A honi rock/metal színtér egyik tehetséges, és évről évre folyamatosan fejlődő zenekara a 2013-ban startolt püspökladányi KabinLáz. A tavaly megjelent Kihajolni veszélyes című minialbum (ami már hatodik kiadványuk a sorban) a csapat eddigi legérettebb, és legjobban megszólaló anyaga lett – amit sikerült a tartalmat tökéletesen tükröző dizájnnal is megtámogatni –, így már éppen ideje volt egy portálos bemutatkozásnak is. A riffközpontú modern rock/metalt grunge-os énekkel elővezető bandából Papp Norbert énekes, és Jakab Imre ’Jimmy’ gitáros válaszolta meg kérdéseinket, és rendkívüli alaposságuknak köszönhetően szinte egy ’minden, amit a KabinLázról tudni kell’ jellegű interjú született.
- A biográfiátok alapján az első zenekari próbára 2013 február elsején került sor, úgyhogy ha egy kicsit is szemfülesebb vagyok, akkor ez az interjú már néhány nappal korábban megjelenik, és akkor elmondhattuk volna, hogy a megalakulásotok nyolcadik születésnapjához lett belőve… de gondolom, ez a kis csúszás nem gond. Elsőként, elevenítsük már fel a kezdeteket!
Norbi: - Már a nyolcadik? Megöregedtünk. (nevet) Jimmyvel (Jakab Imre gitáros) és Tibivel (Hajdu Tibor dobos) már középiskolás korunk óta ismerjük egymást, a KabinLáz előtt együtt zenéltünk egy S.R.B. (Sárrét Rock Band) nevű, feldolgozásokat és saját dalokat is játszó hard rock zenekarban. Ez a banda 2004 és 2012 között működött – igaz, állandóan változó felállásban –, és a Nagy-Sárrét környékén, közelebbről a Hajdúszoboszló-Füzesgyarmat tengelyen viszonylag ismert névnek számított. Sokat és jókat koncerteztünk, együtt játszottunk többek között Pokolgéppel, a P.Mobillal és a P.Box-szal is, de idővel rájöttünk, hogy nem ez a mi természetes közegünk. Bár szeretjük a hagyományosnak mondott, Hammond-szőnyeges hard rockot is, nem tudtunk kiteljesedni ebben a zenében. Így hát, 2013 elején összehoztuk a KabinLáz nevű formációt, amivel már szabadon kalandozhattunk a modernebb, keményebb, vagy éppen csak kevésbé egyértelmű megoldások felé. A legfőbb célunk az volt, hogy a magunk útját járjuk, a saját zenénket játsszuk. És most is ez a lényeg: nem kell, hogy mindenkinek tetsszen, amit csinálunk, de őszinte legyen és szívből jöjjön. Az elmúlt években voltak is mindenféle kísérletezéseink, de mindeközben úgy gondolom, megtaláltuk a saját hangunkat, stílusunkat.
- Azt olvastam a nevetekkel kapcsolatban, hogy egy 2002-es horrorfilm adta hozzá az ötletet. Nem vagyok a műfaj rajongója – egyetlen kivételként George A. Romero alkotásai kerültek be (eddig) a DVD gyűjteményembe –, de az interjúra való felkészülés jegyében megnéztem ezt az Eli Roth filmet. Mit mondjak, tényleg ütős a vége… Ennyire nagy hatással volt ez a film rátok, vagy más a magyarázat a választás miértjére?
Norbi: - Bárcsak mondhatnám, hogy valami izgalmas és érdekes koncepció rejlik a választás mögött, de mindössze arról van szó, hogy sehogy sem találtunk nevet a bandának. Hónapokig dobáltuk befelé a viccesebbnél viccesebb ötleteket – hogy csak néhányat említsek, versenyben volt többek között a Vágdhaza Rt., a Nefron, és a Devón Májlsz is –, de mindig volt valaki, akinek egyik sem tetszett. Vagy túl komolytalannak, vagy pedig stílusidegennek találtatott mindegyik. Aztán egyszer ránéztem a Kabinláz DVD-mre, és bedobtam a többieknek, hogy akkor legyünk KabinLáz. Eleinte húzták a szájukat, de ők sem tudtak jobbat, úgyhogy ez maradt. (nevet) Egyébként nagy horror rajongó vagyok, bár ahogy öregszem, egyre kevesebb új alkotás tetszik a zsáneren belül.
