Radnóti Zoltán rabbi: "akkor lesz nyugalom, ha megértjük egymás érzékenységét"

A Mazsihisz rabbitestületének elnöke nem osztotta Köves Slomó véleményét a Jobbik hanukai üdvözletével kapcsolatban. Szerettük volna megtudni, hogy miért, hogyan látja a pártot most, és mit szólna hozzá kormányon. A Mazsihisz Síp utcai székházában találkoztunk, ahol a szovjet megszállásról, Trianonról, Wass Albertről és az Izraelhez fűződő viszonyáról is kérdeztük.

 -  Az interjú előtt azt mondta, hogy fenntartásai vannak az Alfahírrel kapcsolatban, most mégis beszélgetünk...

 - Azért vagyunk itt, mert kíváncsi vagyok. Amikor a Magyar Narancsban publikáltam, és azt átvette az önök lapja, a zsidó barátaim olyan üzeneteket küldtek, hogy „na ezért megérte írnod, mert ott vagy a jobbereknél is”. Hiszem azt, hogy az emberek nem azért lettek teremtve, hogy gyűlölködjenek. Nem kérdeztem meg Önt, hogy azért van-e itt, mert ideküldték, hogy egy zsidó is legyen az újságban, vagy mert érdekli önöket, hogy mit mondok. Akár lehetne egy olyan döntés is, hogy a szélsőjobboldali, jobboldali, nemzeti portfólió akar adni egy ötszázalékos teret a zsidóknak is, a numerus clausus mintájára...

 - Magamtól érkeztem, mert elolvastam az említett publicisztikáját, amelyben kijelentette, hogy „meg kell ismernünk azon társaink gondolkodását, hátterüket és megfontolásaikat, akik 2014-ben a Jobbikra voksoltak”. Mindezt a hanukai üdvözlet után írta, amiben ön nem látott semmi különöset.

 - Mi egyházként nem politizálunk nyilvánosan, de nem nyilvánosan sem annyira. Találkozom politikusokkal megemlékezésekkor, kerületi napokon, de egyetlen pártnak sincsen állandó belépője a Síp utcába. Minden parlamenti párt küld hanukai üdvözletet, ez egy udvariassági gesztus. Ebben az újdonság az lehetett, hogy eddig nem arról volt ismert a Jobbik, hogy ilyen gesztusokat gyakorol, hanem engedett szavazótábora azon részének, amely mást várt el tőle. Ahogyan az alfahir.hu is kiszolgálja az olvasóit.

 - Jövőre is ekkora ribillió lesz a hanukai üdvözletből?

 - Nem volt ribillió, illetve volt, de az EMIH a magyarországi zsidó közösségen belül egy minoritás, ha jól tudom, kettő saját tulajdonú zsinagógával bír a mintegy harminc magyarországi közül. Tehát Köves Slomó nem tudom, még mit tenne meg azért, hogy a hangját hallassa, hogy a kormánypárt pozitívan beszéljen róla, és elérje, hogy ott azt gondolják róla, „ő a mi zsidónk”. A Mazsihisz nem fog politikai hasznot húzni abból, hogy valakit nyilvánosan megszégyenítsen. Biztos Vona Gábor is cikizett már minket, de mégis minden józan ember azt gondolja, hogy cikizéssel, egymás bántásával megosztottság lesz, a megosztottság pedig szörnyű dolog. Ha van a nemzeti oldalnak igénye nyitni bárki irányába, hogy ezáltal az országnak segítsen, és ráadásul ezt őszintén csinálja, akkor az mindenkinek hasznos. A szekérnek, az autónak az a célja, hogy eljusson A-ból B-be, és ha mindenki egy irányba húzza, akkor az előre megy. Például ha kevés a kórházi ágy, akkor minden parlamenti párt fogjon össze, a Fidesztől a Jobbikig, adjon bele mindenki - mondjuk - évente ötszázezer forintot, és ebbe én is be tudok szállni. De úgy nem fog működni, ha ez az esetleges kezdeményezés arról szól, hogy melyik ágy legyen narancsszínű, melyik felett kinek a neve legyen, mint adományozó. Naiv vagyok, teológusként hiszem, hogy minden emberben jó lélek van. Természetesen tudom, hogy a politikusok a táborukat, a támogatóikat időnként a közös ellenségkép felemlítésével tartják egyben. Éppen ezért éreztem nem túl barátságos gesztusnak, hogy egy Jobbikos tagszervezet kampányolt a Maccabi-játékok elleni on-line aláírásgyűjtés mellett, ám szerencsére ez a próbálkozás végül hamvába holt, és Vona Gábor nyilatkozata is megnyugtató, miszerint neki az úgynevezett zsidó olimpiával kapcsolatban semmilyen ellenérzése nincs, illetve ha ez megvalósul, akkor ő 2019-ben szurkolni fog azoknak a zsidó honfitársainak, akik a magyar színekben versenyeznek.

 - A Mazsihisz kiadott egy nyilatkozatot, miszerint nem akar párbeszédbe bocsátkozni a Jobbikkal, még elutasító jelleggel sem, mint Köves Slomó. Ön aztán mégis a megismerés mellett foglalt állást. Most akkor lesz párbeszéd, lesz megismerés?

 - Az egyik nyilatkozatom gyorsabban, a másik lassabban született meg. Az első – a Facebookon – egy mondat volt: „Az anyukám azt mondta, hogy ne álljak szóba mindenkivel csak azért, mert rám köszön...” A mai napig nem töröltem ki ezt a nyilatkozatot, mert ez is én vagyok. Aztán rájöttem, hogy legalább meg kell nézni, ki az, és miért köszön nekem. Ha valaki szándékosan ellök egy kezet vagy beleköp abba, az semmiképpen nem a jámbor magatartást követi. Az, hogy önök itt vannak, azt mutatja, hogy ha valaki felém fordul, akkor én mint ember, mint zsidó, mint rabbi, nem fordulhatok el. Lehet, hogy csalódni fogunk egymásban, felém nyújtja a kezét, hogy aztán kicsavarja az enyémet, de az már a maga lelkén szárad, nem az enyémen.

 - Régi vita a balliberális oldalon, hogy vajon a nemzeti oldalt elszigeteljék, karanténba zárják, vagy leüljenek vele vitázni...

 - Az SZDSZ-nek az volt az álláspontja, hogy a gyűlöletbeszédet nem szabad megbüntetni, mindenki mondjon azt, amit akar. Klasszikus liberális gondolkodás ez, amely szerint ha a gyűlöletbeszéd elér egy szintet, akkor majd a közeg kiutálja magából, mert a démosznak nincs szüksége arra, hogy gyűlölködő hang legyen benne. A szabaddemokraták nem számoltak azzal, hogy az emberek érzékenységét pénzzel meg lehet változtatni, lásd a plakátkampányokat. Ebben a jelenlegi kormánypárt a maximumra tolja a potmétert, például a „szegény” Vonát összehasonlítja a „szegény” Gyurcsánnyal, holott életükben nem voltak olyan közel egymáshoz, mint a bohócos plakátokon. Úgy nem lehet a nemzetet egybekovácsolni, hogy keressük a közös ellenségeket. Két barát azt mondja egymásnak, hogy „a te barátod az én barátom is”, nem azt, hogy „a te ellenséged az én ellenségem is”.

 - Zsidóként kell-e tartani egy Jobbik-kormánytól?

 - A mindenkori kormány pártállása sokat nyom a latban, hiszen sokan prejudikálnak, hogy milyen a kormányrúdnál az MSZP, az LMP, a Fidesz, a KDNP, illetve a Jobbik. De ha egy politikus felelősségteljes pozícióba kerül, akkor nem teheti meg, hogy személyes érzelmei alapján határoz az állam nevében egyes közösségekről, legyenek azok romák, melegek, keresztények, metodisták vagy bárkik. Egy felelős politikus nem teheti meg, hogy ez alapján nem szerződik tovább közösségekkel, vagy felrúgja az érvényes szerződéseket többek között a kórházak, az iskolák fenntartására vonatkozóan. Lehet a hangsúlyt tologatni balra vagy jobbra, de egy politikusnak az a kötelessége, hogy az országot elvigye a lehető legjobb irányba, magánemberként bárhol is álljon ő, bal- vagy jobboldalon.

 - Mi a helyzet tehát Vona Gáborral, a Jobbikkal?

