Az emberek többségét nem érdekli a kormánypropaganda, de vannak fogékonyak is

Működik az agymosás?

Kutatók a SentiOne szövegelemző szoftver segítségével végeztek kimutatásokat ezekről a kérdésekről, az Index közölt összefoglalót az eredményekről.

Ezek alapján elmondható, hogy az emberek kétharmada süket a kormánypropagandára, akik viszont fogékonyak a gyűlölködésre, egyre erősebben teszik azt.

A SentiOne azt vizsgálta, hogy 2016-ban Facebook-posztokban, kommentekben és blogbejegyzésekben hogyan beszéltek a menekültkérdésről. Itt csúcson van a gyűlölködés: a nem semleges tartalmak 79,3 százaléka menekültellenes. A legtöbb poszt viszont semleges volt. Ebben a kérdésben összefüggéseket is mutattak ki a propaganda és a közhangulat között. Ahogy a kormány erősített kommunikációban, például a kerítésépítésnél, vagy a menekültellenes népszavazásnál, megszaporodtak a negatív kommentek. Fordított reakció is megfigyelhető, ezzel egy időben nőtt a menekültekkel kapcsolatos pozitív tartalmak száma is, de kevesebb volt belőlük, mint negatívból. A kormány nagyon hatékony módon tematizálta a közbeszédet ezzel.

Ahogy korábban írtuk is, az egész kutatást árnyalja, hogy a semleges megszólalásokkal nem foglalkoztak, pedig ezekből volt a legtöbb: a tartalmak kétharmada nem foglalkozott a gyűlöletkampánnyal.

(fotó: Alfahír)