A 2016-ban indult Druida zenekar egyedi zenei világa és mondanivalója, valamint nem szokványos felállása miatt egy meglepően üde és különleges színfolt a hazai rock/metal színtér palettáján. A saját szerzeményekkel, valamint népdalokkal, és versmegzenésítésekkel a tarsolyában hamarosan egy 4+1 tételes, Lélekválasz című minialbummal jelentkezik a hattagú csapat, április 16-án pedig egy fővárosi segélykoncert egyik résztvevőjeként idei első fellépésükre is sor kerül. Ezek apropóján készült nagyinterjúnk a két nemlátó zenészt is soraiban tudó formáció vezetőjével, a népi fúvósokat is megszólaltató Szepesi Richárd énekes/billentyűssel.
- A nevetekkel kapcsolatban a kellően kíváncsiak akár a wikipédiát (is) olvasva találhatnak információkat, de engem az érdekelne, hogy hogyan jut eszébe néhány hazai muzsikusnak a jelenkori Magyarországon, hogy ezt választja? Valamint, mit szeretnétek ezzel kifejezni, konkrétan mi a zenekar koncepciója?
- Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk az időben. 2016-ot írunk… az egri Utcazenészek Fesztiválján a Nemadomfel együttes tagjaként én is felléptem ott. Ez egy több napos rendezvény volt, és itt ismertem meg Szőke Timit, aki a Csermely nevű – leginkább a Palmettára emlékeztető zenekarával – szintén játszott ezen a fesztiválon, és akik elcsábítottak magukhoz. Elkezdtük a közös munkát, de aztán ilyen-olyan okok miatt azon az őszön gyakorlatilag földbe állt a formáció. És akkor Timivel kitaláltuk, hogy szeretnénk valamit közösen csinálni, beszélgettünk, hogy ki milyen zenét szeret, és alapvetően a Blackmore’s Night lett egy közös metszéspont. Ez az a fajta muzsika, produkció, amiről azt gondoltam én is, mint sokféle hangszeren játszó ember, hogy nagyjából felöleli azoknak a hangzásoknak az összességét, amiket szeretek hallani és használni egy zenében - csak egy picit rockosabban. És ebből alakult ki a Druida.
A névvel kapcsolatban pedig azt tudom elmondani, hogy első körben még nem volt annyira tudatos a választás. Eleinte nem is gondoltam, hogy egy ennyire tudatos koncepció fog belőle kiépülni… egy olyat akartunk, ami iránytűként megmutatja, hogy mit is akar a zenekar. Leginkább a már említett Blackmore’s Night volt a „modell”, amit követni akartunk, és ők is ugye a kelta népzenével operálnak, ezért (is) választottuk ezt a nevet. A druidák – a kelta mitológiában – varázslók voltak, és mi nagyon sok elemet átvettünk az angolszász és kelta népzenéből. Ezt az ősiséget próbáljuk ötvözni a hetvenes években divatossá vált progresszív rockzenével, valamint a mai modern hangzásokkal - mi ezzel szeretnénk varázsolni.
Elkezdtünk dolgozni… versmegzenésítések, népdalfeldolgozások kerültek a repertoárba, és természetesen születtek saját dalok is. Utóbbiakkal igyekszünk az embereket eltávolítani a ’merjünk kicsik lenni’ elvétől, mint ahogy az egyik dalszövegünkben benne is van: „Bőség vagy szerelem jön, a keselyűk vad hada vár / miért kéne elhinned, hogy neked ennyi sem jár. Védd meg az álmaidat, bármit suttog a szél / mert ki álmát mind feladja, létezik még, de már nem él.”
- Nem szokványos a Druida felállása sem, mármint olyan értelemben, hogy melletted még egy nemlátó is tagja a csapatnak. Kérlek, mutasd a zenekart!
