Mintha nem is Európa lenne: elfoglalta a rendőrség a katalán kormány kommunikációs központját

A rendőrség és a spanyol belügyminisztérium nem erősítette meg az akció hírét.

A katalán kormányzat szóvivője arról számolt be, hogy négy rendőr érkezett a helyi vezetés barcelonai távközlési és informatikai központjába, és várhatóan két napig ott is maradnak. A rendőrség és a spanyol belügyminisztérium nem erősítette meg az akció hírét.

A katalán legfelsőbb bíróság (TSJC) pénteken határozatban szólította fel a Google-t, hogy blokkolja és törölje azt a mobiltelefonos applikációt, amelyet a katalán kormány készíttetett, hogy a felhasználók megkereshessék, hova kell menniük voksolni a spanyol hatóságok által betiltott vasárnapi függetlenségi népszavazáson, amelyet az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított.

A spanyol kormány szombaton bejelentette: a szavazásra kijelölt 2315 iskola közül 1300-at már lezártak a rendőrök. A rendőrség a szavazóhelyiségnek kijelölt iskolákban lévő szülőket felszólította, hogy vasárnap 6 óráig hagyják el az épületeket. Sok helyen ugyanis a helyiek bejelentették, hogy a hétvégére az iskolákban maradnak, hogy a hatóságok ne tudják bezárni őket, és meg lehessen tartani a népszavazást. Addig jógaórákat, filmvetítéseket tartanak, piknikeznek az épületben.

A rendőrség azt is megtiltotta az iskolákban lévőknek, hogy bármilyen kampányüzenetet kihelyezzenek.

A katalóniai rendőrség parancsba kapta, hogy vasárnap hajnalig ürítsenek ki minden elfoglalt épületet, és akadályozzák meg a népszavazás megtartását, de ha mód van rá, nem alkalmazhatnak erőszakot.

Akárcsak korábban, a madridi kormányzat ezúttal is az alkotmánybírósághoz fordult a katalán helyi vezetés által október 1-jére kitűzött népszavazás miatt, a bírói testület pedig kimondta, hogy a népszavazás sérti a Spanyol Királyság egységének megbonthatatlanságát rögzítő alaptörvényt, s ezért fel is függesztette a referendum megtartását.