2017. 02. 25. 12:39

Újabb polgármester csatlakozott a Jobbikhoz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A korábban független polgármesterként tevékenykedő Kovács József döntött úgy, hogy a Jobbik színeiben dolgozik tovább Jéke településen. Ennek részleteiről dr. Gyüre Csaba országgyűlési képviselővel közös sajtótájékoztatóján számolt be.

Dr. Gyüre Csaba elmondta: a Jobbik 2003 óta folyamatosan felfelé ível, ennek egyik ilyen példája az önkormányzati közösségének folyamatos bővülése, hisz egyre több településen győznek a nemzeti párt színeiben induló polgármester-jelöltek.

„Ezen gyarapodás újabb állomása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Jéke települése, melynek polgármestere, Kovács József közel 15 év független településvezetői tapasztalattal a háta mögött döntött a Jobbik mellett. A Jobbik Magyarországért Mozgalom pedig igyekszik a szakmai munkacsoportjai által minden segítséget megadni polgármestereinek, illetve a jobbikos településvezetők által életre hívott Magyar Polgármesterek Közössége is várja a csatlakozni vágyó településvezetőket!"

- jelentette ki az ellenzéki országgyűlési képviselő.

Elhangzott, a Jobbik számára a színeiben feladatot végző polgármesterek felé alapvető elvárás a törvények maximális betartása, a tiszta közélet megteremtése, s az ésszerű gazdálkodás. A korrupciónak pedig még az árnya sem vetülhet egyetlen polgármesterére sem. Gyüre Csaba idézte Vona Gábor korábbi szavait: Magyarország lakosságának legalább 2/3-a jobbikos, csak még nem tudnak róla.

"Ez a településvezetőkre is igaz. Ezért bízunk benne, hogy 2018-ban, s a 2019-es önkormányzati választásokon ez igazolást is nyer!”

- tette hozzá.

A szót átvéve Kovács József polgármester üdvözölte a Jobbik néppárti nyitását, így immár teljes mértékben azonosul célkitűzéseivel, melynek következő lépcsőfoka volt a csatlakozás:

„Csatlakozásom oka, hogy bizonyossá vált számomra: a Jobbik az a közösség, mely valós szakmai képviseletet képes nyújtani a hétköznapi emberek számára is. A bizalmamat elnyerték, s így a nemzeti párt színeiben dolgozom tovább Jéke szebb jövőjéért!”