert olyan rossz a hangzás a színpadon, akkor sajnos lépni kell… Mert az a negatív hatás, ami rajtunk érződhet, az áthathat a közönség felé is. Ilyenkor valahogy korrigálni kell. Szólni kell a megfelelő szakembernek, hogy problémánk van, ezt vagy azt meg kell oldani. Nyilvánvaló, hogy úgy nem jó zenélni, hogy nem hallod magad. Néha előfordul ilyen dolog, de ezeken megpróbálunk minél hamarabb túllépni.
- Jóval ötven felettiként mennyire kényes a komfortérzeted? A fellépések előtti-utáni hosszú utazásokat hogyan bírod?
- Én már régen sem szerettem utazni, és most is egy nagyon fárasztó dolognak tartom. De valamit valamiért. Nem tudjuk magunkat teleportálni egyik helyről a másikra néhány másodperc alatt, így kénytelenek vagyunk elszenvedni ezt a tortúrát. De egy jó koncert feledteti a dolgot, utána pedig kimerülve már lehet szundikálni.
- Az oda úton mivel szoktátok elütni az időt?
- Van a kocsiban lejátszó, általában valamilyen koncertfelvételt szoktunk betenni, amiből még tanulni is lehet, vagy egy mozifilmet.
- Azt meg tudod mondani, hogy kb. mennyi koncert van a hátad mögött?
- Nem számoltam meg, biztos sok. (nevet) Nem vezetek naplót.
- Ha megengeded, két kérdés erejéig a Pokolgép reunion bulikat is feleleveníteném. Tudsz valamit arról, hogy ezek anyagából lesz-e CD, netán DVD kiadva?
- A rögzített anyag stúdiórészén már túl vagyunk, minden érintett látta, jóváhagyta a felvételeket. De nem én vagyok a kiadó, tehát pontosabb információt nem tudok ezzel kapcsolatban mondani. A rajongók minket is meg szoktak keresni ezzel kapcsolatban, de tényleg nem mi döntünk. Egyszer biztos lesz belőle valami.
- Egy következő kerek évforduló esetleg hozhat-e egy vagy netán több újabb klasszikus felállású koncertet?
- Ez sok mindenen múlik. Elsősorban azon, hogy azok, akik részt vesznek ebben a dologban, mennyire tudnak egymáshoz korrektek lenni. Mind a koncert előéletében, mind utána. Mert ez csak akkor tud működni, ha mindenki emberként tud tekinteni a másikra. Nem tudom, hogy a többiek mit gondolnak erről, én nem állok negatívan a dologhoz. Rajtam nem múlik...
Nekem a Pokolgép mindig is szívügyem volt, én ebből a zenekarból soha nem akartam elmenni. Úgy vélem, hogy végighurcoltam a banda „zászlaját” akkor is, amikor ez esetleg senkit nem érdekelt. Soha nem üzletpolitikai szempontok alapján készítettem lemezeket, hanem mert szerettem, és soha nem Kukovecz Gábor név alatt, hanem mindig Pokolgépként. Én a mai napig azt tartom, hogy egy zenekar attól zenekar, ha együtt muzsikál benne négy-öt zenész. Egy ember irtó kevés ehhez. Akikkel most együtt játszom, és hadd soroljam fel név szerint is őket – Pintér Csabi basszusgitáros, Tóth Attila énekes, Z. Kiss Zalán gitáros, és Kleineisel Márk dobos –, velük nagyon jól érzem magam, minden koncert vagy akár egy próba is élményszámba megy. Remélem ez egy tartós érzés lesz, nem csak nekem, hanem az érintett uraknak is.
- Egy ilyen egész pályafutást áttekintő interjú esetében mindig végig szoktuk venni az aktuális szereplő csapatait. Nálad viszont az a szinte kivételes helyzet állt elő, hogy nem kell bandák sokaságát felsorolni. Soha nem kaptál olyan megkeresést, ajánlatot, hogy más előadó vagy zenekar kedvéért elhagyd, befejezd a Pokolgépet?
- Természetesen volt ilyen. Az évek során több együttes is megkeresett, köztük híresek is, ahol anyagilag jobban jöttem volna ki, de számomra a zenélésben ezek nem játszanak döntő szerepet. A Pokolgépben meg tudtam valósítani a zeneszerzői ambícióimat, elképzeléseimet, ami talán a jelen formációban tud a legjobban kiteljesedni. Úgy érzem, hogy jó albumokat fogunk még együtt készíteni.
- Egy-egy lemezmegjelenés, vagy egy kiemelt koncert után mennyire kíséred figyelemmel a visszajelzéseket? Szoktál internetes kommenteket, véleményeket olvasgatni?
