- Azt javaslom, kezdjük a külcsínnel, már csak azért is, mert rendkívül egyedi és figyelemfelkeltő lett a lemez borítója. Kinek az ötlete volt ez az autós csendélet?
- Együtt találtuk ki itthon. Valami különleges borítót akartam, amire felkapják az emberek a fejüket. De mivel ezekből a szörnyes, koponyás témákból úgy érzem, hogy már kinőttem, meg nem is az én műfajom ez az őrült nagy metalkodás, ezért lett ez a személyes jellegű fotó a frontoldal. Egyrészt, kötődik hozzám ez az Ford Transit, mert én hoztam helyre, én üzemeltem be negyven év után, másrészt, a hazai bulikra ezzel is járok. Nyilván Erdélybe nem ezzel indulok el, vagy egy Európa turnén nem használnám, de a csonkahoni határokon belül tökéletes megoldás a koncertekre való utazásra.
- Köztudott rólad, hogy szabadidődben autórestaurálással foglalkozol, az utóbbi időben a Facebook-oldaladon több híradás is arról szólt, hogy jelenleg egy újabb karosszérián dolgozol.
- Igen, jelenleg egy Ford Capri van a munkapadon. Egy pár modell különböző méretben itt van körülöttem az irodában, és pont mára virradóra álmodtam meg, hogy milyen színű legyen az, ami a garázsban áll. Nem volt egyszerű, egy pár álmatlan éjszakát okozott is ez a kérdés, de végre megvan, hogy a már gyerekként is nagy kedvenc narancssárga-fekete összeállítás lesz a nyerő, már csak meg kell valósítani.
- Ha teljesen készen lesz, egy kliphez fel is lehet majd használni.
- Így van! Vagy mondhatjuk, hogy a következő lemezborítóhoz már megvan az újabb kocsi. (nevet)
- Egyértelmű. De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk a Még egy tárral című, decemberben megjelent új albumodnál. Ez koncepciójában azonos a 2014-es Én ez vagyok lemezhez, ami után azt mondtad, hogy egy lendületesebb, keményebb anyaggal fogsz jelentkezni. A végeredményt hallva, nem volt ez felelőtlen ígéret.
- Nyilván azokat a barátaimat, zenésztársaimat kértem fel most is, akikkel együtt zenéltem, zenélek, vagy még fogok. Mivel az Én ez vagyok lemezt valóban érte egy-két olyan kritika, hogy kevés rajta a keményebb, gyorsabb nóta, volt egy olyan gondolatom, hogy akkor picit lendületesebb, rockosabb számok kerüljenek erre a másodikra.
Annál az albumnál egyesek egy kimondottan heavy metal anyagot vártak, mások egy kemény rock lemezt szerettek volna hallani… de ott a szerzőbarátaimtól nem kértem semmi konkrétat, csak az volt egyértelmű, hogy a dalok jók legyenek. Ezek szerint könnyebb lassú számokat írni. (nevet) Az a lemez ezért lett olyan, amilyen, de nagyon szeretem. És a közönség is nagyon szereti. A koncertekre azt a CD-t is visszük mindig magunkkal, és azt kell mondjam, hogy a mai napig szépen fogy belőle.
A mostani lemez előtt valóban megbeszéltem a fiúkkal, hogy tempós dalokat szeretnék. És ez alapján szelektáltam is, hiszen több született, mint amennyi végül is hallható a korongon. 15 nóta került rá, pedig én nem is akartam ennyit, de a munkafolyamatok során mindegyik annyira a szívemhez nőtt, hogy sajnáltam volna újabb két-három-négy évet várni egy következő albumra, hogy majd azon jelenjenek meg. Zárójelben jegyzem meg, hogy mindezek ellenére négy szám még így is lemaradt.
Úgy érzem, hogy egy nagyon erős anyag született. Viszont, ahogy hallgattam sorban a dalokat, mondtam is magamban, hogy na, most meg kimondottan lassú szám nincs is. (nevet) Ezért elővettük Tóth Laci gitáros barátom szerzeményét, közösen kidolgoztuk a társszerző hangmérnökkel, úgyhogy azért csak lett egy ilyen is.
- Ez Az utolsó nap című nóta, ugye?
- Igen. Palancsa Gábor szövegíró egy gyönyörű szép verset írt hozzá. Igaz, vagy öt darabból lett összerakva, sokat agyalt rajta, hogy még jobb, még jobb legyen, amíg aztán megszületett a végső verzió. Igen komoly munka volt. De ez az egész anyagra jellemző, nem csak a zenéken, hanem a szövegeken is sokat kellett farigcsálni.