 - Ebben a Jobbik igen erős hendikeppel indul, hosszú gyűjtések érhetők el a neten arról, hogy miket mondtak a politikusai, például éppen Szegedi Csanád a poros kőtáblákról. Ám az ember sok mindenben megváltozhat; ha vannak fiatalkori botlásai, azt fel kell ismerni, és ki kell mondani, hogy tévedett-e, vagy szavazatmaximalizálás miatt hangoztatta-e ezeket. Ha ez megtörténik, akkor akár egy olyan felelősségteljes kormányzati tényező is lehet, amely követhetővé válik. Egy tanmese szerint azonban, ha egy fába kést szurkálunk, akkor a fa ugyan begyógyítja magát, de a szúrások nyomai örökre benne maradnak.

 - Melyek azok a sarkalatos pontok, amelyek miatt a nemzeti oldal és a zsidó közösség közötti párbeszédek elsikkadnak, amelyeken nem tudunk átlendülni? Például ilyen lehet, hogy a szovjetek bevonulására megszállásként tekintünk-e vagy felszabadulásként.

 - Ez egy nagyon érzékeny pont. A zsidók számára a szovjet hadsereg megjelenése a gettókból való kijövetelt, Auschwitz megszüntetését jelentette. Viszont pontosan tudjuk, hogy a szovjet hadsereg nem angyalok csapata volt. Minap volt egy beszélgetésem rabbiként egy temetés előtt. A több mint kilencvenévesen elhunyt édesanya fia elmondta, hogy a nagyszülei egyszer kimentek a gettóból, hogy sétáljanak egyet Zuglóban, ahol korábban laktak. Majd megjelentek a nácik vagy nyilasok, és mivel nem volt náluk papír, leültették őket egy padra, majd azonnal lelőtték őket. A lányuk (akinek a temetése alkalmával beszéltem a családdal) egy pincében bújt meg, majd a szovjetek bevonulásakor tíz orosz katona megerőszakolta... A Rákosi-hatalomátvételtől a rendszerváltásig a zsidóság és egész Magyarország számára a Szovjetunió volt „az Isten”, a szovjet katonák „az istenek serege”. Ma már kellő kritikával állunk mindehhez. Ennek ellenére a vörös csillagos katonák a zsidó nép számára a felszabadulást jelentik. A zsidó ember számára az árpádsávos szalag a halált jelentette. Biztos voltak kivételek, mint például az általam említett szerencsétlen család, amely kapott jobbról, kapott balról. Tudjuk azt is, hogy Sztálint nem az emberszeretet vezette, amikor felszabadította Magyarországot és a gettókat, hanem a politikai térnyerés, az ütközőállamok pechjére. Ebben a kérdésben lassan változik a zsidóság gondolkodása. Mi, akiknek már a szülei is a holokauszt után születtek, másképpen látjuk a dolgokat. A vádak, amelyekkel gyakran illetik a zsidókat, miszerint kommunisták, baloldaliak, a mai fiatalok körében nem annyira igazak már. A kommunizmusban is üldözték a cionizmust, volt, aki börtönbe is került, itt üdültették Carlost, akadályozta az egyházügyi hivatal a zsidó hitéletet, és még sorolhatnánk. Ám természetesen ezek a bűnök közelében sincsenek a fasiszta népirtásnak.

 - Jobboldali az új generáció?

 - Ezt azért nem lehet kijelenteni, sőt… Ám a nemzeti érzelmek kapcsán például a migránskérdés apropóján sok érdekességgel találkoztam. Az én zsinagógámban is volt ebből nézeteltérés. Egy részük azt mondja, hogy aki menekült, annak segíteni kell, ahogy én is segítettem a Keleti pályaudvaron, ahol ételt osztottam. De ezt a segítséget bölcs kritikával, mértékkel és átgondolva kell megadni. A másik részük azt mondja, hogy akik idehoznák a sáriát (az iszlám törvénykezést), azok bizony menjenek vissza Szíriába. Nem beszélhetünk homogén zsidó tudatról, homogén világnézetről, homogén politikai beállítottságról.

 - Mondjuk egy Wass Albert-szobor felavatása esetén azért megint kisiklana a párbeszéd...

