Türingiaiként ismeri a nagyvilág Árpád-házi Szent Erzsébetet, II. András magyar király és Gertrúd királyné lányát. Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című készülő musical alkotói csapatának célja, hogy itthon is felfedezzük és felemeljük a legismertebb magyar szentet. A musical alapjául szolgáló regény szerzőjével, Zsuffa Tünde íróval és az ötletgazda zeneszerzővel, Szikora Róberttel arról beszélgettünk, hogy milyen kihívásokon keresztül lesz egy ’70-es évekbeli ötletből 2022-re megvalósulás. Az alkotói stáb két tagja aktív részese volt a nagy sikerű Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak is, így az ottani lelki élményeikről is beszámoltak nekünk. Páros interjú.
Alfahír: Egy musicalt készítenek Árpád-házi Szent Erzsébetről, az ennek alapjául szolgáló regényt Zsuffa Tünde írta, a musical zenéjét pedig Szikora Róbert szerzi. Miért épp musical, és miért épp Árpád-házi Szent Erzsébet?
Szikora Róbert: Mert zenész vagyok, és én így tudom kifejezni, milyennek látok egy csodás asszonyt, aki a XIII. században élt. Egyébként nem ez lesz az első musicalem. Korábban írtam egyet a Fiatalok Színházának Katonadolog címmel. Utána a Madách Színház egyik munkatársának felkérése megírtam a Macskafogót, öt évig játszották. Tehát a mostani produkciónak volt előképe. Stílusát tekintve: a mai popzene és a mai musical annyi helyen találkozik és hat egymásra, hogy ez nekem nagyon megfelelő forma ahhoz, hogy dalokat szerezzek. A témaválasztás pedig a „középkorra”, a ’70-es évekre nyúlik vissza, mikor a Hungáriával jártuk a keleti blokk országait, a legtöbbet az NDK-ban turnéztunk, így jártunk Türingiában is. Délelőtt ott nem tudsz mit csinálni, ezért sétálsz. Wartburg, Erfurt elég nagy város, ott pillantottam meg egy szobrot egy gyönyörű lányról, amelynek fő motívuma, a rózsa volt Türingiai Szent Erzsébet kezében. Itthon feltűnt, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet mennyire hasonlít a türingiaihoz, ráadásul mindkettő királylány?! És akkor belém nyilallt, hogy lehet, hogy ez a két személy ugyanaz. Akkor még nem voltak róla könyvek, sztorik, nem volt „felhype-olva”, ahogy ma mondanánk. Amikor legközelebb visszamentem, majdnem vettem egy spray-t, hogy ráírjam,
ő a mi szentünk, nem a németeké,
de a templom mégsem az a hely, ahol ilyet teszünk. De azért a mi Szent Erzsébetünket ne privatizálják már el tőlünk! Ne vegyék el! Később, 2000 tájékán a Koltay-testvéreket megtaláltam, és rávettem őket, hogy készítsünk egy művet Szent Erzsébetről. És tényleg nagyon sok munkát beletettek, megírták a szövegkönyvet. De az élet úgy hozta, hogy elvesztettem a kedvemet attól, hogy ebből egy produkció szülessen.
A: Az is musical lett volna?
Sz. R.: Rockoperának készült, Koltay Gergő a szöveget nagyon mívesen megírta, Koltay Gábor pedig megrendezte volta, de sajnos az élet elsodorta.
Kategorikus „nem”-től a kegyelmi állapotig
A: Most mégis színpadra kerül Erzsébet története. Hogyan támadt újra életre ez a sztori?
Sz. R.: 2019. december 16-án, a születésnapomon, elmentem a máriaremetei templomba, és imádkoztam a munkások védőszentje, Szent József, valamint a Szűzanya szobra előtt is, hogy segítsenek a munkámban, mert én nagyon szeretnék valamit tenni az Eucharisztikus Kongresszusért. Délután pedig szólt a menedzserem, hogy keresett a világesemény sajtófőnöke. Tünde másnap itt is ült nálam és elmondta, azt szeretné, legyek egy arca, egy hírnöke a kongresszusnak. Aztán tudatosult bennem, hogy egy íróval ülök szemben. Meg is kérdeztem tőle, nem akar-e írni Szent Erzsébetről. Ő pedig kategorikusan kijelentette, hogy nem!
