Megszólalt Németh Szilárd, a nagy gondolkodó

Soros György.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hétfőn ül össze, ahol többek között a vizes világbajnokság tapasztalatai, valamint az orosz, azeri wifi-ügy kerül napirendre. Emellett tájékoztatást kérnek a Politico című lapban megjelent információkról - amelyekre mások mellett Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja is felhívta a figyelmet -, miszerint Magyarország és a NATO között minimálisra szűkült az információáramlás az utóbbi bizalomhiánya révén.

A Fidesz-KDNP nem vesz részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfőre összehívott ülésén, közölte Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az MTI-vel és azt is megindokolta, hogy miért. Vigyázat, súlyos gondolatok következnek!

Németh Szilárd szerint a megjelölt témák alapján 

az ülést valójában Soros György hívatta össze, és a "napirendi rágalmak" a Soros-hálózat hazugságkampányán alapulnak.

"A Fidesz nem asszisztál Soros bizottsági üléséhez és Magyarország megtámadásához" - fogalmazott Németh Szilárd.

A Fidesz szerint a balliberális ellenzék a Jobbikkal egy húron pendülve, a FINA és a közönség által is minden idők legjobb vizes világbajnokságának nevezett sporteseménye ellen indított hazugságkampányt, és ehhez a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is fel akarja használni.

Németh szerint az ellenzék nem tudja elfogadni, hogy minden erőlködésük ellenére az ország nemzetközi szinten is sikeres és biztonságos. Sőt, a sikerek ellen drukkolnak és hazug rágalmakkal akarják lejáratni az országot a nemzetközi közvélemény előtt. 

"A Fidesz nem fogja hagyni, hogy az ellenzék Soros megrendelései szerint rángassa a magyar emberek által megválasztott Országgyűlést és annak bizottságait" - hangsúlyozta. Szerinte a nemzetbiztonsági bizottságot a migráció okozta terrorveszély miatt kellene inkább összehívni.

Teljesen indokolatlanul végül arra is kitért, hogy péntek délután Németországban egy szélsőséges iszlamista egy szupermarketben levett a polcról egy konyhakést, kibontotta a csomagolásából és vérengzésbe kezdett. Egy embert megölt, és a nyomozás új adatai szerint hét embert sebesített meg.

Ezzel kapcsolatban Németh Szilárdnak természetesen Soros György jutott eszébe.

"Az a migránspolitika, amit Soros György, Brüsszel és a hazai ellenzék is képvisel, egyre nagyobb veszélybe sodorja Európát, miközben őket nem érdekli sem a kontinens, sem a magyar emberek biztonsága".