Most épp a gyorsforgalmi utakkal próbál villogni a kormány, hiába

Lassan követhetetlen a kormánykommunikáció.

Egyrészt, a kormány propagandalapja kénytelen egészen 2010-ig visszaásni az időben, hogy egyáltalán egy cikkre való, épkézláb adattal rukkolhasson elő, másrészt a cikk kénytelen szinte egyfolytában jövőidőben fogalmazni:

a legtöbb "fontos közúti kapcsolat" majd valamikor létesül, illetve eléri a megyeszékhelyeket.

Ráadásul olyan beruházásokat is a kormány érdemei közé sorolnak, amelyek a Fidesznek magától eszébe sem jutottak volna, ilyen például a Paks-Kalocsa híd előkészítése, ami köztudottan jobbikos kezdeményezésre került bele az atomerőmű-bővítési projektbe.

A Jobbik javaslatára épül meg a Duna-híd Pakson

A Kepli Lajos által kiadott közlemény szerint a legnagyobb ellenzéki párt a Parlamentben és a Tolna megyei közgyűlésben is többször hangoztatta, az új atomerőművi blokkok építéséhez kapcsolódóan soha vissza nem térő alkalom nyílt a helyiek által régóta hőn áhított híd megvalósulására, hisz annak ára a teljes paksi beruházás összköltségének egy-két százalékát teszi ki minden kapcsolódó létesítményével együtt.

Paks kapcsán érdemes azt is felidézni, hogy a kormányzat több mint egy éve képtelen eltüntetni a 6-os számú főút Paks és Dunakömlőd közötti szakaszáról a 2016-os löszfalomlás miatt keletkezett félpályás útzárat, ami jelentős fennakadásokat okoz a térség egyik legforgalmasabb útjának közlekedésében.

Boldog születésnapot, félpályás útlezárás! - Egy éve keseríti a paksiak életét a 6-os útra omlott löszfal

Bizarr évfordulót "ünnepelnek" a paksi internetezők: pontosan egy éve, 2016. november 19-én omlott a 6-os főút Paks és Dunakömlőd közötti szakaszára a Sánchegy löszfalának egy része, és bár a törmeléket azóta nagyrészt eltakarították, az út felét továbbra is betonelemek zárják el. Az ügyben tapasztalható tétlenség azonban jóval baljósabb jeleket fest a jövővel kapcsolatban, mint azt elsőre gondolná az ember.

Az M2-es Budapest-Vác szakaszának bővítésénél sem hangsúlyozzák agyon, hogy olcsó választási fogásról van szó, hiszen a pályabővítés egyrészt épphogy eléri Vác magasságát, a sztráda északi irányba történő kibővítéséről pedig szó sincs, ezzel pedig ismét háttérbe szorul Nyugat-Nógrád térsége, ahol pedig komoly fejlesztésekre lenne szükség, hogy enyhüljön a régió gazdasági leszigeteltsége.

Az M0-ás kapcsán valahogy azt is sikerült elfelejteni, hogy a körgyűrűt továbbra sem fejezték be, annak nyugati szektora ugyanis a mai napig nem készült el, így ott felújítás-bővítés ide vagy oda, marad a jelentős tranzitforgalom, a dugók hosszú sora. Ráadásul az építkezés az eredetileg becsült 25,5 milliárd helyett 27,3 milliárd forintba fog kerülni.

Tovább drágul az M0-s

Hamarosan megkezdődik az M0-s déli szektorának rekonstrukciója. A csaknem 30 milliárdos beruházás a felújításból eddig kimaradt szakaszt érinti.A gyorsforgalmi út építése/bővítése/felújítása gyakorlatilag a rendszerváltás óta tartó folyamat, úgy tanultunk meg együtt élni vele, mint a korrupcióval, költségvetési hiánnyal, konvergenciával vagy épp Soros Györggyel.

A Magyar Idők azzal sem villog, hogy a fenti két beruházást például az a Strabag végzi, mely a szocialista kormányok alatt a korrupció és a közpénz-eltüntetés szinonimájává vált.

De, ha már az elkerülő utaknál tartunk, ezzel kapcsolatban szinte minden régióban csak ígérgetés szintjén áll a Fidesz:

Közelednek a választások: a Fidesz menetrendszerűen beígérte a gyöngyösi elkerülő út megépítését

Az MTI tegnap hozta a hírt, miszerint Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn bejelentette: a kormány november 28-i döntése alapján megépül a 10 éve torzóban álló gyöngyösi elkerülő út, aminek előkészítésére elvileg 100 millió forintot szán a kabinet, kivitelezése pedig - hogy, hogy nem - csupán 2018 második felében kezdődhet meg.

A gyorsforgalmi utak mellett azt sem sikerült kifejteni, hogy az alsóbbrendű úthálózat hazánk szinte egész területén borzalmas állapotban van: megfelelő alap és kopóréteg híján a hazai utak 60 százalékán lövészároknak is beillő kátyúk tátonganak.

Ez sem zavarja a kormányt: már a magyar utak 60%-a rossz állapotú

Az országos területrendezési tervből novemberben kitörölték a hidakra, főútszakaszokra és elkerülő utakra vonatkozó bekezdéseket is. Még ha van is fejlesztés néhány helyen, jellemzően kormánypárti politikusok és a Fidesz-közeli vállalkozói kör húz hasznot belőlük.A Hír TV említ néhány példát is: az ormánsági Benesce egyetlen útja például legutóbb 30 éve kapott aszfaltot, ma már 4-5 méterenként találhatók rajta kátyúk, 7-8 millió kéne a felújításra, de nincs ennyi pénze a falunak.

Az már csak hab a tortán, hogy akadnak olyan térségek, ahol az alternatív közlekedési módok - mint például a vasúti közlekedés és szállítás - lerohasztásával a teher- és személyforgalmat is a rossz minőségű úthálózatra kényszeríti az állam, amivel tovább csak tovább ront a helyzeten.

Ezek tükrében e téren sincs sok minden, amire büszke lehetne az Orbán-kormány.

Recseg-ropog a sikerpropaganda: kommentelők gyalázták szét a Fidesz újabb büszkeséglistáját

Sorosozás helyett sikerpropagandára próbál váltani a Fidesz a hódómezővásárhelyi vereség után. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője Mészáros Lőrinc tévéjében látta be, be kell fejezni az elemi iskolai szintű Sorosozást, mert a magyarok intelligensebbek annál, hogy bedőljenek neki. A Fidesz a választások előtt inkább megpróbálja bebizonyítani, milyen jó volt az elmúlt nyolc év kormányzása - nincs benne sok köszönet.