- Már-már szokatlan, de nálatok ez idáig csak egyetlen tagcsere volt, az is egyből a megalakulást követő második év elején. Elcsépelt lenne azt kérdezni, hogy mi a titok… mert vélhetően nincs, de hogyhogy ennyire egy irányba húztok? Vagy mindannyiótok nagyon toleráns, ezáltal minden esetlegesen felmerülő problémát könnyen el tudtok simítani?
Norbi: - A válasz is elcsépelt lesz. Számunkra különösen fontos, sőt alapvető, hogy ne csak zeneileg, de emberileg is egy hullámhosszon legyünk. Lehetnek nézeteltérések, szakmai viták, egyet nem értések az alkotási folyamatok során – ezek is csak előrébb viszik a produkciót, hiszen minél jobb teljesítményre ösztönöznek minket –, arra azonban kezdettől vigyázunk, hogy ezek ne menjenek át személyeskedésbe. Régóta ismerjük egymást, szinte már szavak nélkül is tudjuk, mit gondol a másik. Az évek során megtanultuk kezelni egymás furcsaságait, rigolyáit, pedig van belőlük bőven – főleg az én esetemben.
A másik dolog pedig az, hogy annyi mindenen átmentünk már együtt, a legnagyobb örömöktől a legnagyobb tragédiákig, hogy tudjuk, mi a fontos az életben és mi nem az. Együtt zenélni és közösen létrehozni valamit, ami addig nem volt - ez fontos. Foggal-körömmel harcolni a vélt vagy valós igazamért és mindenáron ráerőltetni az elképzeléseimet a többiekre - ez nem az. Félre kell tenni az egót. Persze vannak különleges helyzetek, de azért vagyunk egy csapat, hogy megbeszéljük és megoldjuk ezeket.
Jimmy: - Az első és egyetlen tagcserénkre sajnos egy rosszul sikerült koncert után került sor még 2014-ben. Nem sikerült túl jól az este, az ital is több volt a kelleténél és elszabadultak az indulatok. Az első basszerosunk kiválása után úgy nézett ki, hogy fel is oszlunk, mert fél évig nem találtunk a helyére senkit. Szerencsére még időben érkezett hozzánk Sárközi Ádám és ezzel új lendületet, új színt hozott a zenekarba. Olyan, mintha a legelejétől velünk lenne. Az, hogy a mai napig ez a négyes alkotja a bandát, igen kemény munka, fejlődés és tolerancia eredménye. Azért nem mindig volt ez a nyolc év játék és mese. Volt egy-két alkalom, amikor rezgett a léc, hogy nem maradunk egyben, de végül csak sikerült megbeszélnünk a dolgokat és kompromisszumokat kötni. Sokszor ezekben az esetekben én vagyok a sarkalatos pont, mert nagyon nehezen tudok engedni az elképzeléseimből. Viszont, úgy érzem, hogy a zenésztársaim nyolc év alatt sokat formáltak ezen a téren rajtam, mert sokkal kompromisszumkészebb lettem, mint amilyen voltam és könnyebben el tudom engedni a dolgokat. Másik oldalról meg, ha visszatekintek, ugyanúgy csinálnék mindent, mert ha nem lettem volna olyan idegesítő, túlbuzgó majom annak idején, akkor még mindig az első lemezünknél tartanánk kb. Szóval érted… Néha kell valaki, aki egy kicsit feltüzeli a többieket, még akkor is, ha ennek az az eredménye, hogy a többiek sokszor legszívesebben felgyújtanának és elásnának! (nevet)
Amúgy igen, barátok vagyunk. Én legalább is annak tekintem a fiúkat és egyikőjük nélkül sem tudnám elképzelni ezt a történetet. A magánéletben amúgy nem vagyunk nagy összejárósak, bár Ádámmal egy kicsit szorosabb a kapcsolatom, mint a többiekkel. Vele többet kommunikálunk és többet is találkozunk a próbákon és a koncerteken kívül is, de ettől függetlenül Tibit és Norbit is nagyon szeretem.
