- Az új albumodhoz készült sajtóanyagban ennek megszületéséről egy személyes és aranyos sztorit mesélsz el, de kérlek, ezt osszuk már meg olvasóinkkal is.
- Az egész lemez létrejötte tulajdonképpen a feleségemnek köszönhető, ugyanis amikor várandós volt, akkor a repertoáromban szereplő lassú, lírai dalaimból összeválogatott körülbelül harmincat, és ezt hallgatta pocakjában a kisbabával. Sőt, a barátnőinek is adott egy-egy ilyen CD-t, úgyhogy közkézen jártak ezek a lemezek. Szóval, innen jött az ötlet.
- Kislányodnak, Kamillának ajánlottad ezt az albumot, és közvetett módon ő is részese ennek a kiadványnak, hiszen ha ő nem lenne, akkor lehet, hogy ez a dalcsokor sem jött volna létre.
- Gyakorlatilag igen. Nagyon vártuk a kis jövevényt, és emiatt készítette el a feleségem ezt a válogatást.
- Adott Kamilla valami jelzést, hogy melyik a kedvence dala?
- A pocakban nem, mert nyugodt kicsi lány volt. Mostanában van ilyen visszajelzés, hogy ha nyűgös, vagy az ágyában hagyjuk egy-két pillanatra, hogy el tudjunk valamit intézni, akkor ha beindítjuk ezt a CD-t, vagy meghallja az énekhangomat, akkor megszűnnek a problémák. Nincs hiszti, nincs kiabálás, megnyugszik. Emlékszik ezekre a dalokra.
- A kiadódnak is elsőre megtetszett az ötlet?
- Igen. A kiadó felé is elmeséltem röviden ugyanezt a sztorit, hogy itthon a lányok egy ilyen lírai válogatást hallgatnak. Tetszett nekik is az ötlet, de annyi volt a kérés, hogy próbáljuk meg valamilyen rendszer szerint összeválogatni a dalokat. Egyértelműen csak magyar nyelvűek legyenek, mert ugye nekem nagyon sok külföldi nóta is van a repertoáromban, valamint igyekezzünk olyat is keresni, ami még nem jelent meg, vagy valamiért különlegesnek számít. Ilyen például a „Hol van a szó?”, ami nem az eredeti, 1991-es felvétel, hanem az „Oblatio” lemezen szereplő akusztikus változat.
Bevallom, kicsit későn találtuk ezt ki, így olyanokat már nem tudtunk elővenni, amelyekhez külön engedély kellett volna, különböző lemezkiadókkal kellett volna tárgyalni. Úgyhogy ezek majd mennek a következő lírai dalos lemezre, mert maradt még bőven ilyen jellegű nóta.
- Ha jól értem, akkor a házi jellegű, otthoni használatra készült válogatáson külföldi szerzemények is voltak.
- Természetesen. Például azok, amelyek az „50/30 jubileumi koncert” albumon már helyet kaptak. Kansas, Deep Purple, Animals, Led Zeppelin, Bad Company lírai dalok. A feleségem próbálta úgy összeválogatni ezeket, hogy ne ilyen őrült tempós, nagyon metal hangzású számok legyenek. Mégiscsak egy kis porontyról van szó… Később, ha majd ő választja magának, az már más dolog. 
- Mivel több évtizedet felölelnek a most lemezre került számok, hozzányúltatok valamilyen szinten ezekhez?
- Igen, ezt a kiadó vállalta magára. Elvitték egy hangmérnökhöz az anyagot, hogy egy hangerőn, egy 'fényen' legyenek a dalok. Tehát egy minimális maszterizáláson átesett az összes felvétel. De nem is akartunk nagyon belenyúlni, nem ez volt a szándék, mert hatalmas meló lett volna. Pusztán egy kis aranyos gesztus akart lenni ez a lemez karácsonyra.
- Az ünnepek óta már egy hónap eltelt. Milyen visszajelzéseket kaptál a kiadványra?
