Semmit sem sikerül a tervezett összegből megépíteni

Most a fehérvári stadion költségei növekedtek.

A sóstói aréna kivitelezéséről szóló szerződést tavaly novemberben írták alá a közbeszerzést nyert konzorciummal, melyben a Strabag is több céggel képviselteti magát. Eredetileg 12,8 milliárdot szántak volna az építkezésre, ám a legkisebb ajánlat is 18,5 milliárdra tette a költségeket.

Végül 16 milliárdig lealkudták az árat és a kormány 3,3 milliárdot átcsoportosított az országvédelmi alapból a projektre.

A sok változtatás valószínűleg abból adódhat, hogy a kisebb költség érdekében műszaki változtatásokat eszközöltek a terveken, amiket végül mégsem lehetett úgy kivitelezni.

Jelenleg 13,6 millióval emelkedtek a költségek, a korábbi változtatásokkal együtt így már 180 millióval lépték túl az eredeti összeget. Várhatóan ezzel nem fejeződött be a módosítások sora, ugyanis a felek rögzítették, hogy a fejépületnél statikai hibát észleltek, aminek vizsgálata még folyamatban van.

A sóstói aréna költségtúllépése azonban aprópénz, ahhoz képest, hogy a napokban a kormányzat 12,6 milliárd forintnyi közpénzt csoportosított át állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztésére - írja a lap.

Folytatódik a felcsúti álom: újabb 13 milliárd stadionépítésre

Egy ismerősöm, aki régebben többször is megfordult a közvetlen környezetében, azt mondta, ha fociról volt szó, vagy kint voltak a pályán,labdarúgó közegben Orbán egészen máshogy viselkedett. Otthon érezte magát, sokkal pozitívabb lett a kisugárzása. A felcsúti labdarúgó akadémia Puskás Ferenc születésének 80. évfordulóján, 2007. április 1-én vette fel a legenda nevét.