Van két oka annak, hogy ez az amerikai eset nem történhetett volna meg Magyarországon

Sőt, a Trump-kormány tárcavezetője még bocsánatot is kért a tettéért - milyen méltatlan cselekedet egy minisztertől, nem igaz?

Egyébként Price-ról az derült ki, hogy közpénzből bérelt magánrepülőt hivatalos utakra, holott erre a szabályok szerint nem volt lehetősége. Ilyen esetekben kereskedelmi járatokat, illetőleg az elnök tekintetében az Air Force One-t kell igénybe venni.

Price 26 alkalommal 400 ezer adódollárt költött így el - igaz, voltak társai is. Az Index a BBC-re hivatkozva azt írja, hogy Ryan Zinke belügy-, valamint Steven Mnuchin pénzügyminiszter is hasonló módon vétett a szabályok ellen. Sőt, az egyik legellenszenvesebb Trump-ember, Scott Pruitt, a környezetvédelmi hivatal vezetője is körülbelül 15 millió forintot repült el.

S akkor a két ok, amiért ez Magyarországon nem fordulhatna elő:

  1. az Orbán-kormány miniszterei nem kérnek bocsánatot,
  2. az Orbán-kormányban nincsen egészségügyi miniszter.