- Nyolc év alatt hat hangzóanyag is elkészült az alkotóműhelyetekben. Ez azt feltételezi, hogy nincs gond a kreativitással, sőt…! Nagyon röviden bemutatnátok az eddigi kiadványaitokat?
Jimmy: - 2014. Álomféreg demo – Az első lépésünk a felé, hogy megmutassuk magunkat, hogy ’Hahó, itt vagyunk!’. Sajnos nagyon tapasztalatlanok voltunk még akkor, és ez a felvétel hangzásán nagyon is hallatszik. Nem véletlen lett demo.
2015. Ébredés EP – Az első közös hanganyagunk Ádámmal és Mulicz Zoli hangmérnökkel. A hangzásunk javult és magunkba szívtunk egy halom Kyuss-t, Magma Rise-t meg Wall Of Sleep-et. Ha a térképre még nem is kerültünk fel, de a lábjegyzetbe már bekerültünk ezzel az anyaggal.
2016. Végül helyreáll – Az első nagylemezünk, egy igazi kalandos utazás. A legeklektikusabb anyagunk, amiből mindenki kivette a részét. Vannak rajta Norbi dalok, Ádám dalok, Jimmy dalok, de még Tibi is kivette a részét a dalszerkezeteknél. Nem véletlenül jelölték a HangSúly zenei díjon az ’Év debütalbuma’ kategóriában.
2018. Most kezdődik – A második nagylemez. Mai napig vegyes érzelmek fognak el, mert az emberek jobban megszerettek az album dalai által minket, viszont a szakma nagy ívben letojta. Sok olyan szám van rajta, amiért vérzik a szívem, hogy már ezer éve nem játszottuk őket, viszont a koncertjeink gerincét még mindig az ezen a lemezen szereplő dalok egy része alkotja.
2019. Milenneha EP – Az első nyeremény felvételünk. Megmutattuk, hogy tudunk mi lazák lenni, mint a Riga lánc és nem csak morcos arccal, nagyterpeszben toljuk a metalt. Plusz az Álomféreg dalunknak is megadtuk a neki járó hangzást és tiszteletet.
2020. Kihajolni veszélyes EP – Egy új korszak kezdete. Egy minden téren érettebb és komolyabb KabinLáz kézlenyomata. Ha csak rágondolok, a nyomás, a fegyelmezettség és az óriási csapatmunka jut eszembe, amivel új lehetőségek nyíltak meg a zenekar előtt.
- Ha a zenét tekintjük, összességében a paletta elég sok színével dolgoztok, hallhatóan szerettek nem egydimenziós anyagokat megírni és kiadni. Mi gyújtja be a szikrát?
Jimmy: - Bárhol, bármikor elkaphat az ihlet. Nálam sok esetben kell valamilyen külső inger, egy jó zenekar vagy dal ahhoz, hogy felkapjam a gitárt és elkezdjek riffelgetni. De van úgy, hogy a leglehetetlenebb élethelyzetekben jön a szikra. Családom állattartással is foglalkozik, amibe sokat besegítek. Vízhordás vagy csirkesz.r takarítás közben van, hogy csak úgy beugrik egy téma, de több olyan dal is volt már, ami a munkahelyemen targoncázás közben fütyörészve született. Olykor meg elég csak annyi, hogy valaki jól felidegesítsen, lemenjek a terembe és agyig tekerjem az erősítőt. Így született meg a 30. szint például.
- Dalaitok szövegvilága nagyon messze áll a tipikus r’n’r mondanivalótól, de egyéb kliséktől is mentes. Jó fogalmazáskészséget, olvasottságot, és a világ dolgai iránti (kellő) érzékenységet tükröz számomra. Norbi, téged kérdeznélek ennek miértjéről! Könnyen megy a zenei alapok szöveges tartalommal való megtöltése, vagy nehéz munka során állnak össze egy-egy dal sorai?
Norbi: - Köszönöm az elismerő szavakat! Aki ismer, az tudja, hogy híresen rosszul bírom a kritikát, de folyamatosan dolgozom az ügyön. (nevet) Szerencsés vagyok, mert a KabinLázban és a Tridentben is olyan társak vesznek körül, akik támogatón, konstruktívan állnak a dolgaimhoz. Persze minden esetben elfogadok meglátásokat, véleményeket, amik aztán a végeredményt alakítják. Ilyen közegben könnyen megy az alkotás. Valamennyire tudatosan igyekszem kerülni a szokásos rock kliséket, de azért arra is vigyázok, hogy a mondanivaló ne terhelje meg túlságosan a dalt.