- Eddig csak pozitív vélemények érkeztek. Aki megvette magának, vagy a szeretteinek karácsonyi ajándékként a lemezt, azoknak tetszik. Negatív visszajelzés nem jött, sőt örülnek az emberek annak, hogy olyan dalok is felkerültek a korongra, amelyekről nem is tudták, hogy a munkásságom részei. Gondolok itt például az Andrásik Removal készült anyag egyik számára, vagy a Vedres Joe lemezén publikált dalra.
- Csak közbevetésként, a Remo-val 1996-ban készült közös albumotok megjelenésére még most sincs lehetőség?
- Úgy néz ki, hogy Remo rákapcsolt, lesz egy új album. Erről már elkértem egy számot a 2014-es „Én ez vagyok” szólólemezemhez. A „Mosolyogj, öcsém!” című dalról van szó. Szóval, készen van Remonak egy komplett új anyaga, amihez most énekeseket keres. Én meg javasoltam neki, hogy ha az megjelenik, akkor nyugodtan mellé tehetné bónuszként az „Emberként élni” – a mai napig ki nem adott – albumunkat. Azt ígérte, hogy idén meglesz az új korong, meglátjuk hogyan jön ki.
- Gondolom a válogatás során beugrottak különböző emlékek az adott nótával, szerzőivel, vagy az aktuális formációval kapcsolatban. Milyen a viszonyod a régi zenésztársakkal?
- Nézd, én mindenkit felhívtam, akiknek a szerzeménye felkerült most erre a lemezre. És mindenkivel jóban vagyok. Kukovecz Gabi is örült, hogy Pokolgép számok is szerepelnek ezen az albumon. Schuster Lóránt is örült, sőt az ő saját kérésére került fel még egy P. Mobil dal a korongra. Mert én eredetileg – mivel kimondottan karácsonyra jelent meg a lemez – a „Ne hagyd elmenni a mamát” akartam csak, de Lóri azt kérte, hogy a „Babba Mária” is legyen már a korongon.
- Van olyan szerzemény a lemezen, ami neked valamiért – ilyen-olyan okok miatt – nagyon fontos volt, hatalmas kedvenc, vagy egy ekkora életmű esetében ne kérdezzek ilyet?
- Én a „Tanulj meg szeretni” című Remo számot szerettem volna nagyon, éppen azért mert az nem jelent meg sehol. Remo nem nagyon örült neki, mert fenntartásai vannak a húsz évvel ezelőtt készült anyaggal kapcsolatban. Azt mondta, hogy egy-két dolgot már másképp játszana rajta, de meggyőztem, hogy legalább egy dalt adjunk már ki arról a lemezről.
- Egyedi és gyönyörű lett a kiadvány borítója.
- Van egy kedves operaénekes hölgy barátom, akinek a párja festőművész. Nagyon szép képeket fest, általában vadászati témájú, állatokat megörökítő alkotásokat készít. Meglepetésként kaptam tőlük ezt a portrét. Nagyon meghatódtam, tetszik nekem ez a festmény, és arra gondoltam, hogy miért ne lehetne ez a lemez borítója. Ők is igen megörültek az ötletnek, így került fel ennek az – egyébként elég nagyméretű, közel méteres – olajfestménynek a reprintje a frontoldalra.
- Mivel még januárt írunk, így remek az alkalom egy kis tavalyi évösszegzést kérni. Miket emelnél ki a 2016-os történések közül?
- A tavalyi évet minden formációmmal sikeresnek könyvelhetem el. Nagyon sok koncertünk volt a Rudán Joe Band-del, szerencsére sok közös bulit adhattunk a Pallai Produkció keretén belül a Kárpátia, a Lord és az Ossian társaságában sportcsarnokokban is. Ezen kívül elég sok fesztiválon is felléphettünk. Ugyanez elmondható a Rudán Joe Akusztikra is, nagyon sok helyre hívtak meg minket, valamint számos alkalommal léphettem színpadra az Atilla Fiai Társulat tagjaként is Varga Miki, Tóth Reni, és Kalapács Józsi barátaimmal. Erdélyben is voltunk jó párszor.