Zsuffa Tünde: Így történt, igen. Rózsacsoda, királylány, ráadásul a középkorban… nem az én témám. Aztán mikor Robi kiejtette a száján, hogy Szent Erzsébet a szerelem szentje is, akkor azt válaszoltam, hát ez meg pláne nem! Én nem írok lányregényeket, ez tőlem nagyon messze áll.
A.: Ehhez képest a készülő musical alcíme lett A szerelem szentje! Vagyis mégis igent mondott a felkérésre!
Zs. T.: Nem emlékszem, mikor jött el az a pillanat, amikor mégis elvállaltam. Robi rengeteg szívességet tett nekünk a kongresszus előkészületeiben, és lelkiismeret-furdalásom volt, hogy én még meg sem néztem, mire mondok nemet. Aztán jött a Covid első hulláma, a karantén, én meg elkezdtem olvasni Szent Erzsébet életét. Akkor döbbentem rá, hogy minden benne van abban a korszakban, ami engem érdekel. II. András kora, cselszövések, hatalommal visszaélő, dőzsölő főurak. Ott van Gertrúd királyné szerepe is, akivel Katona József nagyon-nagyon csúnyán elbánt. Ellenségképnek használta fel a Habsburgokkal szemben. Megfogott az az élethelyzet is, hogy Gertrúd idegennek érzi magát magyar földön. Ki is mondja: gyűlölik őt a magyarok. Erzsébettel pedig ugyanez történik Türingiában.
Én magam tudom, milyen érzés külföldön magyarnak lenni, amikor nem beszéled tökéletesen a nyelvet, nem ismered azt a kultúrát, a környezetet.
Ez a középkorban még élesebben elkülönült. Hosszú-hosszú hónapokon keresztül csak olvastam és olvastam, gyűjtöttem az adatokat, a legapróbb részleteknek is utánanéztem.
A.: Ekkor már készült is Az Ég tartja a Földet című regénye?
Zs. T.: Nem, még mindig nem jött el az a pont, hogy elkezdtem volna írni, de a fejemben ott volt a történet. Aztán 2020 nyarán tettem egy rossz mozdulatot, izomszakadás lett belőle, így a lakást sem bírtam elhagyni. Ekkor kezdtem el írni a regényt, végeztem is vele pár hét alatt. A végén pedig azt éreztem, olyan kerül ki a kezeim közül, mint még soha. Nem azért, mert középkor, hanem mert még egyetlen regényem főszereplője sem volt rám akkora hatással, mint Erzsébet.
Árpád-házi Szent Erzsébet, a teve a tű fokán
Egy életrajzi és négy XX. századi regény után a történelmi régmúltba, a XIII. század első harmadába repít minket vissza Zsuffa Tünde új, karanténban írt regénye, melynek Az Ég tartja a Földet címet adta. A szerző nem kisebb feladatot tűzött maga elé, mint megírni a legismertebb magyar női szent, Árpád-házi Szent Erzsébet türingiai tartózkodásának történetét.
A.: Ekkora élmény volt?
Zs. T.: Amikor az ember benne van egy ilyen helyzetben, akkor nem fogja fel, hogy az esetleg egy kegyelmi állapot. Azt utólag érzi át, hogy mennyi áldás van ezen. Gondoljon bele, tizenvalahány éve ott van a zene Robi fiókjában, ő meg vár valakit, hogy megírja neki a szövegkönyvet. Robi imádkozik, és tényleg megérkezik valaki.
A.: Azután összeállt egy alkotói csapat Lezsák Sándor szövegíróval, Cseke Péter rendezővel.
Zs. T.: Lezsák Sándor fedezett fel engem mint írót, 2011-ben. A lakiteleki Antológia, ami a rendszerváltozás utáni első független kiadó, adta ki az első regényeimet. Az élet elsodort minket egymástól, de 2020-ban, mikor a kiadó a harmincadik születésnapját ünnepelte, meghívást kaptam mint a kiadó legfiatalabb írója. Lezsák Sándor ott állt velem szemben, szemében a „miből lesz a cserebogár” tekintettel. Akkor mutattam meg neki Az Ég tartja a Földet kéziratát. És itt újra visszatér a kör, mert azt mondta, ő szeretett volna írni Szent Erzsébetről egy drámát, és ha olyan az én Erzsébet-történetem, mint ahogy azt ő anno elképzelte, akkor ír a regényemhez egy előszót. Így került Lezsák a csapatunkba. Bosszant különben, hogy
Nekem a drámaíró a barátom, a mentorom, és nem az Országgyűlés alelnöke.
