Nagyon nagy dolgokra kellünk még a világnak – Interjú Szilágyi Attilával, az Álomút vezetőjével

Nagyon nagy dolgokra kellünk még a világnak – Interjú Szilágyi Attilával, az Álomút vezetőjével

Spirituális gondolkodásmód hagyományos rockzenével ötvözve.

Ismét aktív a 2010-ben indult, de akkoriban csak kb. egy-másfél esztendőt a színtéren töltő, és egy „félhivatalos” albumot is magáénak tudó Álomút együttes. Az idén év elején újrainduló formáció tagságának négyötöde megegyezik az eredeti felállással – azaz Szilágyi Attila gitáros, Ráduly Levente énekes, Szabó Ferenc basszusgitáros, és Pad Richárd billentyűs a régi ismerős –, hozzájuk csatlakozott nemrég Sinka György dobos. Az ’Új hang, új látásmód’ szlogent a zászlajára (logójába) tűző, a hagyományos rockhoz spirituális gondolkodásmódot közvetítő szövegeket társító csapat a régi dalok felelevenítése mellett új szerzemények komponálásával is töltötte az elmúlt hónapokat, így egy felfrissített repertoárral kezdett a koncertezésbe. Legközelebb augusztus 3-án, Torockón játszanak, de már az új lemezt bemutató őszi rendezvény dátuma és helyszíne is publikus. Helyzetjelentő interjúnk elkészítésében a zenekar megálmodója, vezetője, gitárosa, Szilágyi Attila volt a segítségünkre.

 

 - Elsőként a múltról, a megalakulás körüli időszakról kérdeznélek, mert úgy tudom, te voltál az Álomút életre hívója.

 - Igen, ha visszatekintünk, akkor biztos sokak számára ismert, hogy a H-599 nevezetű zenekarban játszottam.

 - Aminek volt is egy Álomút című dala…

 - Így van! Olyannyira, hogy ez adta az új formáció nevét. Egy idő után különböző témákban gondolkodtunk, ők maradtak a történelmi vonalon – ezt vitte tovább a Historica, majd a Pannónikum is –, én viszont nyitni szerettem volna a látótéren, így elváltak az útjaink.

 - Hogyan találtál társakat magad mellé, illetve mi volt a kitűzött cél?

 - Kicsit humoros a sztori, mert a kilépésem után akkora dac volt bennem, hogy úgy gondoltam, egyedül fogom megvalósítani a terveimet. Úgyhogy elkezdtem dobon és szintetizátoron is tanulni, mert, hogy nekem nem kell senki! (nevet) Olyan tűz volt bennem, hogy meg is tudtam volna csinálni, de úgy látszik fent megsajnáltak, vagy úgy gondolták, hogy ne égessem tovább magam, mert jött egy üzenet, hogy nem vagy egyedül. Először kaptam egy baráti ajánlást, hogy nézzem, hallgassam meg Levit, mert egy jó hangú énekes, aztán Zoli és Feri csatlakoztak hozzám, végül pedig Ricsi érkezett a Szkítiából.

A célom, célunk hagyományos rockzenei dalok voltak, spirituális gondolkodásmódot közvetítő szövegekkel.

!(youtube-video://9ovRFrEtQjw)

 - Mennyi ideig működött a csapat?

 - Körülbelül egy-másfél évig, mert úgy alakult, hogy felkérést kaptam a Csillagsólyom zenekartól, majd az Egészséges Fejbőr gitárosa is lettem, és nekem megtiszteltetés volt ilyen nagy múltú zenészekkel játszani. Így a saját projektemet inkább pihentettem, a többiek is más együttesekben muzsikáltak tovább. Egyszóval, erőltetni nem akartuk, már csak azért sem, mert akkoriban úgy vettem észre, hogy a mondanivalónknak még érnie kell a közönség körében.

 - Ennek ellenére volt egy lemezanyagotok…

 - Igen, de rossz stúdiót választottunk. Egy idős bácsika régimódi technikával rögzítette a dalainkat, úgyhogy mai füllel kissé másabb hangzást képzelünk el.

És nekem az is teljesen új volt, hogy „vinni” kell egy zenekart. Mert ez külön tehetséget kíván. Zenélni, alkotni szerettem, ahogy a többiek is, de például a koncertszervezéshez egyikünk sem értett. Mint ahogy a menedzseléshez sem. És ahogy már említettem, mindenkinek jött az életében más formáció is, így abbamaradt az Álomút. Lassan egy évtized távlatából most már azt mondom, hogy ennek így kellett lennie.

Alomut promo

 - Hogyan találtatok újra egymásra, ki vagy kik voltak a kezdeményezők?