- A zenére összpontosítva - te kerested meg a gitárosokat, vagy jelentkeztek ők maguktól is?
- Sokan tudták, hogy készül ez az album. Sőt, olyan dal is felkerült most a korongra, ami a múltkor lemaradt. Aztán persze volt olyan szerző is, aki jelezte, hogy szívesen írna nekem egy számot. Többek között a Küldj le egy angyalt bónusztétel is így került a lemezre.
Matláry Miki már régóta szeretett volna velem dolgozni, és megtisztelőnek érezte, hogy én felénekeltem a dalát. De ez kölcsönös volt, mert nekem is megtisztelő volt, hogy ezt a nótát nekem adta, így jól egymásra találtunk.
- Ez a zenéje miatt kapott bónusz jelzőt a borítón?
- Nem, hanem azért, mert ez tényleg nem volt előre betervezve. A munka végén jártunk, és ugye azt szerettem volna, hogy még jóval karácsony előtt meg is jelenjen az album, ezért már szinte lezártunk mindent. De bejelentkezett Miki, és úgy küldte át a dalát, hogy gyakorlatilag nekünk a stúdióban nem is volt vele dolgunk, még az énektémákat is felénekeltette egy barátjával. Én meg vagy 15 perc alatt feltoltam a rendes éneket, visszaküldtem neki, ő meg összerakta véglegesre, így plusz időbe nem került nekünk, mehetett a lemezre.
- Ha már ilyen részletekbe belemegyünk, és mert biztos sokakat érdekelhet, elmeséled, hogy egy ilyen jellegű album esetében hogyan zajlik konkrétan a dalszerzés, szövegírás, és mindezek összedolgozása?
- Két verzió lehetséges. Vannak olyan dalok, amiket abszolút készen – tehát megírt énektémákkal is – kapok, és vannak, amelyeknek csak a zenéje van meg, és én találom ki rá az énekdallamokat, teljesen a szerzője válogatja. Ahogy most nézem a borítót, ezen a lemezen nagyjából fele-fele arányban születtek így a nóták. És persze van olyan változat is, amikor ilyen-olyan okból kifolyólag a szöveg miatt egy kicsit alakítani kell a már kész énekdallamokon. Szóval, elég macerás összerakni, véglegesíteni a dalokat…
- Ennek a nagyszabású anyagnak az elkészítéséből te is jócskán kivetted a részed. Ha viszont külsős a szövegíró, akkor adsz neki valamilyen támpontot, vagy megkapja a zenét, és saját kútfőből dolgozik?
- A múltkori lemeznél az volt a központi téma, hogy ötven éves lettem, és elég sok számban szerepeltek is ezzel kapcsolatos dolgok, most viszont semmilyen támpontot nem adtam senkinek. Az jó, ha valamilyen szinten – akár la-la-lázva, vagy kamu angollal – fel van énekelve egy körülbelüli dallam, és a dal hangulatából meg a hangszereléséből a szövegíró/költő vagy ráérez vagy nem, hogy oda mi kell. Ha többször érez rá, az azért egészségesebb. (nevet) Most olyanra is volt példa, hogy egy-egy számon három-négy szövegíró is dolgozott, és én választottam ki az odaillő legjobbat. Volt is ebből némelyeknél egy kis sértődés, hogy nem az ő dala nyert, pedig milyen sokat melózott vele, de ez sajnos benne van a pakliban. Majd felhasználják máshol.
- Most is születtek személyes vonatkozású dalok, például a Léghajó, a Barátom, a Hé, Apa!, vagy a címadó. Ezeknél ennyire „merészek” a szövegírók, vagy te nyúlsz a sorokba, hogy teljesen Rudán Joe-s legyen a végeredmény?
- Nézd, olyanokkal dolgozom, akik egyrészt nagyon régen a barátaim, másrészt ismerik a családomat, a baráti körömet, vagy jól látják, hogy hol, merre mozgok, és nyilvánvalóan így az életemet is bele tudják fűzni a dalokba, bele tudják írni a szövegekbe. Úgyhogy nekem nem igazán kell ezekhez hozzátennem.
- Számomra az ilyen nótáktól személyes egy lemez.
- Ez így van! Összetett a dolog, és épp ettől a sok alkotótól színes is az anyag. Szerintem nagy zseninek kell ahhoz lenni, hogy egyetlen szövegíró vagy egyetlen dalszerző írjon meg úgy egy komplett albumot, hogy ne legyenek azon töltelék nóták. Nálam több szerző és gitáros játszik a lemezen, mindenki hozza a saját stílusát, mások a hangulatok stb. Fidó hangmérnök barátom húzta ezeket most is össze. És még azt is hozzá kell tennem, hogy a dob és a basszusgitár nálunk lett felvéve, plusz ugye az én énekem, ezért is szól egységesen az egész.
