Egy új dimenzió: multiként támad Romániára a Csíki Sör?

Milyen furcsa a világ, az Igazi Csíki Sör most ugyanabban a befektetésvédelmi eljárásban bízik, amit az a kanadai bányavállalat is felhasznál, amely bedarálná az ősi erdélyi települést, Verespatakot.

Az Igazi Csíki Sör és a Heineken harcának egy egészen különös fejezetéhez érkeztünk. Lénárd András, az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. társtulajdonosa ugyanis elárulta, mire is szolgál a történetben a holland szál.

A Lixid Projekt mögött ugyanis 50 százalékban egy Hollandiában bejegyzett cég áll, ami Lénárd szerint az előrelátásukat bizonyítja. Ugyanis biztos volt abban, hogy az Igazi Csíki Sör ügye előbb-utóbb az Európai Bíróságon fog kikötni, ott pedig nem hátrány a multinacionális háttér. Ugyanakkor

„az Egyesült Államok után Hollandiának van a legtöbb országgal – köztük Romániával – olyan kétoldalú befektetésvédelmi egyezménye, melynek értelmében, ha a befektetőt valamilyen hátrányos megkülönböztetés éri az adott országban – például egy elmarasztaló bírósági ítélet Romániában – akkor jogorvoslat gyanánt beperelheti az államot a döntésért, méghozzá egy választott, független bíróságon

- árulta el az üzletember a titkot a hvg.hu-nak.

Ámulj világ! Pont ez a befektetésvédelmi rendszer, amellyel a szabadkereskedelmi egyezmények intézményesítik a multinacionális cégek hatalmát a nemzetállamok felett. Ugyanezeken az offshore bíróságok keresztül perelte be Romániát a kanadai Gabriel Resources bányavállalat 4 milliárd dollár értékben az elmaradt profitjára hivatkozva; mert nem nyithatott cianidos technológiával működő bányát Verespatakon.

S azt már csak zárójelben tegyük hozzá, amennyiben az Igazi Csíki Sör kártérítést nyerne a román államtól, azt a pénzt a román adófizetők, alkalmasint a sör helyi fogyasztói fizethetnék meg.

Utcai kóstoltatás: a turistáknál is a Csíki nyer a Heinekennel szemben

A Heineken kontra Igazi Csíki Sör (illetve most már Igazi Tiltott Sör néven lesz kapható) háborúja jóval túlmutat azon, hogy melyik a finomabb sör. Persze ízlésekről kár is lenne vitatkozni, az alábbi videó azonban árulkodó.

Mint ismert, a romániai táblabíróság azután tiltotta be az Igazi Csíki Sör forgalmazását, és adott igazat a Heineken a szellemi tulajdon megsértése miatt indított keresetében, hogy tavaly év végén az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) szintén jogerős döntéssel határozott arról, hogy a Heineken terméke és az Igazi Csíki Sör nem téveszthetőek össze egymással.

A Jobbik nem sokkal az ítélet után bojkottot hirdetett a Heineken termékeivel szemben, amihez aztán csatlakozott Lázár János is.