Az év legszebb élménye pedig a Csaba királyfi előadása volt szülővárosomban, Pécsett a Dóm téren. Hatalmas teltház volt, tízezer ember jött el megnézni a székely rockoperát. Büszke vagyok rá, hogy az én szervezésemben ennyi néző előtt játszhattunk, amiben ugye az egyik főszereplő is lehetek. Nekem itt a saját kis hazámban majdnem ugyanakkora élmény volt mint a tavalyelőtti csíksomlyói előadás. Nagyon boldog vagyok, hogy itt voltam, és hogy részese lehettem ennek. Bízom benne, hogy lesz is belőle valamilyen kiadvány, mert az előadást több kamerával is rögzítette a Pannon TV. Remélem, hogy sikerül majd visszaadni azt a hangulatot, amit az előadás közben átéltünk, megtapasztaltunk. Úgyhogy én ezt tartom a tavalyi év csúcspontjának úgymond a zenei életemben.
- A magánéletedben pedig szerintem, a kislányod születését…
- Hát, hogyne! Ő már március óta bearanyozza az életünket! Egyébként már a nyári hónapoktól ahová tudjuk, visszük őt is magunkkal. Kapott egy kis fülvédőt, így nem kell félni, és velünk van a különböző fellépéseken. Most a téli időszakban nem nagyon jön velünk… de itthon is állandóan zenét hallgat, most például a Blackmore’s Night a nagy kedvence. Egyfolytában szól nálunk a zene, próbálunk olyan koncerteket összeszedni, amit látunk, hogy tetszik neki. Eagles, Pink Floyd, Uriah Heep, Bad Company, ilyenek mennek. Meg a kisvakond kalandjai.
- Nem akarom a hangulatunkat elrontani, de kapok az alkalmon ha már szóba került az igényes muzsika. Egyes felületeken (már megint, vagy még mindig) a rockzene haláláról lehet olvasni. Talán a legtöbbet koncertező előadóként mi a véleményed erről?
- Azért mondják, hogy halott a rock, mert azt szeretnének, hogy az legyen. Nem véletlen, hogy a rádiókban, a televíziókban mik mennek itthon. Olyanokat játszanak, hogy azok alapján persze, hogy halott. Én rengeteget járom a világot… példának okáért Erdélyben számtalanszor megfordulok. A román állami rádióban Foreigner koncert szól, itt nálam a határ mentén, a horvát és szlovén rádióban minden nap Whitesnake, Eric Burdon, Tina Turner, stb. számokat hallani. Nem is értem… A múltkor éppen Ausztriában volt dolgom, Bécs környékén igényes rockzene ment a rádióban. Nem tudom mi van nálunk, mi történik ebben az országban, de a rádióban és a médiában én egy épkézláb normális rockzenét nem hallok. Ilyenkor könnyű mondani, hogy halott a rock… Persze!
Arra azért kíváncsi lennék, hogy hogyan lesz valaki zenei szerkesztő egy rádiónál. Mit kell ahhoz tudni? Hány könnyűzenei vagy rock enciklopédiát kell neki átnyálaznia, miből kell neki megfelelnie, vagy vizsgáznia, hogy ebbe a pozícióba kerüljön? Egyáltalán milyen zenei képzettsége van? Ami itt a zenei szerkesztés címén megy, azt kikérem magamnak! Egy-kettővel nagyon szívesen elbeszélgetnék… A Beatles-t ismerik vagy Elvis Presley nevét hallották már egyáltalán? Mert magyar rádióban ők sem szólnak. Akkor mitől szólna a rockzene? Katasztrofális a helyzet! Nagyon nagy baj van a fejekben a könnyűzenei médiában, szó szerint zeneipart csináltak a művészetből!