- Mivel ez a te szólóalbumod, lehet, hogy butuska a felvetés… de mivel sok szám szerepel rajta, azért csak megkérdezem, van kedvenced?
- Hú, ez nagyon nehéz… Mindegyik az. Akárhogy forgatom itt a kezemben a borítót, próbálok egyet kiválasztani, de nem nagyon tudok. Mindegyiket másért szeretem.
- Mennyi idő alatt állt össze a teljes lemezanyag?
- Kb. egy év alatt. A megjelenést sikerült december elejére összehozni, a lemezbemutatón kellett egy kicsit csúsztatni a Dinamit év végi bulija miatt. De most szombaton bepótoljuk.
- Akkor térjünk is rá erre a Crazy Mamás bulira. A közönség monstre koncertekhez szokott tőled, de most egy közös megmozduláson veszel részt, hiszen Stula is ezen az estén mutatja be friss anyagát. Ennek fényében milyen műsorral készülsz?
- Próbálok egy best of programot összeállítani. Az új albumnak – ha már lemezbemutatónak hirdetjük – mindenképpen eljátsszuk több mint a felét, aztán előveszünk az előző anyagról is egy pár nótát, és úgy gondolom, néhány kihagyhatatlan sztenderd tétel, ami az évek során hozzám nőtt – teszem azt egy P. Mobil vagy egy Pokolgép dal – is elhangzik majd. És már el is telt a másfél óra. Hívtam néhány vendéget is, velünk lesz Sára Zsófi hegedűs, Ráduly Levente énekes, illetve Nagy Dávid, Závoti Zoltán, és Tiffán Zsolt gitárosok.
Stulának meg örülök, mert egy tehetséges fiatal srác, nagyon jól énekel, a zenekara is rendben van, hasonló muzsikát is játszunk, úgyhogy szerintem jó lesz ez a párosítás. És ne feledjük, hogy utánunk, harmadikként, a Tunyogi Péter Emlékzenekar lép fel.
- Erdélyi miniturné után, fővárosi lemezbemutató buli előtt vagy, igen mozgalmasak ezek a hetek is, de elég ránézni a koncertnaptáradra, sokan összetennének a kezüket, ha csak egy része összejönne a számukra. A tavalyi interjúban már felelevenítettük, hogy minek köszönhető ez a hatalmas munkabírás, úgyhogy ezúttal arra kérdeznék rá, hogy mennyire könnyű (vagy nehéz) koncerteket lekötnöd?
- Jönnek maguktól a felkérések, nagyon nem kell, hogy koncertek ügyében telefonálgassak. Tavaly épp arra gondoltam, hogy ebből a szempontból idén egy pihenősebb évet szeretnék, úgyhogy nem is nagyon keresgéltem a lehetőségeket.
Habár most, hogy a Dinamit három teltházas koncertet adott, Németh Gábor kitalálta, hogy vágjunk bele, menjünk el egy országos klubturnéra, úgyhogy emiatt futottam most egy pár kört, lekötöttem jó pár bulit a bandának. Ha már a zenekar így döntött, akkor próbáljuk meg.
És ugye több formációban is énekelek, a saját – rock és akusztikus – szólóprodukciómmal is koncertezek, valamint az Atilla Fiai Társulat is működik tovább, velük is többször fellépek majd.
Szóval, lazább évet terveztem be, de úgy néz ki, hogy az nem a 2018 lesz. Pedig tényleg nem megyek a bulik után… Tudod, össze kell rakjam a Ford Caprimat is, és a kicsi lányommal is foglalkozni kell. (nevet)
- És idén egy elég kerek szülinapot is ünnepelhetsz ismét.
- Igen, 55 éves leszek. Úgyhogy, egy életmű koncertben is gondolkodom. De most kivételesen ezt nem a fővárosban szeretném megtartani, hanem itthon, az egyik legszebb és legjobban megszólaló koncertteremben, a pécsi Kodály Központban. Szimfonikus zenekarral, fúvósokkal, nagyon sok vendéggel. A dátum is megvan már, november 23. péntek.
- Szépen hangzik, és gondolom, ezt az esemény rögzíteni is fogjátok.
- Ez a terv. De most még először meg kell írni a partitúrákat a szimfonikusok számára. Elég nagy munka lesz, de egy komoly koncertet szeretnék. És igen, felvesszük az egész műsort, valószínűleg egy DVD készül majd belőle. És ha ez sikerül, akkor lehet, hogy lesz egy folytatás Budapesten, a Művészetek Palotájában.
koncertfotók: Polczer Eszter (Sther)