- Ösztöndíjasként tavaly szeptembertől Los Angelesben éltél, tanítottál. Háromnegyed év nagyon hosszú idő, ezért kérlek, kezdjük az elején. Hogyan, miként sikerült ezt elnyerned? Volt-e valamilyen előzetes felkészítés a feladatra?
- Pályázat útján kerültem ki. Olyan embereket kerestek, akik képesek a diaszpórában élő magyar közösségek identitás tudatának megőrzését elősegíteni, esetleg táplálni. Természetesen a kiutazást megelőzően volt egy felkészítés, amin részt kellett venni, egyrészt azért, mert Magyarországot képviseljük a távolban, másrészt tájékoztatást kaptunk az eddigi tapasztalatokról, helyi sajátosságokról. A Los Angelesben működő Reményik Sándor Keresztyén Magyar Iskolában dolgoztam, tanítottam és segítettem, amiben tudtam. Kimondottan ide szerettem volna kerülni, hiszen a zenekarral már jártunk itt máskor is, és ez a közösség nagyon belopta magát a szívembe, mondhatom, hogy barátok közé érkeztem.
- Erre a bő kilenc hónapos kintlétre, kalandra inkább izgalommal vagy kíváncsisággal telve készültél? Egyáltalán milyen gondolatokkal, tervekkel a fejedben vágtál neki az óceánon túlnak?
- Mindkettővel! Kíváncsi voltam, milyen lehet távol élni a hazától. Sokszor jutottak eszembe távolba kényszerült példaképeim, bár azért én tudtam, hogy ha lejár az időm, akkor hazajövök, míg ők soha többet nem térhettek vissza. És érdekelt az itt élő magyarok sorsa, élete. Hiába voltam itt többször is ezt megelőzően, két hét alatt csak a látványosságokkal találkozik az ember. Most viszont, amikor elteltek az első hetek, elkezdtem mélyebben belelátni az itteni életbe, és az nem mindig volt olyan felemelő, mint kint az óceán partján sétálgatni. Rengeteg tervem is volt, de ebből sok minden nem valósult meg, mert más, sokkal fontosabb dolgok kerültek az előtérbe.
- Az iskolában mi volt a konkrét feladatod? Egy tévéinterjúban nem tanárként, hanem rendezvényszervezőként neveztek meg téged…
- Az a tévéinterjú egy rendezvényünkön készült, ahol a szervezésben segítettem, gondolom azért történt így. Egy másik alkalommal egy színdarab után is készült interjú, szerencsére akkor nem írták oda, hogy színész. (nevet) De a rendezvényszervezés azért nekem szakmám is, tehát nagyot nem tévedtek, de ez csak másodlagos feladatom volt.
Az iskolában hon- és népismeretet tanítottam, a nagyobb fiúkkal – az én csoportommal – történelmi témákról beszélgettünk vagy néztünk meg filmeket. Emellett az én feladatom volt az iskola hetilapjának szerkesztése és általában a cikkek megírása is, ha kevés anyag érkezett a gyerekektől. Emellett néhány, az iskolával kapcsolatos adminisztratív jellegű tennivalóm is akadt.
- Nagy vonalakban figyelemmel kísértem a posztjaid alapján a tevékenységedet, és ahogy észrevettem, az aktivitásoddal nem lehetett gond, hiszen jó néhány – az aktualitásokat követő – programban is alaposan kivetted a részed. Például szüreti-, cserkész-, és farsangi bálok, az előbb említett iskolai újság szerkesztése, fotókiállítás megnyitó, március 15-ei ünnepség, tavaszi fesztivál, különböző irodalmi estek, és most, a visszaindulásod előtti Trianon megemlékezés tevőleges közreműködője is voltál.
- Így a végén, felsorolni is nehéz lenne, mennyi minden volt! Mivel a helyi közösségnek is rengeteg programja van, sokszor hívtak fellépni különböző műsorokba vagy ünnepségekre is. Nagyon jó volt! Volt ennek egy sajátos bája… Például, most itt az utolsó napokban, amikor a trianoni műsorra készültünk. Azt tudni kell, hogy itt óriási a rohanás, mindenki hajt reggeltől estig és hétvégeken is. Ennek ellenére vannak páran, akiknek fontos, hogy meglegyenek ezek a megemlékezések és sokszor az éjszakáikat fordítják arra, hogy egy műsort összeállítsanak, betanuljanak. Jó volt próbálni velük és az előadás is nagy siker volt, szűnni nem akaró álló tapsot kaptunk.
- Áprilisban a zenekartagok meglátogattak téged, sőt koncertet is adott a Historica, valamint egy új rockoperát is előadtatok.
- Igen! A látogatás volt a bónusz, dolgozni jöttek a fiúk. Munkatársam, Jakabffy Zsolt református lelkipásztor Pilátus című rockoperáját dolgoztuk fel. A darab szövegét versek alkotják – elsősorban Reményik Sándor költeményei –, a zenéjét pedig Zsolt szerezte. A dalok nyers, egy szál gitáros változatát hazaküldtük a srácoknak, akik több hónapnyi munkával meghangszerelték és fel is vették a számokat. Ezért utaztak ki, hogy élő zenei kíséret mellett mutathassuk be a magyar iskolás gyerekekkel közösen. Az előadás teltházas volt és hatalmas siker! A következő héten pedig az itt minden évben megrendezésre kerülő történelmi játszóház keretében adtunk koncertet, majd az Egyesült Magyar Házban egy zenés irodalmi estet, helyi művészek közreműködésével. A kettő között meg autóztunk egy jót itt a nyugati parton, elugrottunk Vegasba és a Grand Canyonhoz.