- Na, de ahogy koncertezel, járod az országot, és a határon túl is fellépsz, az ellenpélda megvan, hiszen a közönség kíváncsi rá élőben…
- Persze! Szerencsére. Nehogy már médiaszakértők döntsék el, hogy halott a rock, amikor a koncertek meg tele vannak! Most volt a Made in Pécs Fesztivál, 107 (!) amatőr zenekar van a városban. Ha tényleg halott a rock, akkor miért van ennyi élő zenét játszó banda csak nálunk?
- Pár nap múlva – már sokadjára – egy hét állomásos erdélyi turnéra indulsz. Van olyan a helyszínek között, ahol még nem léptél fel?
- Nincs, már mindenhol játszottam, többször is. A kis kluboktól kezdve a szabadtéri rendezvényekig. Már elég jól ismerem a lehetőségeket Erdélyben. Ezen a kiruccanáson most Baróton, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Marosvásárhelyen, Szászrégenben, és Kolozsváron fogok fellépni. Nem túl szerencsés, hogy télen megyek – hóba, jégbe, fagyba –, de erre az időszakra lehet turnét szervezni. Nyáron sokkal szebb lenne, de akkor csak a fesztiválok jöhetnek szóba valamelyik formációval.
- Most milyen műsorral mész?
- Szívem szerint csak magyar nyelvű repertoárt játszanék, hála Istennek van miből válogatni, csak ezekből akár egy háromórás programot is össze lehet állítani. De érdekes módon pont a baróti művelődési ház kérésére külföldi rock klasszikusokat is előveszünk majd. Ezek is az életem részei, miért ne? Az időnkből kitelik, hiszen ott is alszunk majd. Én amúgy se vagyok a híve ennek a ’gyorsan nyomjuk le a műsort, aztán szaladjunk’ felfogásnak. Nekem az a bajom, hogy a bulik után mindig hiányérzetem van, hogy ezt vagy azt még eljátszhattuk volna.
- Fizikailag hogy bírod?
- Nézd, jól. Az igazság az, hogy jó iskolám volt. Amikor 16-17 évesen elkezdtem ezt a műfajt, akkor olyan klasszikusokat tanultunk meg, amiket most is előadok. A „Child in Time”-tól a „Man on the Silver Mountain”-ig, vagy egy-két Uriah Heep nótáig. Tehát ezekhez hozzáedződött a hangom. És azt is bevallom, hogy játszottam olyan formációban is, pontosan 18-20 évesen, ami úgynevezett buli vagy partizenekar volt. Ott öt-hat órákat kellett színpadon lenni. Különböző falusi, egyetemi bálokon, szüreti mulatságon léptünk fel. A torkom így hozzászokott, hogy sokat kell énekelni. Sose volt olyan, hogy félórás egy buli és utána egy hónapig nem játszunk, rengeteget énekeltem mindig. Ha össze kellene számolni, hogy hány fellépésem volt eddig, nagyon nagy szám jönne ki. Évi száz a minimum, és ezt szorozd be harminccal, de nem is, mert ha 1979-től számítjuk, akkor már harminchéttel! Lekopogom, jól bírom, remélem ez így is marad sokáig, bár jó pár évig minden létező merényletet elkövettem a hangszálak ellen!
- Erdélyben lesznek vendégzenekarok előttetek?
- A koncerteken egy székelyudvarhelyi zenekar, a Transylvania lesz a bemelegítő csapatunk, ők régóta a barátaim. Az utolsó állomáson, Kolozsváron a Metalon együttes lesz előttünk.
- Ugorjunk egy kontinenssel odébb. A március-április nagy részét Kanadában, illetve Amerikában koncertezve töltöd pár zenészkolléga társaságában, egy Őseink nyomában című műsorral. Ezt a nagyszabású turnét hogyan sikerült tető alá hozni?