- Legutóbbi anyagotok a már említett Kihajolni veszélyes című ötszámos EP, aminek felvételéhez egy tehetségkutató megnyerése segített titeket. Nem az első alkalom, hogy sikeresen szerepeltek ilyen jellegű megmérettetésen. Mennyire fontos számotokra ilyenkor a saját – ösztönszerű, azaz lélekből-szívből jövő dalokkal kikövezett – út keresése mellett a szakma által adott visszajelzés?
Jimmy: - Szerintem nagyon fontos az, hogy legyen rajtunk egy kontroll és kapjuk az építő jellegű kritikákat. Értem én, hogy szívből-lélekből, meg, hogy őszintén, de Fekete Pákó is szívből ontja ránk a sok „csodáját” mégsem jó! (nevet) Kell, hogy legyen egy külső fül, egy külső szem, aki rávezet minket, hogy „Gyerekek, ez gáz!” Ebben nekünk nagyon nagy segítségünkre volt Andrásik Remo, mivel krónikus tehetségkutatókra járók voltunk, ő meg a legtöbb esetben ott volt a zsűriben. Nyomon követte a fejlődésünket 2015-től egészen 2018-ig, és azt mondta, hogy ég és föld, amit eleinte látott és ami jelenleg van. És ez köszönhető annak, hogy mindig megfogadtuk az észrevételeit, tanácsait. Sokszor vannak nem jóleső dolgok is, de sokszor ezeket ki kell mondania egy szakmabelinek ahhoz, hogy minőségibb zenét és színpadi képet adjunk ki a kezünkből.
- E lehetőség hiányában is kijöttetek volna tavaly valamilyen anyaggal?
Jimmy: - Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem! Sőt! Én személy szerint azt is megkockáztatnám, hogy ha nem nyertük volna meg ezt a felvételt, mára már KabinLáz sem lenne. A 2018-as Most kezdődik lemezbe nagyon sok energiát fektettünk, és bár az emberek jobban kajálták, mint a Végül helyreáll albumott, a szakma szinte egyáltalán nem akart tudomást venni a létezéséről. Ez nagyon elkeserített minket. Volt pár rossz élményű koncertünk is, és az év őszén emberileg is elcsúszott közöttünk valami. Nem mindenki tekintett már önfeledt kikapcsolódásként és fontos tényezőként a zenekarra. És ez keserűséget és minimális konfliktusokat szült. De abban az évben nyertünk három tehetségkutatót és ott álltunk egy nyeremény felvétel előtt, amihez határidőre meg kellett írnunk öt vadonatúj dalt. Ez a teher újabb feszültséget okozott, de belevetettük magunkat, és úgy érzem, hogy ez a közös munka és a végeredmény ismét összerántotta a csapatot, és talán minden visszatért a régi kerékvágásba. Bátran ki merem jelenteni, hogy Komádi önkormányzatának, az MMP Studiónak és a Kihajolni veszélyes EP-nek köszönhetjük, hogy 2021-ben még adhatunk bárhol is interjút, mint KabinLáz. (nevet)
- Egy komoly zenekar (jó esetben) évről-évre fejlődik, és nálatok ez mind a dalok minőségében, mind megszólalásban szembetűnő, sőt, ha nem haragudtok meg a személyes véleményért, számomra ez az új anyag – immár a diszkográfia ismeretében – egy teljesen kiforrott KabinLáz stílust és hangzást testesít meg. A megjelenés óta eltelt egy év távlatából ti milyennek ítélitek meg a dalcsokrot, főként, hogy már élőben is volt alkalmatok „tesztelni” a dalokat?
