Tévedtem

Volt egy teóriám, de nem jött be.

A felvetésem lényege az volt, hogy a Fideszhez köthető korrupciógyanús ügyek nyilvánosságra kerülése nem zavarja a kormánypártot. Sőt, inkább úgy vannak vele, hogy minél több, annál jobb. Hiszen egy szót (jelen esetben a korrupciót) minél többször hallják az emberek, úgy lesznek automatikusan egyre immunisabbak rá. 

Hogy kicsit azért legyen igazam is, ez a része nem mellé lövés, hiszen ismerősöktől kaptam már meg a „na és, mindenki lop” választ. Annak viszont melléfogtam, hogy ezek az ügyek nem kínosak a Fidesz számára. Mert, hogy nagyon is azok. Ha pedig kínosak, akkor valahol csak motoszkál bennük, hogy nem a jól megérdemelt munka gyümölcsét élvezik. Például nem értettem, hogy Mészáros Lőrinc miért hebegett-habogott, kamuzott, amikor a monaco-i Forma 1-es kiruccanásáról kérdezték, ahova magángéppel ment a cimbikkel. Az ugyanis már közismert tény, hogy ő nagyon-nagyon gazdag. Ebben már semmi pláne nincsen. Akár azt is mondhatta volna, hogy

„igen, nagyon szeretem a Forma 1-et, kireppentünk a barátaimmal megnézni a futamot, köszönöm a kérdést, viszontlátásra”.

És akkor ott van még Habony Árpád legutóbbi ügye. Ha nem zavarná a korruptozás, tolvajozás, akkor miért nem sétált ki a reptéri terminálból az autójához? Miért menekült el egy helikopterrel.

De ne felejtsük Rogán Antalt sem, aki csípőből hazudva tagadta le az elhíresült repkedős lagzit. Ha nem érezte volna kínosnak, miért tagadta volna le?