Megrázó videó: szénné égett a migránsok úttorlasza által megölt lengyel sofőr autója

Lengyel volt annak a lengyel rendszámú kisteherautónak a sofőrje, aki kedden migránsok által épített útakadályok miatt halálos balesetet szenvedett Calais-nál, Franciaországban - derül ki abból a levélből, melyet Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter írt francia kollégájának szerdán.

A Gérard Collomb-nak címzett levélben, melyről az AFP francia hírügynökség számolt be, Blaszczak arra kéri francia kollégáját, hogy tegyen lépéseket a lengyel sofőrök biztonságának megóvása érdekében Calais-nál. A levél tanúsága szerint a történtek nagy aggodalmat keltettek Lengyelországban, főleg a fuvarozók körében, és

elfogadhatatlan, hogy ilyen törvényszegések ártatlan emberek halálát okozzák.

A helyi prefektúra tájékoztatása szerint kedden hajnali 3.45 órakor egy lengyel rendszámú kisteherautó csapódott bele annak a három kamionnak az egyikébe, amelyek az útakadály miatt kénytelenek voltak leállni az úton. A jármű azonnal lángra kapott, és, mire e tűzöltók a helyzsníre értek, teljesen kiégett. A meghalt sofőrt akkor még

azonosítani sem sikerült.

Az egyik feltartóztatott kamionról

kilenc eritreai migránst szedtek le a rendőrök,

és előállították őket.

Régebben, amíg állt a dzsungelnek nevezett sátorváros a calais-i kompkikötőnél, mindennapos gyakorlat volt, hogy a migránsok útakadályokat építettek, így lassítva le az Anglia felé tartó kamionokat, hogy fel tudjanak mászni vagy ugrani rájuk. 

A tábor felszámolásával az útakadályok is eltűntek, és csak május végén jelentek meg újra, amikor a migránsok is érzékelhetően visszatértek a város környékére. Jelenleg 4-600 migráns él Calais-ban és környékén ínséges körülmények között, abban reménykedve, hogy átjuthatnak Nagy-Britanniába.

Forrás
MTI nyomán