- Durgonics Tamás a zenekar dobosa. Ő egy Alesis és egy Yamaha elektromos dobon, illetve dobpadon játszik, és egyformán jól eligazodik a hard rock, valamint az ethno-worldös, perkás/ütőhangszeres zenei világban is. És a dobolás mellett nagyon jól billentyűzik és basszusgitározik is - nekem gimnazista korom óta a legjobb barátom. Egyébként, ő református hitoktató. Szoktam is mondani viccesen – mert valószínűleg pap lett volna, ha lát –, hogy ilyen az, amikor a tiszteletes és a sámán barátságot köt, és együtt muzsikál. (nevet) A basszusgitárosunk Bak Zoltán ’Rockfater’. Egy rendkívül megbízható, stabil zenész, Tomival nagyon jól tudnak közösen dolgozni. Pihokker Péter ’Pihe’ a gitáros, aki anno az Alhana zenekarban nyomta, jelenleg a The Iron Inside IM-tribute banda tagja is, azt hiszem, ő ott az Adrian Smith „felelős”. Zseniális szólógitáros, pont azt játssza, amit kell, se többet, se kevesebbet, és nagyon jól ráérez a dolgokra. Tumbász Marci akusztikus gitáron, és hegedűn játszik nálunk. Őt már számos nemzeti jellegű rockzenekarban láthatta, hallhatta közreműködőként a tisztelt közönség, többek között a Szkítiában is, ahol ugye én is megfordultam. Én ott ismertem meg őt, és amikor alakult a Druida, akkor egyből szóltam neki. Szőke Timiről az előzőekben már meséltem… Nagyon érdekes hangja van, mert, hogy egyszerre van benne a könnyűzenei, a klasszikus, és a népzenei képzettség, és ez a három együtt egy különleges elegyet alkot. Ő egyébként egy teljesen más közegből, az alter-világból érkezett hozzánk. Az ének mellett néha billentyűzik is egy kicsit, amikor én a népi fúvósokat használom. Van egy elég jóra és élethűre sikeredett skót duda hangszín a szintetizátorán, úgy szól mint Troy Donockley dudája a Nightwish-ben. (nevet) Én pedig Szepesi Richárd vagyok, a billentyűs, népi fúvós, és a zenekar másik énekese. De hadd említsem meg, hogy van egy harmadik nemlátó ember is a Druida közvetlen környezetében, tiszteletbeli tagja is a csapatnak, ő Miks-Rédai Csaba, akinél a felvételeinket készítjük Érden, a MixCsabi Stúdióban. Általában én is ott szoktam dolgozni, főleg, amikor olyan melóm van, hogy nekem kell feljátszani mindent - akkor pár napra ki is költözöm hozzá. Ő pontosan tudja azt, hogy mit szeretnék hallani, és sokszor felül is bírál, ha oldschoolabb akarnék lenni, mint amennyire mondjuk a szakma elvárná. (nevet)
És, hogy miért ilyen különleges a felállás? Egyszerű a válasz… azért, mert én így akarom. Ez most lehet, hogy nagyon diktatórikusan hangzik, de mindjárt elmagyarázom. Nekem egyszerűen elegem lett már abból, hogy mindig azt kellett figyelnem, hogy a szemével „halló” szakma és közönség majd mire fogja azt mondani, hogy gagyi, és mire nem. Rocker körökben még létezik olyan hozzáállás, hogy nem való a színpadra két szinti, vagy az elektromos dob. Viszont, én nem akartam egy huszadik „Szkivatár” (Szkítia/Avatar) dolgot csinálni, hanem most már a saját elképzeléseim szerint szerettem volna egy zenekart összehozni. Nekem nem fura az előbb említett szintetizátor, vagy elektromos dob használata a rockzenében, én a filmzenéket, az ethno-world jellegű muzsikákat, sőt a new ages megoldásokat is szeretem. Nagyjából egy Dead Can Dance, Loreena McKennitt, Oliver Shanti vonal keverése a rockzenével „ötvözetet” szerettem volna létrehozni, egy olyan elegyet, amilyen még nem volt, legalább is idehaza még nem.
- Aki téged, valamint a munkásságodat is ismeri, az tudja, hogy termékeny zeneszerző és szövegíró vagy. Ebben az értelemben mennyire csak a te „gyermeked” a Druida?
