Nyugat-Nógrád jobbikos jelöltje tudja a siker titkát: A zsebek kitömése helyett élhetővé kell tenni a megyét

Dobrocsi Lénárd szerint egyszerű a recept.

Nyugat-Nógrád sosem tartozott a Fidesz fellegvárai közé, a kormánypárt 2014-ben mégis meggyőző fölénnyel tudta megszerezni a választókörzetben az egyéni mandátumot. A kireszavazzunk.hu szerint most ön a kormánypárt legerősebb kihívója a térségben, milyen esélyt lát arra, hogy április 8-án sikerül leváltani Balla Mihályt?

A standolások, fórumok és beszélgetések során a leggyakrabban visszaköszönő megállapítás az, hogy az elmúlt évtizedek kormányai lemondtak Nógrád megyéről. A gazdasági világválságból való kilábalás után az emberek bízhattak abban, hogy ez a helyzet megváltozik, de mégsem lett belőle semmi.

Balla Mihály lassan 20 éve ül a Parlamentben így teljesen jogos a bátrabban nyilatkozó szavazók kritikája, melyben kérdőre vonják: miért nem teljesültek ennek a két évtizednek az ígéretei.

Az ön választókerületében is összefogásban indul a baloldal, bár az előrejelzések szerint 10 százaléknál nemigen számíthatnak többre. Hogy látja, Hódmezővásárhely után változott annyit a közhangulat, hogy számíthasson az MSZP vagy a DK kormányváltást sürgető szavazóira is?

Már a vásárhelyi polgármester-választás előtt is rengeteg baloldali érzelmű ember kérdezett a jövőről és panaszkodott saját pártjának gyengüléséről, megalkuvó működéséről.

"Jogosan állapították meg, hogy a balos alakulatok vezetői mára nagyon sok esetben csak a túlélésre és a kényelmes vegetálásra játszanak."

Sokan azt is belátták közülük, hogy a baloldalra leadott szavazataikkal csak a jelenlegi hatalmat támogatják, abban pedig mindenki egyetértett, hogy az eddigi kormányoknak lassan 30 év sem volt elegendő arra, hogy létbiztonságot és közbiztonságot teremtsenek a régióban.

Úgy tűnik, mintha fideszes ellenfele híján lenne az ötleteknek: múlt héten ő is elkezdett azzal riogatni, hogy amennyiben az ellenzék nyer, akkor migránsokat telepítenek például a nagyoroszi laktanyába. Kitalálta már, hány bevándorlót költöztetne a megyébe?

"Igen. Több tízezer fiatal és középkorú nógrádit akik egyre nagyobb arányban és iramban hagyták el a szülőföldjüket az elmúlt 20-30 évben."

Természetesen ez egy nehéz küzdelem lesz, de az elvándorlás megállítása és megfordítása nélkül Nógrádnak nincs jövője. A nagyoroszi laktanya pedig az egyik legékesebb mementója annak, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan tették tönkre a megyét.

Balla Mihálynak inkább fűkaszát és gereblyét kellett volna ragadni Nagyorosziban, hogy rendbe tegye a hosszú ideje nagyrészt kihasználatlanul pusztuló ingatlant. Ezzel legalább jelképesen bepótolhatott volna valamit az elvesztegetett időből. Ehelyett csak visszakotyogta a Habony Árpád által diktált mantrákat.

"Ezzel ráadásul saját magát tette hiteltelenné, hiszen 2011 júniusában épp az ő asszisztálása mellett nyitották meg a balassagyarmati laktanyában Nógrád megye egyetlen, nyílt befogadóközpontját."

Sajnos Balla Mihály súlytalanságát jól jellemzi, hogy másfél év is kevés volt számára ahhoz, hogy megakadályozza a menekültszálló megnyitását. Azt pedig közel 7 éve hiába várjuk a Fidesztől, hogy legalább zárttá tegyék a létesítményt.

"A képviselő úr arról is mélyen hallgat, miért nem kérték ki a balassagyarmatiak véleményét a szállóról abban a majd másfél évben, amikor már kétharmaddal kormányozták az országot."

A Fidesz által nyakunkra hozott létestményt én egyébként - ahogy ezt már a balassagyarmati testületben is elmondtam - Felcsútra költöztetném. Az azonosítatlan fideszes vendégek így közvetlen sportolási lehetőséghez jutnának a tucatnyi focipályán, sőt még kisvonatozásra is lenne alkalmuk.

