A venezuelai kormány leverte a valenciai fegyveres felkelést

A venezuelai hatóságok bejelentették vasárnap, hogy leverték azt a kisebb lázadást, amelyet Nicolás Maduro elnök kormánya ellen kíséreltek meg végrehajtani a fővárostól keletre fekvő Valencia nagyváros közelében, egy katonai bázisnál, közlésük szerint a "terrorista támadás" résztvevői közül kettőt megöltek, további hetet pedig őrizetbe vettek.

Előzőleg, vasárnapra virradóra a közösségi médiát bejárta egy videó, amelyen egy csoport katonai egyenruhában lévő férfi bejelenti felkelésüket, alig két nappal a kormánypárti alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozását követően.

A csoport vezetője, a Nemzeti Gárdából 2014-ben eltávolított Juan Caguaripano százados azt mondta, lépésük Nicolás Maduro államfő gyilkos önkényuralma ellen irányul, de nem államcsínyt hajtanak végre, hanem "polgári és katonai akciót az alkotmányos rend helyreállítása érdekében".

A venezuelai védelmi minisztérium nyilatkozata szerint a lázadást leverték, és az állítólagos összeesküvők közül néhányan elmenekültek a laktanyából általuk ellopott fegyverekkel, ezért a biztonsági szervek nagy erőkkel kutatnak utánuk. Maduro elnök televíziós beszédben gratulált a fegyveres erőknek ahhoz, hogy visszaverték a Paramacay Erőd elleni vasárnapi "terrortámadást".

Diosdado Cabello tábornok az Egyesült Államok által támogatott ellenzéket hibáztatta a laktanya megtámadásáért.

"Ez terrorcselekmény volt, amelyet a jobboldal és az észak-amerikai birodalom finanszírozta kollaboránsaik támogatásával követtek el félkatonai, zsoldos erők"

- mondta a tábornok az állami tévében.

A Caracastól mintegy 150 kilométerre keletre fekvő, 1,6 milliós Valenciában százak vonultak az utcára, hogy támogatásukról biztosítsák a felkelőket, s helyi szemtanúk elmondása szerint vasárnapra virradóra egész éjjel lövések zaja hallatszott.

Az arcukat eltakaró tüntetőket azonban vasárnap délre lényegében szétoszlatta az ellenük könnygázt bevető rendőrség, s a 30 milliós dél-amerikai ország többi része nem csatlakozott a lázadáshoz.

Forrás
MTI nyomán