- Nagy zömében én hozom az ötleteket, témákat, szövegeket, és legfőképp én szoktam odafigyelni, hogy mit dolgozzunk fel. De az ős-Druida időből, amikor Kolbe Gábor és Jenei Szilveszter – akiket a Kormorán Memory Band-ből ismerhet mindenki – is a csapatban játszott, megvan például a Szép új világ című dal, amit ideadtak nekünk. Vagy az Akkor szép az erdő, ami Timi ötlete volt. A Karantén blues címűt pedig Tomival együtt írtam. Aztán van egy instrumentális szerzeményünk, a Hajnal, amit Marcival közösen raktunk össze. Elkezdett gitározni egy nagyon jó témát, én ráfújkáltam, a többiekkel meg pillanatok alatt megbeszéltük az akkordokat, és kész is lett a szám. És ezt összekötöttük egy olyan dallal, amit Tomi írt. Ez nem annyira folk rock műfaj, de picit olyasmire van hangszerelve. Van benne furulya is, meg ez a kis – Ezüst eső jellegű – Omegás mini-Moog, de alapvetően egy olyan nóta, amit meg lehetne csinálni akár modern poposan, akár full akusztikusan, akár country jellegűre, vagy alternatívra, mert minden hangszerelésben jól szól. Szóval nincs megtiltva senkinek, hogy ötleteket hozzon. (nevet) Plusz, a volt együtteseinkből is átveszünk dalokat: az Alhanától valószínűleg játszani fogjuk az Álomvilágot… már tanuljuk, továbbá a Nyugtalan zenekar – ami most már Szepesi Rock Band – Fehér Sólyom című dalát is játsszuk. Meg még lesz majd egy-két olyan szerzeményem, amit át akarok emelni, de nyilván csak azokat, amelyikre azt mondom, hogy tőlünk hiteles lehet.
- Bő öt és fél éve alakult a zenekar. Milyennek értékeled az eddigi időszakot?
- Az az igazság, hogy még nagyon kezdő szöcskék vagyunk a pályán. Volt egy közel két éves szünet is a működésünkben – 2017 nyarától 2019 májusáig –, és az utána betörő Covid is nagyon betett nekünk. Ez az időszak az akkori Druida felállást is szétcincálta, úgyhogy új tagok után kellett nézni. Akkor „került elő” Rockfater és Pihe, és most már ez egy olyan hatos, ahol senki nem kérdezi meg a próbákon, hogy ez melyik dal is, vagy mik is az akkordok - valahogy mindenki ösztönösen ráérez. Elkezdtünk nagyobb tempóban dolgozni a próbákon, megszólalásban is egységes kezdett lenni az egész, és tulajdonképpen tavaly kezdtük el a koncertezést.
- Elég messze vagytok a manapság népszerű (mainstream) stílusoktól, mind zenében, mind szövegvilágban - de személy szerint nyugodt szívvel mondhatom, hogy hála Istennek! Milyen lehetőségeitek vannak a koncertszervezőknél? És mik a tapasztalatok, hogyan reagál a hallgatóság, amikor először találkozik veletek?
- Azt gondolom, hogy elsőéves gólyazenekarként egy világjárvány alatt öt koncertet megcsinálni úgy, hogy gyakorlatilag 19-re húztak lapot a szervezők, amikor minket választottak, hiszen még nem volt stúdiófelvételünk, csak mondjuk engem vagy Marcit ismertek korábbról, az egy szép teljesítmény! Általában nem rosszak a visszajelzések, viszont az előbbiek miatt eddig mi még csak ún. matinéidőben léptünk fel, meg mindig első zenekarként. De valakinek ugye ezt is meg kell csinálni… (nevet) Úgy gondolom, hogy ha mi kezdő bandaként, azzal az egységgel, amit képviselünk, be tudjuk a közönséget húzni egy olyan energiamezőbe, ahol jól érzi magát, akkor az is egy nagyon fontos feladat. Hiszen – és ezt elmondtam már egy RockOut-os interjú kapcsán – a zenész azért van, hogy gyógyítson, tanítson, és szórakoztasson. Mi a Druidával próbáljuk is megadni ezeket mindenkinek, vallási nézettől, kortól, nemtől, pártállástól függetlenül. Aki hallotta a zenénket, annak általában az a véleménye, hogy nagyon össze van rakva. És nem mellesleg logisztikai szempontból is egy főnyeremény vagyunk… (nevet) Nálunk nem kell egy egész kamionnyi cuccot ki- és berakni - két személyautóval utazik az egész zenekar. Az elektromos dobot pillanatok alatt ki lehet hajtani, fel lehet rakni pergőállványra a pici dobpadot, a gitárokat meg a billentyűket pedig le lehet dugni vonalba. Percek alatt felpakolunk, és percek alatt el is tűnünk. Ezért tulajdonképpen szeretnek minket… (nevet) Legalább is eddig nekem az jött le, hogy szerettek minket, ahol játszottunk. De igazából az még a jövő zenéje, hogy a továbbiakban hogyan állnak hozzánk a szervezők. Attól is függ, hogy milyen gyorsan haladunk lemezfelvétellel, stb. Nekem elég sok ötletem lenne, hogy mit kellene csinálni, csak ahhoz meg pénz is kell. Lehet, hogy pályázni fogunk… hátha.
