Ausztrál kutatók megoldották az első állatok megjelenésének rejtélyét

Ez volt az algák felemelkedésének kora.

Az Ausztráliai Nemzeti Egyetem (ANU) kutatói az ötödik kontinens középső részéről származó ősi üledékes kőzetekben találták meg a választ a rejtélyre. "Összetörtük porrá ezeket a kőzeteket és ősi élőlények molekuláit vontuk ki belőlük" - közölte Jochen Brocks, az ANU vendégprofesszora, a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

Brocks szerint tudóstársaival képesek voltak 650 millió évre visszanyúlóan élőlények nyomait felfedezni a kőzetekben. "Ezek a molekulák elmondják nekünk, mi érdekes történt 650 millió éve. Ekkor történt az ökoszisztéma forradalma, ez volt az algák felemelkedésének a kora" - magyarázta.

Brocks hangsúlyozta, hogy az algák elterjedése a földtörténet egyik legmélyrehatóbb ökológiai forradalmát indította el, amely nélkül az emberek és más állatok nem léteznének. "Mielőtt ez megtörtént volna, drámai esemény történt 50 millió évvel korábban, az úgynevezett hólabda-Föld" - tette hozzá.

"Ekkor a Föld mintegy 50 millió éven át teljesen fagyott volt. Hatalmas gleccserek gyalulták a hegyvonulatokat porrá, amelyek tápanyagot szabadítottak fel, és amikor a hó elolvadt egy szélsőségesen globális felmelegedés során, a folyók a tápanyagokat az óceánokba sodorták. 

Brocks elmondta, hogy a tápanyag igen magas szintű jelenléte az óceánokban és a globális hőmérsékletek csökkenése élhetőbb szintre tökéletes feltételeket alakított ki az algák gyors elterjedéséhez. Ez volt az átmenet a baktériumok uralta óceánokból abba a világba, amelyet összetett élet uralt.

"Ezek a hatalmas és tápanyagban gazdag élőlények az élelemháló alján biztosították az energiarobbanást a teljes ökoszisztéma forradalmához, amelyben egyre nagyobb és összetettebb szervezetű állatok, köztük az ember is képes volt fejlődni" - hangoztatta a professzor. 

A tanulmány társszerzője, Amber Jarrett olyan ősi üledékes kőzeteket fedezett fel Közép-Ausztráliában, amelyek a hólabda-Föld elolvadása utáni időszakból származanak. 

"Ezekben a kőzetekben molekuláris fosszíliák feltűnő jeleire bukkantunk. Azonnal tudtuk, hogy áttörő felfedezést tettünk arról, hogy a hólabda-Föld közvetlen részese volt a nagy és bonyolult élet evolúciójának" - idézte az ANA kutatóját a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.