Sz. R.: Tünde egy „rafkós lány”. Elhívott magával Lakitelekre. Akkor jött ki a nyomdából a könyv, én pedig megmutattam Lezsák Sándornak két-három számot. Ő rámnézett ártatlan, kék szemekkel, és azt mondta: „Én megírnám ennek a szövegét! Megírhatom?” Így indult a munka.
Zs. T.: Lakitelektől nem messze fekszik Kecskemét, Cseke Péter pedig, aki a musical rendezője, így került a képbe mint a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója. Látjuk, hogy ezen a közös munkán tényleg rajta van Isten áldása és a Gondviselés.
Musical készül „egy igazi nagy megasztárról", Árpád-házi Szent Erzsébetről
Musical készül Zsuffa Tünde: Az Ég tartja a Földet című regényéből - jelentették be az alkotói stáb tagjai hétfői sajtótájékoztatójukon. Az Árpád-házi Szent Erzsébet életét feldolgozó könyv alapján íródó mű zeneszerzője Szikora Róbert lesz, a szövegkönyvet és a dalszövegeket Lezsák Sándor jegyzi.
A.: Szent Erzsébet olyannyira fontos személy, hogy az Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén Ferenc pápa is megemlítette őt a homíliájában. A rendezvénynek mindketten fontos részesei voltak. Robi már mesélte, hogyan lett a NEK hírnöke. Tünde, Ön hogyan lett a kongresszus sajtófőnöke?
Zs. T.: Ez is isteni Gondviselés. Húsz évig éltem Bécsben, az ottani nagykövetségen dolgoztam. Sokáig szerettem a munkát, de egy idő után telítődtem. Mindig tudtam, hogy egy nap hazatérünk, csak nem mertem lépni. 2018-ban aztán elérkezett az idő. A fiam a gimnáziumi tanulmányait már itthon kezdte meg. Jókor jött ki tehát a lépés. Emlékszem az év végi fohászomra: olyan helyen szeretnék dolgozni, ahol távol vagyok a politikától és a hatalmi játszmáktól, amiktől tényleg megcsömörlöttem. Néhány héttel később megcsörrent a telefonom, hogy az Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnököt keres, és fáradjak be Erdő Péter bíboroshoz. Semmi nem történt hiába, nem cserélném el semmiért a bécsi tapasztalataimat, ott tanultam meg a média világában mozogni. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a nemzetközi világ az én igazi terepem, hiszen nagypályán tanultam meg játszani. Hogy megírtam a Szent Erzsébet-regényt, abban biztosan ez az időszak is közrejátszott, hiszen a középkori történetben jelen van a világpolitika vastagon. Akinek füle van, hallja meg!
Teljesen mindegy, hogy a XIII. vagy a XXI. század Európáját, társadalomkritikáját írom meg, mert az emberek nem változnak. Ugyanúgy szeretnek, gyűlölnek, irigykednek, ármánykodnak, ott van a féltékenység, a döntéshozatal.
Két nagy kihívás volt előttem a regényírás során. Az egyik, amit már említettem: nem tetszik, ahogy Katona József elbánt Gertrúddal. A másik az, hogy Jókai Mór szerint II. András megásta a magyar nemzet sírját. Nem értek ezzel egyet, nem tartom Andrást rossz uralkodónak. Ő egy tehetséges, Európában elismert, de nagyon kiszolgáltatott helyzetben levő király volt, akinek helyzetén a politikai viszonyok, illetve a dőzsölő főurak rontottak. Nem foglalkoztak ők semmivel csak a maguk hasznával: birtokok, só- és aranybányák, drága kelmék, pénz, hatalom. Sarokba szorították II. Andrást, aki próbált ebből kitörni, de nem sikerült.
A.: A magyar király tehát hibázott?
Zs. T.: Nincs jó döntés vagy rossz döntés.
Ugyanez vonatkozik Szent Erzsébetre is. Férje évekig háborúzik, ő pedig ott marad kormányzónak. Kitör a járvány, tűzvész, természeti csapások, Erzsébetnek pedig döntenie kell. Teljesen mindegy, milyen döntéseket hozott, mindig voltak mögötte károgók, akik belekötöttek. Ezt pedig ma is tapasztalom a környezetemben:
aki hátradől a székben, áztatja a lábát, ráadásul langyos vízben, és nem csinál semmit, azt kritizálja, aki dolgozik, aki mer döntést hozni.