- Az interjú előzetes egyeztetésekor jelezted nekem, hogy hamarosan egy négyszámos anyaggal jelentkeztek majd. Nekem már volt szerencsém meghallgatni a dalokat, de néhány szóban bemutatnád az olvasóinknak is ezeket?
- Egy 4 számot, valamint egy intrót tartalmazó EP jön majd ki, Lélekválasz címmel. Intróként a koncertjeink elején is felcsendülő bevezető, az Arany János: Rege a csodaszarvasról rock oratórium nyitánya kapott helyet, ami egy kicsit sámánisztikus jellegű történet.
A Fohász című dalunk arról szól, hogy mivel tulajdonképpen mindenki békét, boldogságot, szeretetet, szerelmet szeretne az életében, nem kellene ennyire ellenségeskedni, mint manapság, amikor a politika egymásnak uszítja az embereket. Benne is van, hogy „Árpád népe, Nimród sarja, egymás torkát ne harapja…” De amúgy ez egy kicsit amolyan hippi himnusz is, hiszen egy jó nagy adag életörömöt is tartalmaz, attól függetlenül, hogy egy fohászról beszélhetünk.
A címadó nóta egy mélyebb értelmű dal az emberi kapcsolatokról. Olyan „szemszögből” megfogalmazva, hogy vajon miként választjuk ki egymást a leszületés előtt a különböző feladatokra. Az első versszak a barátról, a második a szerelemről, a harmadik a szülő-gyerek kapcsolatról, a negyedik pedig az általános emberi kapcsolatokról szól, tehát, hogy hogyan segítjük vagy támogatjuk egymást, hogyan vagyunk jelen egy ember életében.
A Bordal a Szinovál Gyulával és Tomival hármasban megírt Három testőr rockmusical egyik tétele, amit a darabban eredetileg Athos, Porthos, és Aramis énekel - ezt most mi Timivel átdolgoztuk felelgetősre, így egy kicsit incselkedős, játékos dal lett belőle.
A negyedik szám pedig a Karantén blues, ami azokról a füstbe ment reményekről, tönkrement emberi- és párkapcsolatokról szól, amit szétcseszett a távolság, vagy éppen a kényszerű összezártság, illetve a halálfélelem, és hogy ez az egész helyzet senkinek nem volt jó.
Mindezekhez további szöveges videók is készülnek majd, távlati terv pedig, hogy én legkésőbb az év végére szeretnék kijönni egy 10-12 számos Druida nagylemezzel.
