Dal- és klippremier a Titán zenekartól: Földanya - Főszerepben a titokzatos, fekete bőrruhás angyal

Dal- és klippremier a Titán zenekartól: Földanya - Főszerepben a titokzatos, fekete bőrruhás angyal

„A sötétségből indulj a fénybe / Gyógyítsd meg a vérző Földanyát!”

A hét elején jelentkezett Földanya című új szerzeményével és a hozzá készített videoklippel a szászrégeni Titán zenekar. E megjelenés apropójából csörgettük meg a csapat vezetőjét, énekesét, Szabó Elődöt, aki szívesen mesélt a marosvécsi kastélyban forgatott kisfilmről, és az ott történtekről, de egy rövid múltidézés, valamint a 2022-re tervezettek felvázolása is befért a baráti beszélgetés témái közé, sőt a már látótávolságba került húsz éves jubileummal kapcsolatban is elárult részleteket.

 

 - Mielőtt az új dalotokat, klipeteket bemutatnánk, én örömmel tekintenék vissza egy kicsit, hiszen tavaly év végén újra sikerült végigvinni a már hagyományosnak nevezhető erdélyi koncertsorozatotokat… 

 - Hála Istennek! Való igaz, 2020-ban nem tudtuk megtartani a koronavírus járvány miatt, de tavaly decemberben sikerült egy hat állomásos turnét összehozni. Ezt a koncertsorozatot 2009-ben kezdtük el, és azóta minden évben megszervezzük. Kétévente térünk vissza ugyanazokra a helyszínekre - két város állandó, mármint olyan értelemben, hogy ott minden esztendőben fellépünk, ez Marosvásárhely és Szászrégen. De volt olyan év is, amikor nyolc koncertünk volt, és a bukaresti magyaroknak is játszottunk.

 - Most már az új szerzemény felé fordulva, ez a Földanya című dal a koncertek után született, tehát már idei „termés”?

 - Nem. Tavaly október végén írtam meg, és november elején rögzítettük stúdióban. Aztán pihenni hagytuk egészen idén januárig, amikor is felhívtam Nagy Kemény Géza barátomat, aki a marosvécsi Kemény-kastély tulajdonosa, és megkérdeztem tőle, hogy mehetnénk-e hozzá forgatni. Már többször dolgoztunk nála, és most is természetesen igent mondott.

A kastélyról azt kell tudni, hogy az itteni magyar kultúra bölcsője, a két világháború között az Erdélyi Helikon nevű társaság gyűléseinek is helyet adott, illetve a kastély kertjében található – többek között – Wass Albert sírja is. Minden része látogatható, de vannak még olyan helységek, amik nincsenek berendezve. A kommunizmus ideje alatt ugyanis – az államosítást követően – először javítóintézetként, később börtönként működött, végül pedig fogyatékkal élőket, elmebeteg embereket is ápoltak, kezeltek benne, így a több évtized alatt nagyon lelakottá vált, egyes részei szinte le is rombolódtak, és még nem sikerült teljesen restaurálni, az eredeti állapotába visszaállítani, pénzhiány miatt. Még nincs meg az az anyagi keret, ami ezen segíthetne, ehhez hatalmas anyagi befektetés szükséges.

 - Ahogy a filmkockákon látni lehet, ti nem a díszes szobákban forgattatok.

 - Szándékosan nem… A kastélyban – a fent említettek miatt – még jócskán vannak nagyon „érdekes” szobák, termek is, és ehhez a mostani videokliphez ilyeneket néztünk ki. Bent mínusz 8-10 fok volt, kint pedig mínusz 20,, úgyhogy ilyen dolgokkal is meg kellett küzdenünk a forgatás alatt. (nevet) Egy egész napot töltöttünk ott, jól át is fáztunk, de a végeredmény elfeledtette velünk ezeket.

 - Történt-e esetleg valamilyen előre be nem tervezett dolog, vagy akár valamilyen furcsa esemény a munkálatok közben?

 - Történt… (nevet) El kell mondjam, hogy szinte irtózom a patkányoktól és a denevérektől, nem bírom a látványukat, jelenlétüket. A forgatás során a kastély borospincéjében is kellett volna filmeznünk, már szereltük fel a fényt, egyeztettük, hogy ki mit fog csinálni, és amikor felemeltem a fejem, egy téli álmát alvó gyönyörű kis denevér lógott előttem… Én ettől annyira beparáztam, hogy kifutottam onnan, majd kiordibáltam magam, és azt mondtam, hogy itt nem filmezünk. (nevet) Úgyhogy az ide tervezett jelenetnek kerestünk egy másik helyet. Végül így három helyszínen dolgoztunk. Azok a jelenetek, ahol a refrén alatt bekötött szemmel állunk, a kastély kápolnájában lettek felvéve. Ez egy gyönyörű hely, és mivel majdnem a föld alatt van, ott szerencsére plusz 8 fok volt.

