Tovább emelkedhet az ingatlanok ára

A tanulmány szerint az ingatlanok áremelkedése nagyjából egyszerre indult el a régiós országokban, igaz, eltérő tempóban, Románia kivételével az érintett országokban már 2014-ben jelentősen emelkedtek az árak az előző évhez képest. A legfrissebb - idei első negyedéves - adatok szerint 8 százalékos volt az éves drágulás Magyarországon, ami kétszerese az uniós átlagnak. A legnagyobb áremelkedést azonban Csehország könyvelhette el, ott 13 százalékos volt az éves áremelkedés mértéke az első negyedévben.

Szlovákiában a pozsonyi átlagos négyzetméterár 1873 euró volt a vizsgált időszakban, ami 570 ezer forint feletti összeget jelent március végi árfolyamon számítva. Varsóban átlagosan több mint 530 ezer forint körül volt egy négyzetméter az első negyedévben. Bukarestben idén március végén 370 ezer forintnál jártak az átlagos négyzetméterárak. Prágában az átlagár 635 ezer forintnak megfelelő cseh koronára emelkedett az idei első negyedévben, míg Budapesten négyzetméterenként 360 ezer forintot kell fizetni egy átlagos árú lakásért.