 - Kellő érzékenységet kell mutatni. Wass Albertet nem azért szeretik annyian, mert olyan fantasztikus magyar író. Megjegyzem, nem olvastam el a könyveit, csak belelapoztam azokba, és valóban egy szép, dús és bodros tájleírást láttam bennük. Ő ma egy ikon, akit bizonyos politikai erők felemeltek, ám ne feledjük, hogy neki van egy „Patkányok honfoglalása” című kétségbeejtő írása, amely – sokak szerint – zsidókról szól. Nem vagyok irodalmár, de én inkább József Attila mellett maradnék. Tudta, hogy egy zsidó író: Sinkó Ervin hozta létre a magyar kisebbségi felsősoktatást Újvidéken, a máig működő Magyar Tanszéket, és róla most készít elő konferenciát a Mazsihisz, részben a Vajdaságból hívott előadókkal? Mi is rendszeresen szervezünk zsidó napokat a határon túl.

 - Megértem, hogy a zsidóknak nem szimpatikus például a "Patkányok honfoglalása", de sokan azért olvasnak Wass Albertet, mert Erdélyről ír, ezáltal egy űrt tölt be a magyar irodalomban.

 - És itt szeretném megjegyezni: a határon túli irodalom tele van Wass Alberthez mérhető szerzőkkel. Ott van például az Auschwitzba hurcolt Karácsony Benő, Erdély nagy írója. Értem a kérdését, de akkor hogy kell kezelni egy olyan írót, aki egyesekben fájdalmat ébreszt, másokban meg nem? Amúgy a másik oldal meg minden gond nélkül lebontotta Lukács György szobrát. Neki is voltak jó írásai, de kommunista filozófus volt, lehet, hogy zsidó is, sőt a történészek szerint – valószínűleg ezek tények – közte volt azoknak, akik a Tanácsköztársaság idején embereket tizedeltek. Ezeket a kérdéseket szakembereknek kellene rendezni, politikusokat bevonva, hogy a politikai akarat és az emberek vágya találkozzon. A politika nem szólhat bele az irodalomba, de meg kell találni a konszenzust, hogy ha valami valakinek fájdalmas, akkor azt tudjuk megfelelően kezelni. Ehhez azonban meg kellene ismernünk egymás érzékenységét, ami olyan kommunikációt igényel ember és ember között, amire ma sajnos nincsen lehetőség. Vona Gábor levele éppen erről szólt.

 - Érdemes azokkal az előítéletekkel foglalkozni, amelyek szerint a zsidó közösség nem Magyarországhoz, hanem Izraelhez lojális?

 - Akkor érdemes cáfolni, ha elolvassa mindkét oldal. Higgyék el a tisztelt olvasók, hogy én több adót fizetek be a magyar államnak, mint sokan a másik oldalról... Nem adózom Izraelben, itt fizetem ki az autópálya-matricámat, nem bliccelek. Azok a zsidók, akik Magyarországon élnek, azok magyarul álmodnak, magyarul mesélnek a gyerekeiknek, és én is magyarul prédikálok a zsinagógában és tanítom az embereket. Szeretem Izraelt. Más meg szereti a Real Madridot, a Juventust, a Bayern Münchent, de akkor is magyar ember. A zsidóság számára Izrael azért mégiscsak Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, Dávid király, Salamon, azaz az őseink országa. Miután a rómaiak i. u. 70-ben elűzték a zsidókat onnan, a rabbik úgy döntöttek, hogy naponta háromszor kell Jeruzsálem felé fordulva imádkozni. A zsidóságnak lelki kötődése van Izrael felé, ahogy a katolikus embernek is valamilyen szinten a Vatikán irányában.

 - Tehát a kötődés lényege nem napjaink Izraelje, hanem a történelem és a szakralitás?

 - Igen, pontosan. Attól, hogy zsidó vagyok, még nem szavazhatok az izraeli parlamenti választások alkalmával. Milyen jogon is tenném? A magyarországi zsidóságnak szinte teljesen mindegy, hogy ki Izraelben a miniszterelnök. Ha megkérdeznénk tíz magyar zsidót, akkor nyolc nem is tudná, hogy melyik párt van hatalmon Izraelben.

 - Többen azért kerültünk bele a nemzeti radikális közegbe, mert a trianoni igazságtalansággal, a határon túli magyarokkal senki nem foglalkozott. Ezt a közeget azonban sokan megbélyegzik, felcímkézik, antiszemitának nevezik. Erről mi a meglátása?

