Csúcsforgalom a Közel-Keleten: a németek elmennek Törökországból, a törökök mennek Katarba

Helycserés védekezés.

A berlini döntést azért kellet meghozni, mert

Ankara nem engedi be a szövetségi parlament (Bundestag) képviselőit a támaszpontra.

Ez elfogadhatatlan, mert a Bundeswehr - a német hadsereg - "a parlament hadserege", a Bundestag rendelkezik felette - húzta alá a kormányülésről kiadott közlemény szerint Sigmar Gabriel külügyminiszter.

Hozzátette: ahol Bundeswehr-katonák szolgálnak, ott  belépést kell biztosítani a parlamenti képviselőknek.  

A Tornado felderítő repülőgépeket és légi utántöltő gépeket a 2015-ben kezdett küldetésben szolgáló mintegy 280 katonával együtt a jordániai Al Azrak támaszpontra helyezik át. A költözés miatt a felderítő gépek két-három hónapig, a légi utántöltő repülők két-három hétig nem vehetnek részt az IÁ állásai ellen légicsapásokat intéző koalíció műveleteiben.

A török vezetés azért akadályozza a képviselők látogatásait, hogy nyomást gyakoroljon Berlinre. A nyomásgyakorlással elsősorban azt próbálja elérni, hogy adják ki a tavalyi puccskísérlet nyomán Németországba menekült katonatiszteket.

Közben török parlament plenáris ülésén szerda este elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében

katonákat küld Katarba

a hétfőn kirobbant öböl-menti viszály nyomán - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség szerdán.

A törvényhozás 2015-ben hagyta jóvá azt a Dohával kötött megállapodást, amelynek értelmében Törökország Katarban katonai támaszpontot alakít ki egy szélesebb körű védelmi egyezmény részeként. A mostani döntés értelmében a szerződésnek két pontja vált törvényerejűvé: a török katonák állomásoztatása az arab országban és a csendőrképzési együttműködés.

Hétfő reggel óta már kilenc ország - Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritius, a Maldív-szigetek és Mauritánia jelentette be, hogy megszakítja, Jordánia pedig azt, hogy alacsonyabb szintre korlátozza diplomáciai kapcsolatait Katarral. Arra hivatkoztak, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe.

 

Mi áll az Öböl-menti válság hátterében?

Hétfő reggel óta nyolc ország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritius és a Maldív-szigetek jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral. Arra hivatkoztak, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe. Denis Bauchard, a francia Nemzetközi Kapcsolatok Kutató Intézetének (IFRI) elemzője rámutatott, hogy a Katar és Szaúd-Arábia közötti viszony az elmúlt években végig rossz volt.