- Idén először pontosan egy hét múlva léptek színpadra, az S8 Underground Clubban egy többzenekaros rendezvényen, ami egyben segélykoncert is…
- Így van! Április 16-án, este 7 órától kezdődik ez a jótékonysági koncert, aminek keretén belül kevésbé ismert – nem szeretem azt a szót, hogy amatőr, mert annak van egy olyan pejoratív kicsengése, amit egyetlen zenével foglalkozó kolléga sem érdemel, aki ezen ez estén fellép – zenekarok összefogtak, hogy elküldjék azt az üzenetet, hogy a háború mindig értelmetlen. A magunk módján segíteni szeretnénk azoknak a menekülteknek, akik elvesztették az otthonukat, az eddigi életüket. A Druida kezdi a programot, aztán másodikként a Zafyr Rock Band lép színpadra. Ők blues rockot tolnak, és nekem személyes kötődésem is van hozzájuk, hiszen Heim Karcsi gitárossal együtt játszottam a Nyugtalanban. A harmadik banda a dirty-rockos Gumshot, és itt is van egy Nyugtalanhoz kötődő érdekes szál, nevezetesen, itt az a Sütő Zsolti énekel, aki Balogh Ádám halála után a frontembere lett a zenekarnak. Egyébként ő az ötletgazdája ennek a rendezvénynek. Negyedikként az Echonald muzsikál majd - szerintem őket nem kell senkinek bemutatni, nagyon igényes szimfonikus rockzenét nyomnak, mindenkinek ajánlom! Utolsóként pedig egy jó kis Judas Priest műsorral a Grinder nevű JP-tribute banda zárja a bulit. Mindenkit várunk nagyon sok szeretettel!
- Milyen jövőt álmodtál meg a zenekarnak? Meddig és hogyan megy/mehet a Druida?
- Nehéz kérdés, mert ezt a zenekart nem lehet sehová pozicionálni. De ez is volt a terv, hogy egy kicsit másabbak legyünk megszólalásban, mint a többiek. A Druida rocknak túl lágy, popnak túl kemény, folknak nem elég autentikus, elektronikusnak pedig túl akusztikus. Azonban mindenből pont annyi van benne, amennyivel hatás alá tudjuk vonni a hallgatóságot. Amivel el tudjuk érni, hogy az ember ne csak a szemével lásson!? Hanem a szívével, és a fülével is halljon!
A progresszív rocker világ elég barátságosan fogadott minket, ami nagyon meglepő, mert nem vagyok a túlzott matekolásnak a híve a zenében, bár mostanában én is elkezdtem elég vad ritmikájú dolgokat is kitalálni. (nevet) Azt szeretném, hogy ha idővel lenne egy országos közönségünk, és sokat tudnánk még együtt zenélni. Meg, ha tényleg megjelenhetne lemezünk. Esetleg egy Blackmore’s Night elé be tudnánk jutni előzenekarnak… ha eljönnek ide Magyarországra. Na, az nagyon nem volna rossz! (nevet) Persze, tisztában vagyok azzal, hogy sok az eszkimó, és kevés a fóka. Úgyhogy mindez vagy összejön, vagy nem, de én ezt az egész zenélést már csak magáért az örömért akarom csinálni. Arra lettem nevelve, hogy nekünk vakoknak kétszer annyit kell teljesíteni, mint egy látónak. És úgy érzem, hogy sok esetben már nem kétszer, hanem huszonkétszer többet teljesítettem. Belefáradtam abba, hogy ugyanazon a szinten vergődök, ahol eddig. Ez egy ideig nagyon zavart, meg nagyon igazságtalannak is éreztem, de aztán „megláttam” a miértjét… Azért nem juthattam mostanáig feljebb, mert nekem ezt a zenekart kellett megcsinálni ahhoz, hogy előre jussak, mert minden más sokkal kevésbé lett volna egyedi, mint ez. Mert a Druida, a többiekkel együtt, tényleg mi vagyunk! Most érzem azt, hogy eljött az ideje annak, hogy learassuk, amit eddig vetettünk. Mindegy milyen formában adatik ez meg nekünk – lemezmegjelenés, nagy médiavisszhang, sok koncert, stb. – a lényeg, hogy zenélhessünk… mert ezzel mi is tudunk adni, és az jó. És még ha a közönség is vevő rá, az már maga az adóvisszatérítés kategória. (nevet) Ez a formáció azt az üzenetet (is) közvetíti az emberek felé, hogy elfogadással és együttműködéssel lehet előre jutni. Marciék is láthatták volna bennem és Tomiban a terhet, akik nélkül könnyebb lenne, de elfogadtak minket, és inkább együttműködnek velünk. Mindenkinek így kellene!