 - A magyarság fájdalma a zsidóság fájdalma is. A feleségem nagyszülei erdélyiek, az anyósom Szilágysomlyón született – zsidóként. Mesélte, hogy mikor bejöttek a magyarok, a szülei zokogtak örömükben. Engem úgy hívnak, hogy Radnóti Zoltán, nem úgy, hogy Kohn Mózes. Magyar nevem van, elején, végén, közepén. A magyarság fájdalmai engem is érintenek. De ami körülbelül száz esztendeje megtörtént, azt fel lehet úgy fogni, hogy „abcug trianoni békediktátum, abcug antant országok”. Széttört Magyarországot ábrázoló szobrokat avathatunk könnyes szemekkel, ami akár úgyszintén egybekovácsolhat minket, a közös fájdalom által. Viszont úgy is életben lehet tartani az emlékeinket, hogy ezt mondjuk egymásnak: „nézd meg, az a mienk, az Erdély, menjünk el oda, szervezzünk túrákat”, ahogy Orbán csinálja Tusnádfürdőn. Én is vettem részt erdélyi körúton. A Mazsihisz is foglalkozik határon túli magyar zsidókkal, magyar nyelvű könyveket viszünk nekik, de elmentünk az erdélyi magyar keresztény közösségekhez is. Higgye el, hogy egy magyarországi zsidó sem fog Trianon évfordulóján pezsgőt bontani. Erdély és Felvidék zsidó lakossága ugyanúgy megsínylette ezt a történetet, ugyanolyan magyarok voltak, orvosok, ügyvédek, mint a többiek, akik Magyarországon akartak élni. Szeretném még egyszer hangsúlyozni: semmi értelme Trianon és a zsidóság szembeállításának. Az I. világháború utáni vereség, a trianoni diktátum el nem fogadása vitte bele – közvetve – Magyarországot a II. világháborúba, ezért álltak Németország oldalára. Magyarként, zsidóként, rabbiként ugyanúgy fáj nekem is a magyarok lakta települések, például Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Kassa, Szabadka, Pozsony, Szatmárnémeti elcsatolása az anyaországtól. A pozsonyi Hátám Szofer pedig az egyik legnagyobb magyar rabbi volt.

 - Mégis, ha szóba kerül Trianon vagy a határon túli magyarság, akkor felszínre kerül az ellentét, és nem az történik, hogy a zsidó magyarok és a nem zsidó magyarok együtt visznek könyveket a határon túlra. 2010 előtt a trianoni megemlékezések szervezőit a baloldali újságírók előszeretettel bélyegezték antiszemitáknak.

 - Ne feledjük el, hogy a rendszerváltásig ezek tabuk voltak. Mi abban szocializálódtunk, hogy ötvenhat az ellenforradalom, ezt tanultuk, ezt mondta a tévé, a rádió. Trianonról meg azt, hogy igazságos dolog volt, de azt sem tudtuk, mi az, mert nem beszéltek róla. Wass Albertről, Tormay Cécile-ről, de Raoul Wallenbergről sem hallottunk. Meg kell érteni, hogy a zsidó közösségekben vannak emberek, akik a kilencvenes években 40–50 évesek voltak. Bennük él a szüleiktől megörökölt félelem mindenféle nemzeti oldaltól, árpádsávtól, vonulástól, bakancstól. Most azért ültünk le, hogy egy kicsit megismerjük egymást. Akkor lesz nyugalom, ha megértjük egymás érzékenységét. Ha ez elindul, akkor megbékélést fog hozni az emberek lelkébe. A végső cél pedig az, hogy a fenntartások, a félinformációk, a félelmek lecsökkenjenek, és akár el is tűnjenek.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
1
sss
2019. december 14. | 09:54
Két és fél New York-i színészgeneráció életét mutatja be Michael McKeever vígjátéka, melynek hazai bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban volt. Mi is ott jártunk.
1
Két és fél New York-i színészgeneráció életét mutatja be Michael McKeever vígjátéka, melynek hazai bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban volt. Mi is ott jártunk.
Az Európai Tanács kétnapos ülésén ezúttal a távlati célok felé vezető út kikövezése jutott kiemelt szerephez. Elemzés.
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.