Az első albumával tavaly év végén a portálunkon is bemutatkozott modern dallamos/groove metalos Mudfield idén február végén jelentette meg a folytatást, azaz a második nagylemezét. Az ezt promotáló turnét az Európába is betörő koronavírus miatti karantén és rendezvénystop három állomás után megakasztotta, viszont áprilisban kis (vagy nagy) mértékben gyógyír került a sebekre, mert a Sárrét – az időközben online lebonyolított szavazáson – megosztott Fonogram-díjat kapott ’az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele’ kategóriában. A szeghalmi srácok augusztus 20-án egy hazai pályás akusztikus bulival ismét berúgták a motort, majd elkezdték az elmaradt koncertek pótlását, de a covid második hulláma, és az újabb ellenintézkedések megint megállásra ítéltették őket, így ez a lemezajánló/kritika most nem egy kiemelt rendezvényhez időzítve jelenik meg.
A tíz tételes Kelet népe címet kapott anyag minimális jellemzéseként kissé elcsépelt szófordulattal, felületesen azt is írhatnám, hogy a jól bevált recepten nem változtatott a csapat, de ez nem teljes mértékben igaz, hiszen az eddigiektől még tömörebb a megfogalmazás – igaz, itt is három dal „nyúlik” négy perc felé, viszont a többi nagy részét jóval rövidebbre (ny)írták –, és valahogy egységesebbnek, kis túlzással izgalommentesnek tűnik az összhatás. (De lehet, hogy csak az újdonság varázsa hiányzik most, vagy már a szemünk sem rebben az egyenletesen magas színvonal hallatán, annyira természetes ez tőlük.) Ráadásul mintha Máté énekstílusából is kopott volna az egyedi íz, kár lenne ezt veszni hagyni - ellenben a hangja még mindig bitang. Ahogy a szövegei is, továbbra sem áldozza be az önálló gondolatokat és azok megfogalmazását a középszer oltárán.
A lemez még a Sárrét dalainál is bombasztikusabban szólal meg, elégedetten lehet bólogatni már a kezdő, lendületes Állat vagyok brutálisan berobbanó riffjeire, de az album egészén zúzós, de húzós témák sorjáznak, és szinte mindegyik számot sikerült épp annyira dallamos refrénnel, énektémával megtölteni, hogy nagyon könnyen utat találjanak a hallgatóhoz. Az szerintem elég jó visszaigazolás, hogy az ember a hétköznapi tevékenységei közben is néha el-eldúdolgat egyet-egyet.
Ütős a pozitív üzenetet hordozó Égesd el bontogatós témákkal teletűzdelt bóklászásába épített fokozatosan begyorsuló – leguggoltatós/felugráltató – rész, mint ahogy az akár (lokál)patrióta nótának is nevezhető, nagyon őszinte Az én hazám kissé himnikus vonalvezetése és előadása, ebből még akár a Mudfield „védjegyszerű” indulója is lehet. Ha már most nem az…
{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/PLt-QLRK4bbrXicOAznB-t8rS6ot6nupCB.jpg?itok=goCEi1aF","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=sLKbTd0MVfg&list=PLt-QLRK4bbrXicOAznB-t8rS6ot6nupCB","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}
A Mindennapos forradalom a lehangolt, döngölős ütemeivel hívja fel magára a figyelmet - számomra viszont furcsa pont a legfontosabb négy sor halkabbra vett elővezetése. A nagy részében billegve, dülöngélve haladó Álmatlan, valamint a vágyakozó, rendkívül energikus „szerelmes” dal, a Hold, illetve a komor (élet)képeket megfestő, de egy felpörgetett betéttel is bíró Járvány hangsúlyos, vastag kórusokat kapott pluszban, a darabos, és kissé megcsavart A jobbik részem vége felé pedig a szintén Keytracks Hungary-s Leander Kills főnöke, Köteles Leander hörög egy öblöset, vendégként.
Utolsó előttiként magabiztosan gördül (a kicsit eldugott) keleties gitárszólóval megszínezett Békességben, hogy előkészítse a terepet a lemez teljes zenei anyagának egészéhez képest kissé stílusidegen, akusztikus gitáros-zongorás, vonós hangszínekkel is megtűzdelt, összeborulós/együtténeklős/fütyülős Hullócsillagok számára. Meglepő lezárás.
A külcsín nem szokványos (értsd: mindenkinél ízlés dolga, hogy az első album hagyományosabb megközelítése, vagy ez az új dizájn a tetszetősebb-e), és ha szőrszálhasogató akarok lenni, akkor a booklet tipográfiáján én még egy kicsit variáltam volna.
Tavaly úgy fejeztem be az akkori kiadványról írt recenziót, hogy: „…kíváncsian várom, hogy a nagyon erős kezdés után hogyan bírják a további felfokozott tempót…” és tényleg, személy szerint picit féltem, hogy a lemezkiadás/turnék/dalírás felfokozott irama a minőség rovására megy majd, de alaptalan volt minden aggályoskodás, lazán vitte a (stikában talán még feljebb is emelt) lécet a csapat, továbbra is tartom, hogy a színtér egyik legtehetségesebbjei. És ha egy picit előre tekintünk, az idei évet teljesen átalakító/elkaszáló járvány miatti újra és újra bevezetett korlátozások adta többlet szabadidő a harmadik anyag megírására akár jótékony hatással is lehet.