Felfüggesztettel megúszta az Andrássy úti villák lenyúlását Fürst György

Több száz millió forintos kárt okoztak két Andrássy úti ingatlan eladásával.

A vádlottak VI. kerületi szocialista, szabaddemokrata politikusként vettek részt a két ingatlan pályáztatás nélküli eladásáról szóló döntésben.

A vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, álláspontjuk szerint politikai indíttatású koncepciós eljárás folyik ellenük.

A több mint öt évvel ezelőtt kezdődött per során három vádlott elhunyt. A vádlottak több mint 350 millió forintos vagyoni hátrányt okozó, több mint tíz évvel ezelőtti cselekmények miatt másfél és két év közötti felfüggesztett szabadságvesztést kaptak, emellett Fürst Györgyöt hetvenmillió forintos pénzbüntetéssel is sújtotta a törvényszék. Az elsőfokú ítélet indoklása várhatóan délután ér véget.

Losonczy Pál a Jobbik V. kerületi önkormányzati képviselője még 2005-ben tett feljelentést az ügyben. Ezt a feljelentést egészítette ki 2006-ban Gyenge Zsolt, aki terézvárosi önkormányzati képviselőként még tucatnyi ingatlanügyben tett bejelentést.

A Magyarországi banánköztársaság védelme alatt áll

Megdöbbentő, elképesztő és szégyenletes ez az ítélet, ami 12 év után végre megszületett - mondta Hegedűs Lorántné keddi sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett: miközben csak két ingatlan esetében mondták ki a bűnösséget, szerinte egy sor Andrássy úti, valamint más VI. és VII. kerületi épületnél ugyanezt az úgynevezett "üzleti modellt" alkalmazták, cseréltek gazdát, lettek elkótyavetyélve.
    
Kifejtette: sokszor be nem jegyzett, offshore hátterű cégek versenyeztetés nélkül, az előírásokat megszegve rövid idő alatt jutottak áron alul ingatlanokhoz, az önkormányzat pedig számos más tételen keresztül is nagyon ráfizetett.

A nyomott árba ráadásul beleszámított a lakók kiköltöztetése és az ingatlan rehabilitációja is.

A jobbikos politikus szerint az is probléma az ítélettel, hogy a törvényszék csak az önkormányzati tisztségviselőkkel foglalkozott, arra azonban nincs válasz, hogy kinek az érdekét szolgálták az eladások. Az ingatlaneladásokban nagyon sokszor ugyanaz a név, Ariel Jom-Tov szerepel, aki egy bicskei ingatlanberuházásban üzlettársa Mészáros Lőrincnek.

Szerinte Fürst György és tettestársai azért is kaphattak ennyire enyhe ítéletet, mert az egész visszaélés "nagykoalícióban" történt: Fürst akkor lett felügyelő bizottsági tag a VI. kerületi vagyonkezelőben, amikor fideszes volt a városvezetés.

Jom-Tov a bicskei beruházását most adja el Mészáros Lőrincnek.

Nincs tehát elszámoltatás, csak nagykoalíció van.


Fürst Györgynek minden egyes ingatlanbiznisze után felelnie kellett volna, az Ügyészség azonban nem vádolta meg, Hunvadl György még mindig szabadlábon lehet, ahogyan a befektetőket sem vonta senki felelősségre.

Emlékeztetett: Fürst György azzal védekezik, hogy egy közép-afrikai ország nagykövete, ezért mentességet élvez.

Valójában azonban a magyarországi banánköztársaság védelme alatt áll.