Ezt az ülést is Soros hívatta össze

Az egyetlen jelenlévő fideszes válaszok helyett csak vádaskodott.

Ma tárgyalta volna a Parlament a devizahitelesek ügyét, ám mivel a kormánypártok előre bejelentették távolmaradásukat az ellenzéki képviselők számoltak azzal, hogy a napirendre tűzött témákat nem fogják tudni megvitatni. Éltek hát a lehetőséggel, hogy ha máshogy nem is, de napirend előtti felszólalásokban hangot adhassanak véleményüknek, amire Dömötör Csaba államtitkár a jól betanult vádaskodó, személyeskedő válaszait mantrázhatta.

Tóth Bertalan, az MSZP képviselője próbálta tartani pártja CEU-s tematikáját,

mert valószínűleg ő is érzékelte, hogy a szocialisták szájából a devizások megmentésére tett kormánnyal szembeni kritikák nem igen állnák meg a helyüket, hiszen ezt a bűnt a Fidesz és az MSZP közösen követték el.

Ennek ellenére telitalálat volt részéről Szent István intelmeiből való idézet a kormánypártok távolmaradására, amivel bizonyították, hogy nem érdekli őket Magyarország jövője, csak a saját, önző, hatalommegtartó intézkedéseik.

„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel föl, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség.”

Az LMP-s Hadházy Ákos egyenesen a terroristákhoz hasonlította a kormányt. Mint mondta 

„a terroristák is életeket vesznek el és tesznek tönkre, ahogy az aljas és gátlástalan politikusok is ezt teszik”,

ki tudja hány ember lett öngyilkos a tartozása és kilátástalanná vált körülményei miatt.

Felszólította az államtitkárt, hogy a karzaton ülő, kilakoltatás előtt álló deviza adósok szemébe mondja azt, hogy megmentették a károsultakat. Azok szemébe, akiknek ingatlanuk értéke fele annyit sem ér, mint amekkora tartozásuk van, így ha el is veszik tőlük az otthonukat még évtizedekig nyöghetik az adósságot. 

A témát eddig is a felszínen tartó Jobbik alelnöke Z. Kárpát Dániel egyszerű pofátlanságnak vélte, hogy a kormánypárti képviselők be sem mentek az évszázad pénzügyi átverése miatt összehívott ülésre.

Az egyetlen jelenlévő fideszes államtitkártól csak annyit kért, hogy azt indokolja meg miért kellet a 165 forinton felvett hiteleket 256 forintért visszaváltani.

A kormány ugyan hangoztatja, hogy megadóztatták a bankokat, ami igaz, de hol van az a pénz, amit visszavettek, mert az biztos, hogy nem a devizahitelek rendezésére fordították. Szerinte az Orbán-kormány paktumot kötött a bankszövetséggel és egy kifosztómechanizmus részesévé vált.

A Jobbik nem kér mást, mint hogy tartsák be az ígéretüket. Azt mondták, hogy nem hagynak senkit az „út szélén”, amíg ezt az ígéretet nem tudják teljesíteni, addig el kell rendelni a kilakoltatási moratóriumot.

A kormány ismét az út szélén hagyja a devizahiteleseket

Ma rendkívüli parlamenti ülés keretében tárgyalta volna az ellenzék a devizahitelesek ügyét, azonban az adósok megsegítésében ismét magukra maradtak, ugyanis a kormánypártok bojkottálják az ülést. Pedig már Orbán Viktor is hazatért a nyaralásból és a legutóbbi frakcióülésen elhangzott szavaival élve kezdődhet a "nagyüzem".

Az elmaradt rendezéssel már így is visszafordíthatatlan károkat okoztak mind az országnak, mind a magyar embereknek.

Pénzben nem mérhetőek azok a veszteségek, ébren töltött éjszakák amik az adósokat sújtották, ahogy az sem, hogy mennyien hagyták el az országot, azért, hogy a külföldi bérekből fizetni tudják tartozásukat, esetleg, hogy ne érjék őket utol a végrehajtók.

A Fidesz 2010 előtt egyszer sem szólalt fel, nem tett semmit azért, hogy megakadályozza vagy mérsékelje ezt a katasztrófát. Kormányra kerülése után is csak annyira futotta, hogy a fideszes haveroknak és néhány szerencsés tehetősebb adósnak megadták a lehetőséget a 180 forinton való végtörlesztésre.

A Jobbik 

  • az MNB azon bevételeit, ami a hitelátváltásokból származik egy kártérítési alapba csoportosítaná
  • azonnal bevezetné a kilakoltatási moratóriumot,
  • nem csak a CSOK-kal csókosoknak járó otthonteremtési programot támogatná, hanem létrehozna egy bérlakásépítési programot, valamint
  • megszüntetné a végrehajtási túlkapásokat.

Dömötör Csaba reakcióiban ahogy várható volt összemosott mindent és mindenkit. Elmondta, hogy a Fideszen kívül mindenki más felelős mindenért, jelen esetben persze a baloldal. No és persze aki most a baloldallal együtt, de inkább csak - a parlamenti patkóban - mellett szót emel, az cinkos mindenben. Ahelyett, hogy belátta volna a problémát és válaszolt volna arra a kérdésre, hogy hogyan tovább a devizahitelek kapcsán, úgy gondolta legjobb védekezés a támadás, és elkezdett személyeskedni, meg persze sorosozni.

Mert szerinte ez az ülés is Soros kedvéért lett összehívva.

Tehát, Soros György számára fontos, hogy a devizások helyzete rendezve legyen? Azt hiszem, itt már teljes a képzavar.