A fideszes képviselő azonban mással nem igazán tudott a figyelem középpontjába kerülni, hiszen nincs túl sok pozitívum, amire büszke lehetne. Vagy ön esetleg tud bármiről, amit Balla Mihálynak és a Fidesznek köszönhet Nyugat-Nógrád?

""Százalékos Janikat" (Barna János, a megyei közgyűlés kormánypárti alelnöke - a szerk.), kiskirályokat és arrogáns fideszeseket köszönhetünk ennek az elmúlt 20 évnek."

A nógrádi Fidesz belharcainak hála pedig az építkezés helyett maradt a kelet-nyugati állóháború a megyében, melynek legjelképesebb csatája a megyeszékhelyi címért vívott küzdelem volt. Sajnos ennek kapcsán is keletre billent a mérleg, a helyzet pedig annyira elmérgesedett, hogy a városi legendák szerint Kövér Lászlónak kellett helyretennie itteni párttársait.

2012-ben sajnos a nógrádi vasút járatait is a felére csökkentették, az egyébként is katasztrofális állapotban lévő útjainkra csak sebtapaszok kerültek, a településeinken pedig csak a fideszes hűbéri rendszer épült ki:

"Aki nem jó kiszolgálója a NER-nek, az sokkal nehezebb körülmények között tud csak boldogulni."

Mit árul el ez a szégyenlista ön szerint Balla Mihály négyéves teljesítményéről és lobbierejéről?

Sokszor hozom fel a vasút helyzetét, mert ez a téma is legalább három-négy példával támasztja alá, hogy a budapesti döntéshozók lemondtak a palócok boldogulásáról, de sajnos Balla Mihály sem vitézkedik a kitörési lehetőségek kiaknázásában:

"A képviselő például a beígért esztergomi Desiro motorvonatokról is lecsúszott, pedig ezekre nagy szükség lett volna a régióban."

19 év alatt 6,4 kilométer vasutat nem voltak képesek megépíttetni a megye gazdasági fejlődése érdekében, pedig erre még Orbán Viktor is ígéretet tett.

De az sem ad okot a büszkeségre, hogy az országban a 2-es lesz az utolsó egy számjegyű főút ami gyorsforgalmi útként éri majd el az országhatárt. A lobbierő boncolgatásánál azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a Fideszen belüli erőviszonyok tekintetében Nyugat-Nógrád az egyik legutolsó helyen lévő régió. Hiszen még a megyén belüli párharcban is állandóan Becsó Zsolt, Kelet-Nógrád képviselője kerekedik felül.

Dócs Dáviddal, Cserháthaláp polgármesterével és a Jobbik megyei elnökével a közelmúltban beszélgettünk arról, milyen kiemelkedő eredményeket sikerült elérnie a településén, meglátása szerint pedig az egész régióra érdemes lenne kiterjeszteni azt a szemléletet és gyakorlatot, ami kicsiben már bizonyított. Ön az Országgyűlésben hogy tudna hozzájárulni ehhez törekvéshez?

A recept egyszerű:

"A zsebek kitömése helyett élhetővé kell tenni a megyét."

Dáviddal sokat beszélünk arról, hogy az elmúlt 30 de inkább 70 évben az emberek sajnos már hinni sem mernek abban, hogy valaki sajátjaként kíván bánni a közös értékekkel.

Pedig nem olyan bonyolult ez:

"Ha a rövidtávú haszon miatt elherdáljuk a jelent, akkor nemcsak saját gyermekeinknek de a szülőföldünknek, Palócországnak sem lesz jövője."

Nógrádot rengeteg vonatkozásban fel kell helyezni a térképre, az országgyűlésben pedig végre hallatni kell a nógrádiak hangját. Balla Mihály átlagban évi egy Nógráddal kapcsolatos felszólalása ehhez édes kevés, az itteniek ennél többet érdemelnek.

"A kormányzati logika szerint akár több millió migráns is érkezhet"

A Fidesz-kormány hülyének nézi a balassagyarmati embereket, és arra kényszeríti őket, hogy egy nyílt menekültszálló mellé pár méterrel járassák általános iskolába gyermekeiket, ami tűrhetetlen - mondata el Dobrocsi Lénárd, a Jobbik Nógrád megyei országgyűlési képviselőjelöltje és Toroczkai László, a párt alelnöke balassagyarmati sajtótájékoztatóján.