Jimmy: - Teljesen egyetértek a meglátásoddal. Úgy gondolom, hogy esetünkben teljesen nyomon követhető a fejlődés. Ha egymás után meghallgatjuk a bemutatkozó demót és a tavalyi EP-t, akkor az ég és föld. Mind hangzásilag, mind dalok terén óriás fejlődést lehet hallani még a saját fülünkkel is, és mindeközben eltelt hat év. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a 2014-es első anyagunktól eljussunk idáig, kellett az, hogy szinte évente jelentkeztünk valamilyen hanghordozóval. Jöttek a kritikák mind hallgatói, mind szakmai oldalról, és ezekből folyamatosan, nagyon sokat tanultunk. És itt talán egy picit meg is hazudtoljuk önmagunkat (de csak picit), hogy nem akarunk megfelelni senkinek, és csak azt játsszuk, ami a szívünk legmélyéből jön, mert azért valamilyen szinten ezek a kritikák befolyásoltak minket, és már eleve úgy álltunk egy-egy dal megírásához, hogy na, ez reméljük az embereknek fog tetszeni, ez meg reméljük a kritikusoknak. De ez nem szégyen, ez azt jelenti, hogy elfogadjuk a kritikát és ha úgy van, merítünk, építkezünk belőlük. Egyébként azt vesszük észre, hogy az új anyag dalai iszonyatosan jól működnek a koncerteken és bármilyen hihetetlen, inkább egy fiatalabb rétegnek jönnek be igazán.
- Hogyan alakul ki, születik meg egy KabinLáz dal? Ki a fő dalszerző, a többiek mit és hogyan tesznek hozzá?
Jimmy: - Az elmúlt pár évben már egy jól bevált recept szerint születik meg egy-egy szerzemény. Ez úgy néz ki, hogy leviszek a próbaterembe egy félig kész vagy egy teljesen kész zenei alapot, megmutatom a többieknek, és a próbateremben megpróbáljuk összecsiszolgatni. Ha megvagyunk, Norbi meghallgatja párszor és hozza rá az énektémákat és a szövegeket. Régebben, a Végül helyreáll lemez idején születtek úgy dalok, hogy Norbi hozott témákat akusztikus gitáron, ketten összeültünk és összepakoltuk, amink van. Azóta se értem, hogy ez miért maradt abba, hisz ezekből olyan számok születtek, mint az Egyszer, vagy a Sehogy se jó. Illetve, Norbi többször hozhatna olyan dalokat, mint a Lélekben eldúdolt altató. Azt ő írta egy szál gitáron és azóta is libabőrös leszek, mikor meghallom. A legszebb és legnagyobb értékű mondanivalóval rendelkező dal, ami valaha is KabinLáz név alatt kijött. Fontos még kiemelnem, hogy néha napján Ádámunk is belök egy-egy témát, amiből olyan frankó számok születnek, mint az első videoklipünk alapjául szolgáló Narkolepszia, vagy a második nagylemezünk címadója, a Most kezdődik. Ádám ritkán csap oda, de olyankor nagyon. Illetve, ő a legfőbb kritikusom. Kíméletlenül a szemembe tudja mondani, ha előjövök egy új témával, hogy: „Ez sz.r!” (nevet) Azért van olyan, hogy Tibi is odapakolja magát rendesen és támadnak igazán jó ötletei. Így öntöttek végső formát a Hol voltál?, a 30.szint, és a Nincs végzet dalok is.
- Ha picit még visszapörgetjük a naptárt, a Covid és a korlátozó intézkedések ellenére azért sikerült néhány koncertet adnotok tavaly. Ezek mellett mi fért még be zenekari szinten?
Jimmy: - Őszintén? Majdnem, hogy semmi! (nevet) Furán fog hangzani, de ha az év második felét nézzük, akkor a mi esetünkben a Covid miatt behozott korlátozások a zenekart illetően talán a legjobbkor jöttek. Gyermekszületés, házvásárlás/felújítás, munkahelyváltások és sajnos tragédiák is a háttérbe szorították a zenélést. Ha visszatekintek, 2020 második felében akkor se tudtunk volna aktívak lenni, ha nincs járvány. Ezt bizonyítja az is, hogy a szeptemberi utolsó koncertünk után most januárban volt az első olyan próbánk, ahol mind a négyen ott tudtunk lenni. Viszont 2020 első felét nagyon pozitívan kezdtük. Tele voltunk leszervezett koncertekkel egészen augusztusig. Összehoztuk az ’Egy húron Turné’-t békési barátainkkal, a Leponexx és Mindenen Keresztül zenekarokkal, aminek a lezajlott öt vagy hat állomása nagyon jól sikerült, és egy-két szuper nyári rendezvényre is sikerült eljutnunk.
