Teljes csőd az MSZP-ben: Molnár Gyula szerint a Jobbik lehet a kormányváltó erő

"Lehet, hogy a változást akarók számára a Jobbik fogja megtestesíteni a leváltás lehetőségét."

Molnár Gyula szerint az MSZP-nek október 16-ára sikerül előrántani egy politikai programot a nagy kalapból, ennek bizonyos részei állítólag már kész is vannak, ám az Inforádióban még a szakterületeket sem tudta megnevezni, amelyekről már kész anyaggal rendelkeznek.

"A többség a részletekről beszélne az MSZP által kezdeményezett hétpárti összefogásról"

- mondta a pártelnök, aki így akarta cáfolni azokat a híreket, miszerint mindenki visszadobta Botka László összeborulási ajánlatát.

Botka sírva könyörög, hogy végre valaki ledöfje a fenébe - nem mi mondtuk

Fél évvel a 2018-as választások előtt úgy néz ki, tényleg kiszállt a versenyből az MSZP és kapcsolt részei. Botka László stratégiája megbukott, egyértelművé vált, hogy "működésképtelen jelölt", a szocialisták történelmi mélységbe süllyedtek, s már elég idejük sincs arra, hogy kidobják a kapitányt, és újat keressenek - ez a hajó elúszott.

Az új MSZP-vé válás gyanújába keveredett LMP-vel párttárgyalásokat tartanának az ügyek mentén való együttműködésről, a Momentummal azonban semmilyen formában nem kooperálnának.

Molnár szerint "fából vaskarika" az az elgondolás, ami közös jelöltekkel, de külön listákkal képzelné el a "Kormányváltók Szövetségét", ugyanakkor hozzátette: a baloldal erőinek el kell fogadniuk ebben az MSZP vezető szerepét.

"Ha ezt valaki nem érti meg és továbbra is úgy gondolja, hogy választástechnikai vitát kell folytatni, akkor azt gondoljuk, hogy ő ebből a klubból kijjebb megy"

- hangsúlyozta Molnár, aki ezzel nem is olyan burkoltan vindikálta pártjának a biztos parlamenti helyek elosztását, amivel valószínűleg nem tett szert túl nagy népszerűségre a potenciális partnerek körében...

Szerinte a 15 százalékos pártszövetségi küszöböt mindenképp megugraná egy összebútorozott baloldal, a választók egy jelentős rész pedig "ugrásra készen" várja, hogy egy kormányváltó erőre szavazhasson, ám ez még szerinte is inkább a Jobbik lehet:

"Ha viszont mi az összefogással a rendszer tetején felmentjük a szavazókat, akkor lehet, hogy a változást akarók számára az adott pillanatban a Jobbik fogja megtestesíteni számukra a leváltás lehetőségét. És akkor könnyen előfordulhat, hogy bár arról beszélünk, hogy együttműködünk, de ennek haszonélvezője a végén a Jobbik lesz."

Ezt az okfejtést még azzal is képes volt megfejelni, hogy szerinte politikai értelemben nincs különbség Orbán Viktor és Vona Gábor között, de

"nekünk nincs ezzel dolgunk".

Ezzel a freudi elszólással az MSZP elnöke gyakorlatilag elismerte, hogy a baloldal kiszállt a politikai versenyből.

Török Gábor: Az LMP az új MSZP

Ízlelgessük ezt a mondatot! „Az MSZP kinyírása és az LMP megemelése zajlik éppen." Hiszen a Török által felhozott tények mind azt mutatják, egyes ex-szocialisták közelednek a zöldekhez.Nehéz pontosan értelmezni, hogy ki mozgatja a szálakat, de az elég valószínű, hogy az eseményeknek iránya van....