George W. Busht vezették félre a titkosszolgálatok, vagy ő vezette félre az Egyesült Államokat?

kép: Charles Ommanney/Getty Images News/Getty Images

Megmutatjuk, hogy George W. Bush mit mondott parancsnokainak, mikor kiadta az utasítást, hogy támadják meg Irakot. Kiderül az is, hogy mit csinált az ezt követő percekben, mikor könnyes szemmel távozott a Válságteremből, valamint azok a kínos pillanatok is, ahogy egy riporter a tömegpusztítő fegyverekről faggatta, majd a beismerés, hogy tévedtek. Busht vezették félre a titkosszolgálatok, vagy Bush vezette félre az országot? Az iraki háború megindításának pillanatai.

Az iraki háború kirobbantását megelőző percekben a Fehér Ház Válságtermében Bush a Nemzetbiztonsági Tanáccsal találkozott, és még egyszer, utoljára megkérdezte tőlük:

"Van-e bárkinek még egy utolsó, megfontolandó gondolata, kommentárja, javaslata?"

Senki nem szólt közbe.

Ezután bekapcsolták a lehallgatásbiztos videotelefon-rendszert, a képernyőn megjelent Tommy Franks tábornok az afganisztáni, majd az iraki háború amerikai parancsnoka. Vele együtt bekapcsolódott a videobeszélgetésbe a kilenc legmagasabb rangú parancsnok is. Minden bizonnyal ez volt a történelem során az első olyan alkalom, amikor egy háború kitörése előtt az azt megindító ország elnöke a parancs kiadása előtt percekkel közvetlen videotelefonos beszélgetést folytat azokkal a parancsnokokkal, akik már a terepen tartózkodnak.

Franks tábornok a Szaúd-Arábiában lévő Szultán Herceg Légitámaszpontról jelentkezett be és közölte, hogy az irányítása alá rendelt parancsnokoknak azt az utasítást adta, hogy tájékoztassák az elnököt felkészültségükről. Bush meg is kérdezte az első embert:

"Megvan mindenük, ami szükséges?"

T. Michael "Buzz" Moseley altábornagy, a légierő parancsnoka volt, aki Szaúd-Arábiából irányította a vadászgépeket. Az elnök rögtön utána feltett egy erősebb kérdést is:

"Győzni fognak?"

Moseley nem merte kijelenteni, hogy győzni fognak, de biztosította Busht felkészültségéről:

"Az irányítóberendezéseim és csapataim készen állnak. Megkaptam és szétosztottam az ütközetbe bocsátkozás szabályait. Nincs nyitott kérdés. Felkészültem, és a helyemen vagyok. Minden rendelkezésemre áll ahhoz, hogy győzzek."

Ezután David D. McKiernan altábornagy, a szárazföldi erők parancsnoka is biztosította az elnököt, hogy támadó pozícióba vonulnak, a logisztikai egységek a helyükön vannak, "mindenünk megvan a győzelemhez." Timothy J. Keating tengernagy jelentette, hogy az Egyesült Államok Haditengerészetének 90, a koalíció többi országának összesen 59 hajója áll készenletben - "mindnyájan a zöld jelzésre várunk". Bush az összes többi parancsnoknak is feltette a kérdést, mindenhonnan hasonló választ kapva, életük legfontosabb pillanatai voltak ezek.

Végül Franks tábornok összegezte az elhangzottakat:

"A haderő készen áll a bevetésre, elnök úr!"

George W. Bush ezután apja nyomdokaiba lépve, elmondta elnöksége talán legfontosabb mondatait, ugyanis az afganisztáni háború gyakorlatilag evidens volt a szeptemberi terrortámadások után, de Irakkal kapcsolatban teljesen más volt a helyzet. Az elnök szájából a következő szavak hangzottak el, mikor kiadta a parancsot:

"A világbéke megőrzése érdekében, valamint az iraki nép javát és szabadságát szem előtt tartva ezennel kiadom az elnöki parancsot, hogy megkezdjék az Iraki szabadság hadműveletet. Isten áldása legyen csapatainkon."

Az első különleges egységeknek a keleti parti idő szerint reggel 9-kor, iraki idő szerint délután 17 órakor kellett behatolniuk Jordánia felől az ország nyugati területeire, hogy hatástalanítsák a Scud-rakétákat.

"Isten óvja Amerikát"

 - válaszolta Franks tábornok a kiadott parancsra.