- Amikor pár esztendeje az Atilla Fiai Társulat megalakult, utána nem sokkal mi már voltunk kint egy USA/Kanada turnén. Akkor annak nagy sikere volt, eltelt három, három és fél év, és az ottani magyar közösségek azóta is kérdezgették, hogy mikor megyünk újra. Tehát annak a ’hozadékaként’ lett ez ismét összehozva. Annyi változott, hogy most Kalapács Józsi, Tóth Reni, és Gál Péter társaságában kelek útra. Kanadában kezdünk, hat városban lépünk fel, majd Amerika következik, szintén hat helyszínnel. Sok ismerőst is meglátogatunk, jóbarátaink is vannak a szervezők között. A márciusi ünnepségek keretén belül megyünk most, és azért Őseink nyomán a turné neve, mert ilyen jellegű műsort kértek tőlünk. Tehát nagyrészt magyar rockoperák, filmzenék betétdalait szerkesztettük a programba. A Kanadában élő Katona László lesz a gitárosunk, és Gál Péter fog hegedülni, tehát akusztikus koncerteket adunk. Bő egy hónapot töltünk el kint, öt hétvége esik ebbe bele. Érdekes módon ott is csak péntek-szombatonként vannak a koncertek, úgyhogy lesz szabadidőnk is bőven.
- Visszaérkezésetek után nem sokkal, április 21-én kerül megrendezésre a budapesti nagykoncerted.
- Ez most a Showbarlangban lesz, és ahogy általában szoktam az évi egy fővárosi koncertemen, ismét sok vendéget hívok meg. Próbálom most is színesíteni majd a műsort, akár egy akusztikus blokkal, vagy két-három felvonásra osztva, mert valamilyen szinten különlegességet szeretnék nyújtani azoknak, akik egy évben egyszer eljönnek a budapesti bulimra. Eddig ugyanazok a nevek publikusak a meghívottak közül, akikkel a kanadai-amerikai turnén leszek, de természetesen még lesznek mások is. Őket azonban majd még később, apránként szeretném bemutatni. Egy biztos, a Dinamit is fellép pár dal erejéig!
- A beszélgetésünk elején azt mondtad, hogy jóval több dalt is össze lehetett volna szedni az új lemezhez. Fejezzük be akkor azzal a kérdéssel ezt az interjút, hogy a következő Rudán Joe kiadvány a Lírák második része lesz, vagy egy új számokból álló rock album?
- Utóbbi! És ez tényleg rocklemez lemez. Az „Én ez vagyok” kritikáiból azt szűrtem le, hogy kicsit sokallta mindenki a nyugis, lírai dalok számát. Nagyon jó albumnak tartják, de némileg rockosabb anyagot vártak tőlem. Ezt szeretném most ’jóvátenni’. A múltkor azt mondtam a zeneszerző barátaimnak, hogy olyat írtok, amilyet akartok, csak jó legyen. Most viszont direkt keményebb, rock and rollosabb témákat kértem mindenkitől. Úgyis lesz persze más is. Például Vámos Zsolti már szólt, hogy Joci, olyan szép dalt írtam a kislányod születése alkalmából… Mondtam neki, hogy oké, köszönöm, rátesszük a lemezre, de kérlek írjál azért legalább egy tempósat is!
Az előző CD-n szereplő szerzők közül ismét dolgozok jó néhánnyal, de sok új név is szerepel majd a korongon, olyanok, akikkel az utóbbi időben ismerkedtem meg, és persze Lacika (Tóth László, Rudán Joe Band gitáros – a szerk.) is írt már két dalt. Sok barátom van, ha rajtam múlna és hosszabb lenne a gyeplő, a koncerteken is mind az öt kedvenc gitárosommal együtt játszanék a színpadon, három basszusgitárossal, öt billentyűssel és három dobossal lépnék fel, de ez kivitelezhetetlen. Szóval, a legjobb nótákat szeretném összeszedni, ezért dolgozom több művésszel is, nem akarom azt, hogy csak azért kimaradjon valaki szerzeménye, mert éppen nem a zenekarom tagja. Koncerten elkezdtem tesztelgetni a már kész dalokat, és amelyek ott megállják a helyüket, azok kerülnek majd fel az ősz végére várható lemezre.