 - Akkor itt kellett volna forgatni az egész klipet, nem?

 - Lehet. (nevet) Ez tényleg egyenesen melegnek tűnt. Az egész koncepció egyébként Gombos Róbert menedzserünktől jött, aki egy személyben a fotósunk is, valamint ő készíti a videoklipjeinket is, már a kezdetektől, azaz lassan húsz éve. Most is részt vett a dal megszületésének munkafolyamatában, hallotta a szövegét is, és én már akkor jeleztem neki, hogy erre a nótára szeretnék majd egy videoklipet. Így, amíg teljesen elkészült a dal, volt ideje helyretenni a dolgokat, ötletelni a képi megvalósításon.

cikkbe Titan klipforgatas

 - És ki a főszereplő hölgy?

 - Ő Márton Emőke-Katinka, a marosvásárhelyi Spectrum Színház színésznője. Erdőszentgyörgyi származású, és körülbelül 15 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg vele. Anno Sátoraljaújhelyen, egy Kárpát-medencei tanár-diák táborban volt egy fellépésünk, ahová a történelmi Nagy-Magyarország különböző vidékeiről jöttek a tanárok meg a diákok, ő is részt vett ezen. Azóta elvégezte a színművészeti egyetemet, most pedig – mivel kellett nekünk egy hölgy karakter a klipbe – őt választottuk. Felvettük vele a kapcsolatot, és 15 év után felmelegítettük a húslevest. (nevet)

 - Elég vagány megjelenése van a klipben…

 - Bizony! Éppen a napokban kérdezte tőlem egy úriember, hogy áruljam már el neki, hogy ez a hölgy most megmenti a Földet, vagy ő a gonosz? Mondom, ez egy érdekes kérdés, de a választ önre bízom… nézze meg többször a videót, és döntse el, hogy ő most a rossz vagy a jó angyal.

 - Jó barátod, Robert Brai neve is olvasható közreműködőként a videó alatt.

 - Vele összenőttünk. (nevet) Már rockoperát, és musical-t is írtunk együtt, a szólólemezemen is gitározott - ő egy olyan hű szerzőtársam, akivel már nagyon régen együtt dolgozunk. És remélem, hogy ez az együttműködés hosszú ideig tart még.

 - Az év elején – vélhetően amolyan híradás jelleggel – lecseréltétek a FB-oldalatok borítóképét, amin már csak négyen szerepeltek. Történt valami változás a közelmúltban?

 - Igen, tudniillik a szólógitárosunk, Ambarus Ádám Svédországba költözött. Nagyon nagy sajnálatunkra, hiszen 2020 január végén került be a zenekarba, így csak két évet tudtunk együtt dolgozni, abból pedig az elsőt ugye teljesen kitörölhetjük a covid miatt, nem történt semmi, tehát kvázi egy esztendőt töltött velünk. Nagyon szerettük a játékát, ezért igen bánjuk, hogy elment. Valamint, a basszusgitárosunk, Balázs Norbert is tart most egy szünetet, mert az orvosi egyetemen végzős, ezért jelezte nekünk, hogy idén a tanulásra, vizsgázásra szeretne koncentrálni, és ha mindennel sikeresen végzett, akkor tudná újra vállalni a Titánt. Úgyhogy két beugró zenészünk is van a 2022-es esztendőre. A fotón négyen szerepelünk, továbbra is mi alkotjuk a zenekart: Boér-Markó Károly (gitár), Géczi Jancsi (billentyűs hangszerek), Tisza Kálmán (dobok), és jómagam.

 - Mik a következő események a Titán életében?

 - A terv az, hogy 2022 legyen a bepótolás éve! Elsődlegesen a két évvel ezelőtti, valamint a tavaly elmaradt koncerteket igyekszünk majd bepótolni. Illetve, most egy kicsit – kb. egy negyed lépést – hátralépünk, csak azért, hogy kellőképpen el tudjunk rugaszkodni előre, hiszen 2023-ban húsz éves lesz a Titán zenekar! Tehát veszünk egy mély levegőt, hogy nagyot tudjunk dobbantani 2023 előtt… ugyanis egy dupla lemezzel szeretnénk jelentkezni - egy válogatással, és egy vadiúj dalokat tartalmazó albummal. Ez utóbbin természetesen szerepel majd a Földanya, de júniusban és októberben is jövünk még egy-egy új nótával. Tehát ennek a kiadványnak az elkészítése, és koncertezés várható tőlünk idén.