Ferenc pápa szentbeszédére visszacsatolva: ő két szentet említett meg, Szent István királyt és Szent Erzsébetet. Ott álltam a Hősök terén az újságírók között, de úgy megnéztem volna Robi arcát: „Hallod, Robi, nekünk is szól az üzenet, kezdődik a következő projekt!” Az is fontos, hogy a Szentatya az államalapítót említette meg, akinek köszönhető, hogy magyarság és kereszténység ezer éve kézen fogva jár az úton, viszont a világ leghíresebb magyar szentje Erzsébet. Róla mindenki tudja, kicsoda, akkor is, ha Türingiai Szent Erzsébetnek nevezik. A Szentatya pedig nagyon jól megfogalmazta, hogy a hitünk olyan legyen, mint Szent Istváné és Szent Erzsébeté: „ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él!” Szent Erzsébet olyan modern nő volt, aki ma sem cselekedne másképp, mint nyolcszáz évvel ezelőtt. Egész életében semmi mást nem tett, csak szeretett.
Sz. R.: Magyarul: még nem fedeztük fel igazán Szent Erzsébetet. Reméljük, Tünde munkája és a musical majd fölemeli kicsit, hogy föl lehessen rá nézni.
Múlt, jelen, jövő – és egy galamb
A.: Mi volt az Önök számára az Eucharisztikus Kongresszus egy hete alatt a legfelemelőbb élmény?
Sz. R.: Őszintén szólva, a pápai mise előtt hetekkel azt hittem, el sem fogok menni. Mert olyanokat hallottam, hogy a pápa ezt vagy azt fogja mondani, meg hogy letérdepelteti a magyarokat, és elkezdi őket szapulni a migrációval kapcsolatos álláspontjuk miatt. Ez kamuhír volt! Már nem azok az idők vannak, mikor meg lehetett vásárolni a pápai rangot. Ferenc pápa megválasztásában a Szentlélek munkája is benne van, tehát akkor jó ez az ember, fogadjuk el, hogy ő Szent Péter utódja! Miután elénekeltem A könyv című dalomat, feleségemmel leültünk a hívek soraiba, figyeltük a szentmisét, és életemben először nyugodt voltam és laza. Majd érkezett egy jel: Budapest felett tiszta kék volt az ég, nem volt egy felhő sem, és a Szépművészeti Múzeum felől egy fehér galamb repült be, elkezdett körözni.
Mondom: „Uramisten, itt a Szentlélek!” Legszívesebben az emberek felé fordulva felkiáltottam volna, hogy „emberek, nézzetek fel!”, de hát ez mégis egy szentmise volt.
Ez nagyobb élmény volt számomra, mint hogy én felléptem a Szentatya előtt. Ez is olyan fura helyzet volt, hogy miközben a hívek gyülekeznek, én ott „csasztuskázom”. Ha ez egy popszínpadon történik, akkor a lejövök, mert megalázó. Itt azonban nem én voltam a fontos, felülkerekedett bennem az alázat. Az előadás után lejöttem, és azt mondja nekem a stage manager: „Robi, nagyon szép volt, itt a kis kivetítő, ebben a pillanatban körülbelül egymilliárdan néztek téged!” Életem legnagyobb bulija 1995-ben volt a Népstadionban 95 ezer ember előtt. Sok nagy tévéműsorban is voltam, de egymilliárdan soha nem néztek még engem.
Zs. T.: Számomra egyértelműen a gyertyás körmenet. Amikor feldolgoztam az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus történetét, és láttam azt a rengeteg fotót, hallgattam a visszaemlékezéseket, akkor azt éreztem, de jó lenne egy ilyet átélni! Amikor a NEK-et népszerűsítettük vagy épp a hírnökökkel jártuk az országot, akkor mindig kiemeltük, hogy a világeseményen a Szentatya szentmiséje lesz a csúcspont, de a magyarság szempontjából a szeptember 11-i gyertyás körmenet a kiemelkedő. Ennek történelmi jelentőségét valahogy már előtte felfogtam. Éreztem, hogy a ’38-as kongresszus résztvevői, akik végigvonultak az Andrássy úton szakadó esőben, viharos, orkán erejű szélben, most is ott lesznek velünk. Az, hogy 1938-ban a pápai küldött, Pacelli bíboros másnap megkérte a kormányzót, hogy hadd tekintse meg Szent István koronáját, és letérdelt a korona előtt, az pontosan annak köszönhető, hogy látta, micsoda hite van ennek a nemzetnek. Pacelli később, XII. Piusz pápaként nagyon sokszor emlegette fel ezt az esetet, és a magyarokat nevezte Európában a kereszténység védőbástyájának.
