Galla Miklós kedvenc hónapja vélhetően a május, és nem csak azért, mert akkor van a születésnapja, hanem mert 2018 óta minden évben konzekvensen ilyenkor jelentkezik szólóanyagaival. Idén egy – Kincses Gallandárium - Galla Miklós veri beszt ofja!!! című – 37 (!) tételes dupla lemezes kiadvány érkezett tőle, ami az eddigi GM albumokhoz hasonlóan a GrundRecords gondozásában látott napvilágot.
A színész, humoros előadó, zeneszerző, szövegíró és geometrikus absztrakt festő főszereplőnk viszont nem egy szimpla zenei életmű-válogatást adott ki a kezei közül (a ’veri’ jelző a lemez alcímében akár utalhat is erre), hanem egy tartalmas (és legalább annyira színes, mint a festményei) produktumot, amelyben meglepetések, azaz új szerzemények, valamint felpolírozott (értsd: aktualizált/modernizált) dalok is helyet kaptak az eredeti verziókban beszerkesztett számok mellett.
Először nézzük az új felvételeket:
Az egyes diszk a Ciki dal-lal indul, ami egyáltalán nem ciki, sőt a kellően csilingelősre vett zenei világa és dallamgazdagsága miatt egyértelműen a slágergyanús tételek közé furakodik be azonnal, főként, hogy egy videoklippel is meg lett támogatva.
Az ősrajongók által már ismert Zöld alma egy vérpezsdítően lüktető, tehát jóval tempósabb nóta, és amely ebben a formájában a ’90-es évek hazai pop/diszkó produkciók szellemiségét, hangzásvilágát (is) megidézi. Utána – és ezzel jó két évtizedet visszaugorva a képzeletbeli idővonalon – az Illés Lajos-Bródy János szerzőpáros jegyezte, eredetileg Koncz Zsuzsa Élünk és meghalunk 1972-es nagylemezén megjelent Szentiván feldolgozása érkezik. Meglepő választás, pláne, hogy most egy férfi szájából hangzik fel, de értőn és ízlésesen ’gallásított’ a végeredmény.
Tizenötödik trekként a – per pillanat nálam ebben a változatában a ’Személyes kedvenc dal’-lá előlépett – vidám, sramli-szerű Csomagot kaptam csendül fel (páran lehet emlékeznek a Pa-Dö-Dö féle eredeti verzióra is…), majd a Roger Moore előtti tiszteletadásként is értelmezhető, magabiztosan kalapáló, de helyenként furfangosan ritmizált (a ’néhai’ Questions zenei alapjaira húzott), és szintén klipet is kapott James Bond sose fél jön kettővel odébb.
A második korongon helyet kapott új dalok:
Ezúttal is bekerült két újabb külföldi átirat a repertoárba, tehát Miklós a (szóló)munkásságát tekintve igen következetes… Először a Journey ezredfordulón megjelent Arrival lemezének egyik gyöngyszeme, az All the Way szólal meg. Ha ettől az előadástól nem esik le az álla néhány „kritikusának”, akkor menthetetlenek… (Itt jegyezném meg zárójelben, és remélhetőleg nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel, hogy Galla úrtól egy ilyen jellegű külföldi dalokból álló teljes albumot is szívesen vennék, mert rendkívül jól áll neki ez a soft/hard rock zenei világ, a feelinget is nagyon érzi, és a hangja is bőven ’megvan’ az ebben a közegben mozgó számok előadásához. Lásd még Elton John és Billy Joel átíratok.) Másodikként pedig Fats Domino több mint fél évszázada született pörgős rockabilly/rock’n’ rollja, az I’m Walking közepeli meg nagyjából ezt a diszket - eme verzió plusz szólisztikus elemekkel került rögzítésre.
A kettő között helyezkedik el egy harmadik új feldolgozás, A város fölött, ami újfent a hetvenes évekbe repíti vissza a hallgatót. És bizony, ez szintúgy egy Koncz Zsuzsa albumon (Valahol - 1979) megjelent – ezúttal Szörényi Levente-Bródy János – szerzemény átirata, mint a fentebb már említett Szentiván. Ismét jó érzékkel kiválasztott dal, meggyőző interpretálásban.
A Song About Whatever pedig – aminek a klipje az Alfahíren debütált bő másfél hónappal ezelőtt – akár kakukktojás is lehetne, hiszen ez az Emberek, figyeljetek! ’álruhában’, mert angol szöveggel szólal meg. De mivel nem tükörfordítással készült (plusz egyenesen Shakirának ajánlva), nyugodtan elfelejthetjük a fészekparazita madár szaporodási módjához való hasonlítást.
A CD(k)-re pontosan egy tucat szám került ’újraformálva’, nevezetesen vagy a zenéjük lett kibővítve (esetleg megkurtítva), vagy továbbfejlesztett énekkel lettek rögzítve. Tételesen felsorolva: a Pók van a kádban, az Előre nézz, babám!, a Kötöde, a Gyomrom, az A pénz a legfőbb úr, az Elektromos gyalogos, a Bár lennék súlylökő, és a Mentők! esett át idővel kisebb-nagyobb ’beavatkozáson’. Valamint, a két duplázó, azaz az itt két változatban is szereplő – Miklós legikonikusabb számaként a történelembe bevonuló – Bélát itt ne keressék, illetve a GM49 által anno már sikerre vitt hatalmas sláger, a Brékó, brékó!
Apropó GM49… Pár hónappal ezelőtt még volt egy olyan terv, hogy ősszel egy nagykoncert erejéig összeáll a zenekar. Nem tudom, hogy kihez forduljak, de ugye az teljesen egyértelmű, hogy ezt a fellépést, ha valóban összejön, akkor valahogy meg kellene örökíteni? És majd kiadni minimum hangként, de inkább DVD-n?
No, de visszatérve a Kincses Gallandáriumhoz… További dalok az elhangzás sorrendjében: Emberek, figyeljetek!, Ha jegy nélkül utazol, Krumpli dal, A gyerexínész, Távirányítós Robin Hood, A tehenek, Elton’s Song, A színpadi pojáca, Erdőbe nem megyek, A bombanő, Jó rád ez a hacuka, A telken, a telken, Szoba-dal, Tünde, New York State of Mind, A tehetség.
Ne menjünk el szó nélkül a külcsín mellett sem, ugyanis a Művész úr e tekintetben is hagyománytisztelő - a Bélát itt ne keressék (Elektromos Gallantológia), az Emberek, figyeljetek!, és a Jó rád ez a hacuka albumok után ennek a kiadványnak a bookletjét is a saját festményeinek képei díszítik, jelen esetben hét friss (plusz egy a tálcán). Sőt, a füzetecskét böngészve, a közreműködők és a technikai szakemberek nevesítése mellett még azt is megtudhatjuk, hogy ki a legjobb barátja, valamint mi a kedvenc színe, és étele.
És, hogy mit hoz(hat) a jövő? Én azt mondom, kissé megcsonkítva idézve egy közismert dal címét: várd a májust!?