Fotó: Weber Zsolt
2017. 09. 06. 18:16

Ivott és herbálozott a borsodnádasdi Csenge gyilkosa

Egyre több részlet kerül napvilágra a borsodnádasni tragédia kapcsán, ahol a közkedvelt 17 éves fiatal lányt, K. Csengét szombat éjszaka meggyilkolták.

Az eddigi információk alapján biztosan tudjuk, hogy K. Csengét, a Borsodnádasdon és Ózdon is aktív közösségi életet élő fiatal lányt szombat éjszaka barátai társaságában látták sütögetni a közeli erdő mellett. Csengének 10 órára kellett volna haza érnie, ám miután sem az adott időpontban, sem másnap nem jelent meg, és életjelet sem adott magáról, édesanyja bejelentette eltűnését a putnoki rendőrőrsön.

A rendőrség néhány órás kutatást követően, éjfél előtt a közeli katolikus templom melletti vizes aknában lelt rá a lány meztelen holttestére. Ezt Mecser Tamás ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese erősítette meg keddi sajtótájékoztatóján, ahol elmondta, hogy őrizetbe vették a lány feltételezett gyilkosát, aki beismerő vallomást tett.

B. Roland a vallomás szerint fejjel lefelé, lemeztelenítve dobta a vízaknába a tinit. A lány halálát a szakértői vizsgálat szerint fulladás okozta. A fiút a rendőrök emberöléssel gyanúsítják, ám sem előre megfontolt szándék, sem különös kegyetlenséggel elkövetett súlyosbító minősítés nem merült fel, így a kiszabható szabadságvesztés mértéke 5-15 évig terjedhet.

Szexuális erőszakra utaló nyomokat sem találtak, azonban a 20 éves fiú vallomása részleges, az indítékra még nem derült fény. A helyiek találgatása szerint viszonzatlan szerelem állhatott a háttérben, de Rolandot rendes fiúnak ismerték és megdöbbentette őket a hír.

Az elkövető közölte a rendőrséggel, hogy a gyilkosság napján alkoholt fogyasztott és több herbálos cigit is elszívott.

Martossy György főügyészhelyettes a 24.hu-nak azonban azt nyilatkozta, hogy

"az elkövetés szempontjából az ilyen jellegű, önhibából eredő leittasodásnak vagy bódult állapotnak nincs jelentősége, vagyis úgy kell tekinteni, mintha színjózanul követte volna el."

A rendőrség kiadott egy videót, ahol a fiút még hétfőn este bilincsben, vezetőszáron visszavitték a tett színhelyére, ahol a nyomozóknak megmutatta hová és hogyan rejtette el az akkor valószínűleg még csak eszméletét vesztett lányt.