Mi, magyarok a kommunizmus elleni harcban tehát tényleg egy fáklya voltunk, amit a pápa emelt magasra, hogy az egész világ láthassa.
Mivel rádiójátékokat írtam a ’38-as eseményekről, tudom, hány papot, szerzetest, civil, világi személyt vittek el, börtönöztek be, kínoztak meg a hitéért az ’50-es években. Az, hogy mi most vagyunk, és ahogy mi létezünk itt, Magyarországon mint nemzet, az az ő erős hitük miatt van. Ezért éreztem azt, tartozunk nekik annyival, hogy mi is a kezünkbe vesszük azt a gyertyát, és miattuk végigmegyünk az Andrássy úton. És azt se felejtsük el, hogy az utóbbi két évben nagyon sok embert elveszítettünk, az én környezetemben sincs olyan család, ahol valakit ne gyászolnának.
Azt mondtam, ott kell lennünk az ősökért, ott kell lennünk a halottainkért, akiket az elmúlt időszakban veszítettünk el.
Egy álom vált valóra, hogy tele volt az Andrássy út, Budapest fényben úszott, az emberek összekapcsolódtak.
És egy kicsit láttam a jövőt is, hogy egyszer majd bennünket is ki fognak kutatni úgy, ahogy mi kutattunk. Vajon ők érezni fogják-e azt, ami ott történt?
A.: Ennyire ismétli magát az egyháztörténelem?
Zs. T.: 1938-ban cserkészek tartották a fáklyákat. És most is ott álltak a cserkészek fáklyákkal. 1938-ban anyák tolták a babakocsikat, apák nyakában ott ültek a gyerekek. Most ugyanezt a képet láttam. Mintha megállt volna az idő kereke. És mivel a köznapi élet minden területét áthatja a megosztottság, azt mutatta meg nekem az Eucharisztikus Kongresszus, hogy van remény!
A.: Robi, Ön mint napi templomba járó ember hogyan élte meg azt az időszakot, amikor a Covid első hulláma alatt zárva voltak a templomok?
Sz. R.: Van egy templom, ahol azt mondta a pap, hogy
És nyitva hagyta a templomot. És igaz, hogy minden védőfelszerelés rajtunk volt, de minden nap volt szentmise!
Alkotás és feltöltődés
A.: Egy író, valamint egy zenész a karácsonyi ünnepek alatt végzi ezt a hivatását, vagy akkor kikapcsol? Alkotnak ilyenkor?
Sz. R.: Persze, minden nap! Egy hangszert simogatni kell. Ugyanúgy, ahogy a birkózó vagy a súlyemelő emel, én meg zenét szerzek. Mert különben elkezd nyikorogni, és nem tud jó szöveget vagy zenét szerezni. Azért is imádkoztam, hogy az Eucharisztikus Kongresszusnak legyenek gyümölcsei a világban és Magyarországon is, illetve az én életemben is. Az esemény után azt mondtam a kiadómnak, hogy szeretnék egy hitből fakadó lemezt készíteni. Ez a napokban jelent meg, címe pedig Te vagy minden forrásom. Korábban minden lemezemre rátettem pici kis nyúlfarknyi imákat, de eddig ilyen hittel kapcsolatos tematikus lemezem még nem jelent meg.
Zs. T.: Én most az ünnepek alatt biztosan nem fogok alkotni, mert nagyon elfáradtam. Ebben az évben megírtam két rádiójátékot, egy világeseménynek az egyik főszervezője voltam, utána ennek emlékére megszerkesztettük A találkozás című emlékkönyvet, valamint az Ők tizenketten című, a NEK hírnökeivel készült interjúkötetet. Annyira telítve vagyok, hogy most – mivel tavaly a karantén miatt nem lehetett – hazamegyek Pusztaszabolcsra, otthon leszek édesanyámmal, a fiammal, a testvéreimmel. Olyan ünnepre készülök, ahol
fel kell fognunk, mi és ki, kik a fontosak az életünkben.
Minden pillanatot töltsünk velük!