 - Itt újra vissza kell utalnom a Pannónikum zenekarhoz, akiket a közelmúltban kisegítettem gitárosként. Egy nagylemez elkészítése is szóba került, amiből aztán – rajtam kívül álló okok miatt – nem lett semmi. Ott álltunk, körbenéztem, és a volt Álomút négyötödét láttam magam mellett… Szó szót követett, és azt mondtuk, hogy itt maradtunk együtt, legyen, próbáljuk meg újra. Tipikusan az az eset, amikor a sors rendezi úgy, hogy csináld.

A dobosunk egy hajón dolgozik, így végül ő nem tudta vállalni, de helyette Sinka György érkezett közénk, aki anno szintén a H-599-ben játszott, így két (jelenlegi) Szkítia tag, és három ex-H-599 zenész alkotja az Álomút zenekart.

 - A Facebook-oldalatok februártól aktív. Onnantól lehet számítani az újrakezdést?

 - Teljes mértékben. Ez egy nagyon friss történet, viszont, már túl vagyunk néhány koncerten. Soknak nem mondanám, de kevésnek sem. Lépegetünk előre.

!(youtube-video://B0w4VTF2V5o)

 - A régi dalokkal álltok színpadra vagy már új szerzemények is szerepelnek a repertoárban?

 - A régi dalaink megmaradtak, mert ma is úgy gondolkodunk, mit anno, viszont 2019-ben – a leállás miatt – ezek is újnak számítanak. És természetesen már írtunk friss nótákat is, de picit útkeresésben vagyunk, mert megváltozott a világ.

 - Ezt pontosítanád?

 - Amíg a politikusaink, vagy az ismert embereink, vagy a művészeink nem tudják, hogy mi a jó az országnak, illetve ennek a nemzetnek, addig egy magunkfajta zenekarnak is el kell gondolkodnia, hogy miként szólaljon meg. Nagyon nehéz ebben a körben úgy újat mutatni, hogy ne mondják rád, hogy áruló vagy. Az országban minden téren a – mesterségesen gerjesztett – megosztottság dívik, hatalmas métely ez nekünk. Először ezt kellene leküzdeni, mert nagyon nagy dolgokra kellünk még a világnak, hiszen megvan a tudás bennünk, mi vagyunk a Tudás Népe. Ezt persze az emberek nagy zöme nem tudja, tehát ezt az információt közölni kell velük. Ez az egyik dolog. A másik, hogy ez egy szellemi vezető nélkül nem megy. A múltban ezeket táltosoknak hívták, és a mai napig is itt vannak velünk, de abszolút nem biztos, hogy a tudásukkal, bölcsességükkel ki fognak állni egy – bármilyen párt színeiben regnáló – miniszterelnök mellett. Amikor a nép készen áll majd arra, hogy befogadja a tudást, csak akkor fognak előlépni.

 

 - A logótokban is az szerepel, hogy ’Új hang, új látásmód’, amit háromszögekkel tettetek még hangsúlyosabbá. Viszont – némelyek szerint – így ez a forma (elrendezés) már „ismerős” máshonnan.

 - Hogy milyen titkos társaságokat, vagy ismert és nem ismert szervezeteket párosít valaki hozzá, az nem érdekel. Egy háromszöget mi miért nem használhatnánk? Nem foglalhatja le senki! A kör után a másik legtökéletesebb formáról beszélünk, ebből indultunk ki a logó tervezésekor. Semmilyen hátsó szándékunk nem volt, a hármasságot mi az alapvető erők egyensúlyának jelképeként értjük. Például: anya-apa-gyerek, múlt-jelen-jövő, születés-felnőttkor-halál, test-lélek-elme, stb. Sokaknak örömet okoz, ha beleköthetnek valamibe... Miért nem a jót próbálják meglátni? Mi is valami mellett vagyunk, nem valami ellen.

 - Interjúnkat a jövő heti erdélyi utazásotokhoz időzítettük, augusztus 3-án Torockón játszotok.

 - Ez a koncert egy beteljesült álom. Egyrészt a helyszín, másrészt a fogadtatás miatt. Nagy erőkkel készülünk erre a fellépésre.

!(youtube-video://nd-5wPA6ndY)

 - A híradások egy új nagylemeznyi anyagról is szólnak, ennek megjelenését mikorra tervezitek?

 - Gyakorlatilag a nehezén már túl vagyunk. Az új dalok készen vannak, egyetlen kérdéses még, és a felvételekhez szükséges anyagiak is már a rendelkezésünkre állnak. Ami biztos, hogy október 31-én, a Legenda Sörfőzde Centerben tartjuk a fővárosi lemezbemutató koncertünket. Vidéken is játszunk ez után, rendes turnéval pedig jövőre készülünk.