Vettel az utolsó, Hamilton az első helyről indul - végleg eldőlhet a világbajnokság?

Kimi majdnem elkapta Hamiltont.

Sebastian Vettel Ferrarijában a kvalifikáció előtt elővigyázatosságból motort cseréltek, amiből aztán komoly dráma lett. A német az időmérőn kigurult ugyan a pályára, de rögtön jelezte, hogy nem érzi a turbónyomást a SF70H-ban, így visszatért a garázsba. A szerelők próbáltak javítani az autón, de végül fura jeleket és hangokat adott a motor, ezért nem indult el, így az utolsó helyről startolhat holnap. A szingapúri betli után ez már tényleg végzetes lehet a bajnokság szempontjából.

Lewis Hamilton végül Kimi Räikkönennel vívott a pole pozícióért, az angol kevesebb mint fél tizeddel verte a finnt, így az első helyről indulhat. Harmadik helyen Max Verstappen végzett a Red Bullal.

A végeredmény:

A holnapi verseny magyar idő szerint 08:30-kor kezdődik, az M4 Sport közvetíti.

Ez a rajtbaleset döntötte el a világbajnokságot?

Idén eddig a lassú, különösen az utcai pályákon nem volt túl erős a Mercedes. Ausztráliában nyert Vettel, Monacóban kettős sikert aratott a Ferrari, Bakuban nyerhetett volna az olaszok német pilótája vagy Hamilton is, de egy emlékezetes futamon végül Daniel Ricciardo győzött, a Red Bull egyetlen idei sikerét aratva, a Hungaroringen aztán újra a két Ferrari volt az élen.

(fotó: Formula1.com)