Májusban felkérést kaptunk a püspökladányi Művelődési Központtól, hogy a Facebook-oldalukon lezajló, online majálison adjunk elő egy mini akusztikus blokkot. Szívesen tettünk eleget a felkérésnek, ami úgy nézett ki, hogy az első próbán már fel is vettük a videót, és már szállítottuk is az anyagot. Illetve indultunk ismét a Rockbook magazin online tehetségkutató versenyén (mert piszkosul szeretünk éhes disznóként oda kontárkodni az ilyen tehetségkutatós vályúkhoz) (nevet), ahol szoros versenyben, de elhoztuk a közönségdíjat.
És egy írás erejéig újra felvillant a KabinLáz blog is, de a fent említett elfoglaltságok miatt, nagyon nehéz időt szakítani arra, hogy leüljünk és írjunk. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy mindenképp vissza kellene térnünk a blog szerkesztéséhez, mert sokkal többet tudhatnak meg rólunk az emberek ezekből az írásokból, mint egy Facebook posztból.
- Egy-két ilyen híradásból kiderül, hogy rengeteg online helyről elérhetőek az anyagaitok. Lemezeiteket fizikai valójában is meg lehet vásárolni, és pár merch terméketek is van. Az ezekhez szükséges háttérmunkákat magatok oldjátok meg, vagy esetleg vannak segítőitek is?
Jimmy: - Mindennemű háttérmunkáért én vagyok a felelős a zenekarban. Legyen az koncertszervezés, promóció, kapcsolattartás, felkeresés vagy akár a merch cuccok házhoz szállítása. Általában nekem van időm az ilyesmire, és nekem forog az agyam állandóan azon, hogy hogyan is lehetne még egy lépcsőfokot felfelé lépni. Ez nekem nem teher. Sőt! Valamilyen beteg módon még örömömet is lelem abban, ha ilyen dolgokkal molyolhatok. Talán ezért is hagyták rám ezeket a többiek. (nevet)
Ahhoz, hogy egyáltalán szinten maradjunk, az első lépés az volt, hogy az összes olyan stream szolgáltató felületére eljuttatjuk a dalainkat, ami csak létezik. Sikerült megtalálnunk a megfelelő üzleti partnert ehhez, és ennek köszönhetően mára 150 hazai és nemzetközi stream oldalon elérhetőek vagyunk. A második lépés az volt, hogy vizuálisan is ugranunk kellett egy szintet. Eddig az összes borítónkat más és más csinálta. A Kihajolni veszélyes lemeznél viszont megtaláltuk azt a személyt, akivel az elejétől fogva teljesen egy hullámhosszon voltunk. Ő Kecskeméti Ákos. Minden, mostani grafikánkért őt illeti dicséret. Amellett, hogy igényesen megalkotta a lemezborítónkat és a bookletünket, olyan dolgokkal lepett meg minket, mint az első pólónk, a ’Húsevő’ mintája, ami annyira népszerű lett, hogy két garnitúrát is le kellett gyártatnunk belőle. Emellett segített nekünk a színpadi roll-upok és a szájmaszkok elkészítésében is. Imádjuk!
Ha viszont arra gondolok, hogy háttérmunka és segítség, akkor a Kihajolni veszélyes esetében mindenképp ki kell emelnem Győr Sanyit és a Forgács PR-t. Az előző anyagainknál a hírverés úgy nézett ki, hogy Norbi és én napokat görnyedtünk a gépeink előtt, míg minden általunk ismert e-mail címre elküldözgettük az aktuális híreket. Az új EP esetében Sanyi levette a vállunkról ezt a hatalmas terhet, és amellett, hogy körbedobta az anyagot a megfelelő embereknek, olyan dolgokban is tanácsot adott, hogy hogyan kell lényegre törően megfogalmazni egy e-mailt, vagy hogyan kell összerakni egy minőségi zenekari bio lapot. A ’Húsevő’-s maszkjaink elkészítésében is ő segédkezett nekünk. Nagyon hálásak vagyunk neki minden egyes erőfeszítéséért, amit értünk tesz!