- Nem vagyok annyira internet függő, hogy állandóan ezeket bújjam. Természetesen, azért megnézem a visszajelzéseket, mert roppant fontos számomra, hogy mit gondolnak a zenekarról azok az emberek, akiknek ezt az egészet csináljuk. Tehát, mi a véleménye a Pokolnépnek a csapatról, az adott produkcióról, mit tartanak jónak, illetve rossznak. Azonban sokkal jobban adok arra a véleményre, amit személyesen kapok, amikor egy tekintetbe belenézhetek, és úgy hallom. Persze, elolvasom a leírtakat is, de az egy egész más dolog, mikor valaki arctalanul, akár névtelenül beír dolgokat, legyen az pozitív vagy negatív.
- Ha van egy kis szabadidőt, akkor olyankor mivel foglalkozol?
- Természetesen gitározom, de nagyon szeretek kertészkedni is. Kimegyek, gyomlálok, kapálok, ültetek, nézem a kezem munkájának az eredményét.
- Visszakanyarodva a zenekarhoz, minek köszönhető, hogy a legutóbbi Pokolgép lemez, a Metalbomba egy német kiadónál jelent meg?
- Egyrészt, itthon nincsenek olyan kiadók, akik teljes mellszélességgel be merték volna ezt vállalni. Másrészt, meg szerettük volna magunkat méretni egy külföldi kiadónál is. Ennek remélhetőleg lesz egy olyan hozadéka, hogy itt Európában esetleg egy-egy klubba el tudunk majd menni koncertezni. Mivel nem csak Magyarországon jelent meg a lemez, így jóval több helyre is eljuthat, ezáltal egy szélesebb réteg is megismerhet minket.
- Szerinted náluk folytatjátok, vagy még korai erről kérdezni?
- Úgy vélem, hogy igen. De várjuk a jobbnál-jobb lehetőségeket. (nevet)
- Említetted, hogy a következő kiadványotok egy verslemez lesz. A német kiadó ebben is partner tud lenni?
- Persze, minden tekintetben. Vannak a rockzenei életben olyan előadók jócskán, akik a saját anyanyelvükön énekelnek, nem kell feltétlenül angolul megszólalni egy lemeznek.
- A Pokolnép hogy fogadta a Metalbomba albumot?
- Akikkel beszéltem, azok pozitívan nyilatkoztak róla. És te is láthatod az internetes felületeken megjelenteket, én is csak ezekbe tudok kapaszkodni. Nyilván, akik bejönnek a koncertjeinkre, azok elfogultak, azoknak jobban tetszik, mint akik csak beírnak ide vagy oda.
- A zenekar esetében most már több mint három évtizedes történetről beszélhetünk. Valószínű, hogy a kezdetekkor, amikor elindult a csapat, nem gondoltál arra, hogy még 2016-ban is Pokolgép lemezt fogsz kiadni…
- Persze, de én nem vagyok az a tudatos versenyző. Nem tudom, hogy mi fog velem történni holnap vagy holnapután. Egy dolgot tudok: ha nem lenne zenekar, én akkor is zenélnék a saját magam örömére. Idehaza klasszikus gitározgatok, nagyon jól elvagyok, megpróbálom egyre magasabb szintre fejleszteni magam. Az ember, ha játszik, hallja a saját hibáit, megpróbálja ezeket korrigálni, és ezt egy irtó jó játéknak tartom. Ez sokkal jobb, mintha a számítógép elé ülnék, és tankokkal lövöldöznék. Az egy idő után kiismerhető, egy zenész viszont kétszer nem tud pontosan ugyanúgy eljátszani semmit.
- Zárszóként arra kérnélek, hogy kivételesen most mégis tekintsünk előre egy kicsit távolabbra, konkrétan a 2017-es esztendőre. Tavaly a Totális metal album volt 30 éves, volt is ilyen jellegű koncertetek, idén viszont a Pokoli színjáték lesz ennyi idős. Ezzel kapcsolatban terveztek-e valamit, valamint még mi várható tőletek?
- Nyilván meg fogjuk ezt is ünnepelni. Remélhetőleg már a verses lemezzel együtt. Valamint, a terveim között szerepel egy Tiszta szívvel Pokolgép című album kiadása is. Ezen a kedvenc szerzeményeim lesznek, amelyeket én is énekelek fel! Az elmúlt évtizedekben született dalaimból szemezgetek, valamint egy-két olyan szám is helyet kap majd a kb. 14-15 tételes korongon, ami még nem jelent meg sehol. A felvételek készítésekor természetesen számítok a zenésztársaimra. Tehát két új kiadványban gondolkodunk, remélhetőleg fel is tudjuk venni, és ki is tudjuk adni ezeket. És már törjük a fejünket a következő Pokolgép sorlemezen is.
fotók: Matei „Mazsi’ Miklós