2017. 09. 14. 13:07

Hazudott a nyugdíjasoknak a fideszes

Döbbenetes meglepetés. A miskolci füllentő fideszesnek már papírja is van róla, hogy nem mond igazat. Egyben várjuk a közpénzből kitartott fideszes propagandasajtó elhatárolódását.

A Debreceni Ítélőtábla jogerősen bocsánatkérésre és százezer forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezte Soós Attilát, a Fidesz miskolci frakcióvezetőjét, amiért azt hazudta a nyugdíjasoknak, hogy a Jobbik képviselője, Jakab Péter megsértette őket. 

Soós Attila természetesen ezt sem a miskolci, sem a debreceni bíróság előtt nem tudta bizonyítani, miután a jobbikos politikus soha semmilyen sértő megjegyzést nem tett a nyugdíjasokra.

Mint ismert, a miskolci Fidesz 2015 novemberében néhány felhergelt helyi nyugdíjast rángatott ki az utcára, hogy ott a "jobbikos tacskó" ellen tüntessen, mondván a politikus megsértette őket. Jakab természetesen nem sértett meg senkit: a jobbikos politikus "rovásán" annyi volt, hogy feltárta, a Fidesz egyszerű szavazatszerzésre használja a Salkaházi-programot:

Fiatal demokrata szimpatizánsok tüntettek a jobbikos Tacskó ellen

Miskolcon rendesen kimaxolták a tüntetés fogalmát: az MSZP a Fidesz szimpatizánsai Jakab Péter, a Jobbik városi képviselőjének egy korábbi kijelentése kapcsán háborodtak fel, aki azzal vádolta meg a Fideszt, hogy a Salkaházi-programot egyszerű szavazatszerzésre használja. A kemény vádra egy igazi akciócsoport válaszolt, akik nem ismerik a lehetetlent. Ők:

A bíróság arra kötelezte a Fidesz vezető politikusát, hogy a miskolci közgyűlés előtt kérjen bocsánatot Jakab Pétertől a róla terjesztett hazugságokért, és fizessen neki sérelemdíjat.

A Jobbik emellett elvárja, hogy a Fidesz azoktól a nyugdíjasoktól is kérjen bocsánatot, akiket aljas politikai haszonszerzésből a Jobbik ellen uszítottak pontosan ugyanúgy, ahogy azt most is teszik, immár telefonon is zaklatva a szépkorúakat - áll a párt közleményében.