- Ezek szerint a feladataid mellett volt lehetőséged teljesen privát szabadidős programokra is. Milyen viszonyt sikerült kialakítani az ottani magyar közösséggel? Gondolok itt arra, hogy a munkakapcsolaton kívül esetleg szövődtek-e új barátságok?
- Természetesen voltak szabad napjaim. Karácsonykor itt volt a családom, igyekeztem nekik sok mindent megmutatni Los Angelesben. Itteni ismerőseimmel is jártunk pár helyen, voltam például baseball meccsen. Érdekes volt, de nem hiszem, hogy sűrűn kimennék, ha itt laknék. Egy Arizonában élő barátom jóvoltából viszont beleszerettem a quadozásba. Többször is meghívott magához és csodás helyeken jártunk. Ott is élnek magyarok szép számmal, elég sokan összejöttünk, nagyon jól éreztem magam. Nemsokára újra találkozunk, de ezúttal majd Erdélyben!
- Szimpatikus, de egyben egy kicsit szívszorító is látni, hogy a Facebook-oldaladon már egy ideje visszaszámolod a hátralévő napokat, ahogy anno a katonaságnál csináltuk, vágtad a centit, igaz jelen esetben virtuálisan. A családoddal a közösen eltöltött év végi ünnepek óta nem találkoztál. Apaként, férjként hogyan élted ezt meg, és számukra mennyire volt ez kemény dolog?
- Amikor itt az utolsó napokban sokan megköszönik az itt végzett munkámat, mindig az jut az eszembe, hogy az érdem az övék, mert az ő támogatásuk nélkül nem tudtam volna kijönni. A családom hozta a nagy áldozatot, nem én. Tudtam, hogy nehéz lesz a szeretteim nélkül, de azt nem, hogy ennyire! Nagyon várom már a találkozást! Végig súlyos honvággyal küzdöttem, hiányzik Magyarország, a barátaim, az otthoni életem. Akármennyire is jó volt itt, akármennyire megszerettem az itteni embereket, nem tudnék itt maradni. Jó lenne, ha nem lennének ilyen messze, hogy gyakrabban jöhessek.
- Ha egy picit ismét visszatekintünk az elutazásod előtti időszakra, akkor jelent meg a Hammer Music/Nail Records gondozásában az eddigi legsikeresebb albumotok újrakiadása, a Kis magyar historica. Nem volt ez rossz időzítés annak tudatában, hogy háromnegyed évig inaktívvá vált a zenekar?
- Pont ezért csináltuk így. Szerettem volna, ha a legnépszerűbb Historica lemez ott lenne a boltok polcain, amíg nem találkozik velünk a közönség. A zenekar egyébként nem volt inaktív, rengeteget dolgoztak, próbáltak a fiúk. A már említett Pilátus rockopera is sok feladatot adott nekik és közben a felállás is változott, ismét öt főre bővültünk. Ők ugyanis leszervezték a billentyűs meghallgatásokat, a megfelelő embert pedig közösen választottuk ki. Majd felkészültek az amerikai koncertekre, ahol így már öten toltuk a dalokat.
- A modern technika korában már könnyen áthidalható akár egy tízezer kilométeres távolság is. Volt időd, energiád az itthoni dolgokkal foglalkozni, egyáltalán figyelemmel kísérni, hogy mi történik Magyarországon?
- Volt és sok szomorúságot okozott. De az egész európai helyzet egyre rosszabb. Nagyon nem jó irányba száguld a világ.
- Megpróbáltad onnan is irányítani a zenekar tevékenységét vagy volt egy helyettesed erre az időszakra?
- Csabi (Csikós Csaba, dobos – a szerk.) rengeteget segített, szervezte a próbákat, intézte az otthoni dolgokat. A koncertek lekötését én bonyolítottam le interneten keresztül, de minden mást maguknak kellett megoldani. Hálás vagyok nekik és azért is, hogy ilyen emberekkel muzsikálhatok együtt, hiszen mindenki alig várja, hogy újra a színpadon állhasson. A távolság sok mindent megerősít, a nem fontos, felszínes dolgok viszont eltűnnek általa.
- Interjúnk elkészítésének apropóját és a megjelenés időzítését a kinti munkád befejezése, illetve a most szombaton megrendezésre kerülő Hazatérés nagykoncert adta. Milyen programmal készültök erre az estére? És mi a következő hetek, hónapok menetrendje?
- Az idei első hazai Historia koncert helyszíne a Crazy Mama Music Pub lesz, és a saját szerzeményeink mellett különleges zenei csemegékkel is készülünk. Lesz néhány olyan dal, amit csak most fogunk eljátszani, és amit még fontos megemlíteni, hogy az est folyamán több vendégfellépő is csatlakozik majd hozzánk. A koncert után rögtön belecsapunk a turnézásba, a következő héten a Hungarica táborban játszunk, majd Felvidékre utazunk. De fellépünk még falunapon, motoros találkozón, katonai hagyományőrző rendezvényen, ősszel pedig megint hajózunk, aztán jöhetnek a klubkoncertek rogyásig. Tehát zene, zene, zene! Már nagyon hiányzott!