"Mind készen állunk, győzni fogunk!" - tette hozzá Bush, homlokához emelve kezét tisztelgett parancsnokai előtt, majd könnyes szemmel elhagyta a helységet. Később az Ovális irodából egyenesen a kertbe ment, hogy egyedül sétáljon. Később így emlékezett vissza ezekre a pillanatokra:

"Megrohantak az érzelmek. Miközben a kertben sétáltam a körsétányon, imádkoztam, hogy csapatainkat ne érje bántódás, hogy a Mindenható vigyázzon rájuk, és a lehető legkevesebb emberáldozat legyen."

A rövid séta után az elnök a lehallgatásbiztos telefonon felhívta a koalíciós országok vezetőit, gyakorlatilag annyit mondva mindegyiküknek, hogy "megindult a bevetés".

A sosemvolt tömegpusztító fegyverek

Bob Woodward egy későbbi interjú során kemény kérdéseket tett fel Bushnak a tömegpusztító fegyverek hiánya kapcsán. Gyakorlatilag erre hivatkozva indították meg a háborút, úgy tartották, hogy Szaddám Huszein, ha be is engedi az országba az ENSZ fegyverzet-ellenőreit, átveri őket. Ezeket a tömegpusztító fegyvereket viszont soha nem találták meg Irakban. A titkosszolgálatok félrevezették az elnököt a fegyverek létezéséről?

"Nem!"

 - vágta rá határozottan Bush.

Ön félrevezette az országot?

"Nem!"

 - válaszolt erre is határozottan az elnök.

Akkor vajon mi történhetett?

"Ha már a háború előtt tudomást szerezhettünk volna az ENSZ-határozatoknak azoknak a megsértéseiről, amelyekről David Kay 2003 októberében számolt be, le lehetett volna szögezni az alapvető törvénysértés tényét, ez pedig jogos ok a háborúra. A hírszerzői anyagok kellően megalapozottak voltak ahhoz, hogy az ENSZ több határozatot hozzon, és kellően megalapozott ahhoz is, hogy az előző elnök, Clinton úgy döntött 1998-ban, csapást mér Irakra."

Végül nem találták meg a fegyvereket - vágott közbe Woodward.

"Igaz, de találtunk fegyverkezési programokat, amelyeket bármikor továbbfejleszthettek volna."

 - reflektált Bush.

Volt elég ok a háborúra?

Egy fegyvert a tervek alapján gyorsan le lehet gyártani, magyarázta Bush, ezért vallotta azt, hogy minimális gyanú esetén is megpróbálják elkapni Szaddám Huszeint. 2001. szeptember 11. után pont az elnök fejtette ki, hogy a józan realizmus hangjának tartja magát, az mégsem utal józan realizmusra, hogy kétséges hitelességű információk alapján megtámadott egy országot, majd egy ideig nem is vallotta be, hogy nem léteznek a fegyverek.

"A realizmus nem más, mint hogy valaki megérti Szaddám Huszein alaptermészetét, az élettörténetét, és azt, hogy mekkora kárt okozhat Amerikának."

Woodward ezután igyekezett nyomást helyezni az elnökre, hogy ez mind igaz, de tömegpusztító fegyverek akkor sincsenek. Bush ezután részben feladta a védekezést:

"Igaz, igaz, igaz!"

Később azért hozzátette, hogy

"Azok az emberek akik azt szeretnék, ha az elnök kiállna a nyilvánosság elé, és deklarálná, hogy amit kerestünk, azt egyelőre nem találtuk meg, tulajdonképpen azok, akik hangoztatják, hogy nem kellett volna odamennünk."

Beismerés

George W. Bush végül első ízben 2004. február 8-án ismerte be az NBC Meet the Press című műsorában, hogy

"Arra számítottam, hogy nagy fegyverkészletek lesznek ott. Azt hittük, hogy Szaddámnak vannak fegyverei."

(forrás: Bob Woodward: A támadás terve)

A háború, ami romba döntötte Irakot

A 2003. március 20-án indult háború ugyan megdöntötte Szaddám Huszein diktatúráját, de az amerikaiaknak nem volt részletesen kidolgozott stratégiájuk a harcok utáni pacifikálásra és stabilizálásra. Barack Obama 2011-ben lezárta a háborút, a Koalíciós Hadsereg pedig 2010. szeptember 1-én végleg befejezte a harci tevékenységekben való részvételt. A térségben viszont hatalmi vákuum keletkezett, Szaddám keménykezű diktátor volt, de stabilitást is nyújtott a térségben, ami azóta nincs meg.