Már csak egy lépés a Medvedisznóember

Ez az első bizonyíték, hogy ember és állat génjeinek kombinálásával kimérát lehet készíteni, ám a kutatásban résztvevő tudósok szerint az eljárás bonyolult és nehézkes, az pedig még igen távoli, hogy transzplantálható emberi szerveket növeszthessenek állatokban.

A kiméraembrót úgy állították elő, hogy emberi őssejteket - vagyis olyan sejteket, amelyekből bármilyen szövet kifejlődhet - sertésembrióba ültettek. Az így keletkezett kiméraembriót visszaültették a kocába, ahol négy hétig hagyták fejlődni.

Az eljárás hatásfoka igen gyenge, a 2075 beültetett embrióból csak 186 érte el a 28. napot. A kutatók azonban ennél sokkal jelentősebbnek tartják, hogy a kiméraembrión belül az emberi sejtek működtek, bár ezek a teljes szervezetnek csak egészen kis részét teszik ki.

"Ez az első eset, hogy emberi sejtek növekedését látjuk egy nagy testű állat szervezetén belül" - mondta el Juan Carlos Izpisua Belmonte, a kaliforniai Salk Biológiai Kutatóintézet professzora a BBC-nek.

Így néz ki, ha elkészül: