Jöhet a Lex levegő

Addig lélegezzünk, míg lehet!

Alaposan bepörgött a Fidesz. Azok után, hogy Kósa Lajos frakcióvezető ma bejelentette, rendkívüli ülés összehívását kezdeményezik, hogy valahogy még nyáron átverjék az országgyűlésen a Lex csicskát, az is nyilvánossá vált, hogy a korrupció visszaszorítása érdekében a Fidesz beterjeszti a Lex levegőt is.
A tervezett jogszabály szerint mindenki, aki nem Orbán Viktor feltétlen (hangsúlyozzuk, feltétlen, tehát nem mondjuk csak 99 %-os) támogatója, illetve nem maga Orbán Viktor, az nem vehet levegőt a törvény hatályba lépése után.

„A magyar emberek biztonsága mindennél fontosabb számunkra. 2014-ben mi erre kaptunk felhatalmazást, és ezt szem előtt tartva mindent el is követünk azért, hogy aki nem velünk van, az egyáltalán ne is legyen”

– válaszolt újságírói kérdésre (ezúttal az MTI segítsége nélkül) Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: az ellenzék minden egyes levegővételből kinyert oxigénmolekulát arra használ, hogy teljesítse az őket bábként mozgató milliárdosok, Soros György és Simicska Lajos utasításait.  

Áder János már most jelezte, hogy alá fogja írja a törvényt. A marcona Greenpeace aktivistaként viselkedő államfő elmondta, ez a mintegy 8,5 millió ember amúgy is nagyon sok szén-dioxidot bocsát ki magából, így nélkülük nem csak a magyar közélet, hanem a levegő minősége is javulni fog.

Mészáros Lőrinc ma minden hazai temetkezési céget megvásárolt.