- Számomra nagyon szimpatikus, hogy (külső szemmel nézve) öntörvényűen és görcsmentesen teszitek a dolgotokat, egy viszonylag saját utat járva, mellőzve a biztosabb sikert és nagyobb elismerést ad(hat)ó népszerűbb stílusban való megszólalást, mondanivalót… Mik a tapasztalatok, van ehhez megfelelő közönségbázis itthon. Mennyire és hogyan értékelik a magyar rock/metal „piacon” a tevékenységeteket?
Norbi: - Az biztos, hogy kell egyfajta fanatizmus ahhoz, hogy ennyi éven keresztül, töretlen hittel és lelkesedéssel toljuk a szekeret az underground mocsarában. Láttunk nem egy, nálunk (a közönségszámot tekintve) sikeresebb formációt elfáradni és földbe állni - mint ahogy ismerünk olyanokat is, akik évtizedek óta kitartóan róják ugyanazokat a köröket, és nem panaszkodnak, hanem odateszik magukat estéről estére annak a 4-5 embernek is. Ez megint csak arra példa, hogy ezt az egész amatőr zenekarozást kizárólag szerelemből lehet hosszútávon csinálni. Az is igaz, hogy nincsenek illúzióink, ahogy a kérdésben meg is jegyezted, ezzel a zenével, ezen a szinten aligha fenyeget bennünket az országos népszerűség és a nagy gázsik veszélye. (nevet) Cserébe viszont szabadok vagyunk és azt játsszuk, ami jön belőlünk. És szerintem ez a hitelesség és felszabadultság a közönségnek is bejön, mármint azoknak, akik veszik a fáradságot és elmerülnek egy-egy anyagunkban. Tudom, hogy ma már ez nem divat, nincs idő ilyesmire, a legtöbben az első benyomás, illetve az első 1-2 perc – még csak nem is az első egy-két dal – alapján döntenek egy-egy előadó mellett vagy ellen. Nyilván nem tetszhet mindenkinek egyformán egy produkció, de ami hiteles, az megtalálja a maga közönségét - persze ezért dolgozni is kell.
A „megfelelő közönségbázis”, ahogy fogalmaztál, szerintem relatív, hiszen húsz emberrel is lehet jó bulit csinálni, mint ahogy teltháznál is lehet lapos a hangulat. Nem mintha tudnánk, milyen teltháznak játszani. (nevet) Viccet félretéve, Hajdú-Biharban és Békés megyében már kialakult egy kisebb mag, akik eljárnak a koncertjeinkre, CD-t, pólót vesznek, stb. Békésben különösen jó a helyzet, sűrűn is járunk arra, ismernek már minket. A szeghalmi Stone Clubban például rendszerint háromszámjegyű nézőszámmal szembesülünk, ami mindig óriási élmény. Hiányzik is már, hogy újra koncertezzünk.
- Még most sem igazán látszik a fény az alagút végén, ennek ellenére (vagy tudatában) mennyire optimistán tekintetek a 2021-es esztendőre?
Jimmy: - Rendkívül optimista kijelentés lenne, ha jelen esetben bármilyen koncertről vagy turnéról beszélnénk. Szerintem ez az év is teljesen kuka, nagyon nehéz lesz a visszaállás a normális életre minden területen, és ez a zenei színtérre is vonatkozik. Az biztos, hogy ha lehet megint koncertezni, akkor az első az ’Egy húron Turné’ összerántása lesz. Azt jól tudjuk, hogy azzal nem lőhetünk mellé. Vidéki kis helyek, sok fiatal, jó zenészi társaság. Ennél tovább gondolkodni koncertezés terén jelenleg felesleges. Viszont vannak itt más tervek is! Az alkotói ösztön megint megszólalt, és elkezdtünk új dalokon dolgozni. Már van is egy majdnem kész, amire már csak dallamok és szöveg kell. A terv az lenne, hogy hármasával elkészíteni és apránként, single-ként kidobni ezeket, és végül az utolsó kiadatlan három dallal egy 9 tételes nagylemezbe önteni az egészet, ami a zenekar 10. születésnapjára ki is jöhetne. Persze ezek csak tervek, majd látjuk, mit sikerül belőle megvalósítani.